A kanálgép

Éveken keresztül hordtam magamnál egy kanálgépet a hátizsákom egyik zsebében, csak akkor hagytam otthon, ha kirándulni mentem, illetve ha volt nálam valami főtt étel, mert egyetlen anya sem engedi el gyermekét otthonról egy fél disznó, négy kurva nagy dinnye és egy fazék leves nélkül, és út közben valamiféle sörözésféle kitérő alkalmával kialakult bennünk az étkezési igény.

A legtöbb hasznos dolgot tapasztalataim szerint az ember egyébként otthon hagyja. Ugyanebben a táskában szintén éveken keresztül utazott velem egy szikravető is (sose gyújtottam vele tüzet, és ami azt illeti, lényegesen több időt töltöttem ekkoriban a városban, mint az alaszkai vadonban), na, azt soha nem hagytam otthon. Elemlámpa is mindig van nálam (erről majd írok egyszer, mert kifejezetten jó vétel volt), kivéve akkor, amikor a ködös félhomályban próbálok nem eltévedni egy hegyi úton a vaksötétben. Olyankor nincs.

Szóval a kanálgép hosszabb kirándulásokhoz kötelező darab, de mivel elképesztően szarok szoktak lenni ezek a műanyag evőeszközök, az sem baj, ha a hétköznapi cuccaid között van. Elfér. (Nálam biztosan). Ha hozzám hasonlóan elfelejtesz evőeszközt is venni a kajához, szintén jól jön (ja, nem, olyankor otthon felejted).

Kanálgépből is van többféle – én a magyar honvédségire esküszöm, valószínűleg azért, mert nem voltam katona. Lehet néha kapni szar kínai étkészleteket is, ezek jellemzően valami bádogból összegányolt vackok, ráadásul általában drágábbak is, mint a jó öreg honvédségi cucc, no meg persze léteznek holland, német, a jó ég tudja, még hol rendszeresített darabok is, de azokon nincs sörnyitó.

(Oké, tudom, minden sörnyitó).

Mélységesen helyeslem, hogy a klasszikus svájci bicskán is helyet kapott egy dugóhúzó, ha pedig már ilyesmit Magyarországon nem kap a katona, legalább legyen már valami, ami legalább szimbolikusan összeköti a katonaságot az alkoholfogyasztással (a katona már nem szimbolikusan, de biztosan összeköti).

A kanálgép egy egyszerű, de zseniális konstrukció, már ha nem vesszük figyelembe a kés kialakítását – bár a löncshúst még elbírja, májkrémet is lehet vele kenni, és egyébként is, lehet, hogy mindent otthon felejtek, de az kizárt, hogy ne legyen nálam egy kés. Kanál ritkábban van nálam, villa pedig úgyszólván soha, úgyhogy bátran állíthatjuk, hogy ez egy hiánypótló cucc. Ja, és a sörnyitó mellett van rajta még konzervnyitó is, az olyan kiválóan működik, hogy valószínűleg az összes ilyen-olyan konyhai gépszörny elbújhat mögötte.

A kanálgépet 1964-ben vezették be a Magyar Honvédségnél, nem tudom, azelőtt milyen volt az élelmezés, de egész addig a katonáknak csak egy kanaluk volt (és nem is ilyen ravasz spork vagy hogy hívják ezeket a minden-az-egyben-de-semmire-se-jó vackokat, csak egy sima kanál). A hátborzongató technikai innovációtól megrészegült katonák úgy megörültek az eszközpark bővítésének, hogy rögtön el is keresztelték kanálgépnek.

Szeressétek a kanálgépet.

(az etimológiáról szóló részről itt tájékozódtam.)

  • Ziles Gizi

    Az én ridikülömben mindig lesz helye a kanálgépnek.

  • taro

    kurva jó dolog, és a klasszikus kulacs+csajka is muszáj, hogy legyen az embernél…(lehet üres vodkásüvegben is vizet forralni neszkávéhoz a tábortűznél, de macerásabb egy kicsit, mint a jó öreg kulacsban)

  • vau

    IMÁDOM a kanálgépet. Sosem adatott meg, hogy legyen egy, de nagyon vágyom rá. Különösen, amikor a kurva vesztendben műanyagkanállal baszódok.

    • 

      a pesti vadonban elengedhetetlen, ez tény

    • :/

      Száraz deszkává sütött rántotthús, műanyag késsel és villával egyfajta beavatási szertartásnak is beillik.

      • 

        a trükkje a türelem, kevés nyomás, heves oda-vissza mozgatással, óvatosan fűrészelve a húst, hogy műanyag késfog ne törjön belé

  • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Apám egyszer a miskolci zsolnai piacon beszerzett egy honvédségi ásót. Ez egy ilyen zöld tokos szovjet eredetű valami volt, övre csatolható, széthajtható, multifunkcós, mert egyébként baltaként is működött, meg amúgy állítólag arra találták ki, hogy ha elfogyott Sztálingrádnál a lőszer, ezzel lehetett fejbevágni az ellent. Így azért megkérdeztem, hogy a panel második emeletén ez nekünk miért is kell?

    • vau

      “Bármikor jól jöhet” – visszhangzott blueban a válasz, amikor az izzadtságtól és olajtól iszamos összeszerelési útmutató felett az utolsó csavart is becsavarta a DIY autogyroba.

      • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Yó, mondjuk az autogyro pont az, ami technikailag képtelen lezuhanni. Mégis van, akinek sikerült, szóval tartok tőle, hogy nem kell.
        Kivéve ha mondjuk drága.

  • orizatriznyák

    Talán az egyetlen jó dolog amit a katonaság alatt adtak, meg az öv.

  • :/

    Most kicsit csalódtam 😞
    Nem hittem hogy ha a szabadban akarsz enni beéred ennél kevesebbel.
    https://productimages.thepicnicworld.com/29/55085f2cbd0a20.51401051.jpg

    • Bernard Black

      á, az inkább az ionágyús.

      fogadjunk, hogy van is neki néhány

      • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Nem annyira kedvelem a természetet, a pikniket sem.
        Csinos kockás plédem van persze, nem is raknám hangyák közé.
        Az étkészlettel kapcsolatban annyi észrevételem volna, hogy hagyományos brit vonalon minimum sterling silver.

      • :/

        Azok az iciripiciri só és borsszórók!

    • orizatriznyák

      Szép lett volna, ha a katonák ilyennel flangálnak. 🙂 Őőő, nem látom a konzervnyitót.

      • :/

        Tetőn, középen alul 😊

        • orizatriznyák

          Tényleg. 🙂 bár ha kirándulni megyek mindig van nálam desszert-, fűszer-, saláta-, étkező, hideg sültekhez használt, tálaló-, szeleteléshez használt villa…:) Szóval…

          • :/

            Van egy minimum, amit illik betartani. Nem vagyunk vadállatok vagymi.

          • orizatriznyák
          • :/

            Ezmiez?

          • 

            ránézésre vagy fémdoboz távcsőnek, vagy eszköz mosolystócok tárolására

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Kajahordó. Ilyenben lehet vinni az élelmiszer ellátmányt, alágyújtani, megmelegíteni és jóllakni (nem).

          • orizatriznyák

            Ebbe adják/adták a kaját. Főzni is lehet benne. Nagy kedvencem volt a vízbegríz. 🙂

          • :/

            Főzni aligha, a fogantyúja… szóval nem értem mi az a drót rajta.

          • orizatriznyák

            Simán megoldottuk. 🙂

          • taro

            azzal lehet tűz fölé akasztani akár

          • :/

            Oké 😊

          • Bernard Black

            öregapámé megvan még valahol, már akkor is érzem az alumíniumízt, ha csak ránézek

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Az alu és az az oxidja különösen íztelen.

          • Bernard Black

            ünneprontó. akkor viszont előkeresem és nyalogatom

    • 

      csak egyfajta kanál meg egyféle villa? miféle parasztoknak nézed itt az embereket?

      • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Én bezzeg mindig kések.

      • :/

        Tényleg, nincs halkés és villa 😞

        • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Süteményes villa, fagylaltos kanál és kenőkés.
          Francia uralkodó, XIII. Lajos döntött a kés formájáról, annyira tartott tőle, hogy leszúrják, tompának kellett lennie.

          • dzsungelmacs

            tehát lajos szelleme kísért a konyhámban.

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Nemtom, mitől vagyok ennyire jó uralkodóházak körüli értelmetlen hülyeségekben, asszem kezeltetni kéne magam.

          • dzsungelmacs

            előző életedben szép reményű merénylő tanonc lehettél.

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Mert ugye erről is kéne töriposzt.

          • :/

            Szellőztess ki és szerintem hívd fel a figyelmét hogy ez bunkóság 😐

  • youloupukku

    katonaként is használtam, most is van. nemrég rendeltem nagy okosan egy böker kanálgépet, aminek a két végén van só- meg borstartó, a nagy szerelembeesésben azt nem vettem észre, hogy a kanál az kb. egy hüvelykujj körömnyi.

    • orizatriznyák

      Mokkáskanál. Kávézni is kell…

    • :/

      Forró leveshez ideális 😉

      • youloupukku

        meg éhenhaláshoz.

        • taro

          marad a szürcsölès

  • dzsungelmacs

    csak akkor tudnám betenni a táskámba, ha kivennék valamit. így is azt hiszik, hogy féltéglákat hordok magamnál.

    • orizatriznyák

      A női táska rejtelmei. 🙂

      • 

        nők és az ő kütyüjeik…

        • orizatriznyák

          Tényleg sok minden befér a kovácsüllő mellé…

          • 

            Jut eszembe, a múltkor megkért a vonaton egy kiccsaj, hogy segítsek felrakni (=rakjam fel) a bőröndjét. Na most, amelyikőtök látott, az tudja mennyire szolidan sportos alkat vagyok, de gondoltam ha egy ilyen mellényzsebnyi középsulis fel tudta vonszolni a vonatra a csomagot, akkor talán én is elboldogulok vele.
            Egy szó, mint száz, körülbelül tíz percig ültem mozdulatlanul a vonatszéken, nem egészen biztosan abban, hogy lélegzem-e, mert az egész testem egy hatalmas darab izomgörcs volt, de aztán szerencsére elmúlt, és egy hét múlva is már csak kicsit fájt a derekam és talán nem lett sérvem se, még nem tudom, nem röntgeneztek azóta, de gondolom, hogy érezném, talán.
            Az eset tanulsága, hogy könnyebb nemet mondani, mint sérvet műttetni, illetve, hogy tényleg nem hülyeség edzésben lenni, legalább hébe-hóba előjön a dolog.

          • orizatriznyák

            Teljesen átérzem, volt már hasonló tapasztalatom. Lehet, hogy kőműves volt a csaj ..

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Mentünk Békéscsabára vonattal, egy ilyen kábé 50 kilós nénit láttam szenvedni a csomagjával. A MÁV köztudottan utasbarát, szóval segítenek a kallerek a nyugdíjasoknak (persze). Vagyok olyan udvarias, hogy megkérdeztem, segíthetek-e? Néni megköszönte, a sérvemmel azóta is elvagyok.
            Lehet a nénit kellett volna felrakni.

          • 

            Apám is arra cseszett rá, hogy amikor a melóhelyen megkérték, hogy dobja arrébb a marógépet, akkor nem küldte el őket az anyjukba.
            Nem szabad emberkedni, elég egyszer elmérni.

          • Bernard Black

            volt a faluban egy néni, már jó öreg volt, ő kért meg, hogy rakjak már arrébb néhány baszott nagy terméső sziklát a kiskertjében, mondom, jól van, eldirigált, hogy hova hordjam a sziklákat, aztán amikor elkészültem, rádöbbent, hogy nem jó ott, és visszahordatta velem oda, ahol voltak. örültem

          • 

            Ha nem lenne ennyi kedvesség a világban, nem is érné meg élni benne.

      • dzsungelmacs

        csak a legszükségesebbeket hordom magammal. minden egyes esetre, ami a világon előfordulhat. alap ugye a közel hetven dekás kulcscsomó, az egyik kulcstartó nem mellesleg sörnyitó is egyben. persze bornyitó kell, ezt mindenkinek be kell látnia.

        • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          A női táska az egyik (sőt talán) legveszélyesebb urban weapon.

    • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Nyugoggyá megfele. A lengyelek oktatták a franciákat, hogy márpedig a villahasználat tőlük ered. Ebből lett pici harag is később, de a villa használata minimum nem kötelező ha kéznél van a két ötujjú villád.
      Alap.
      Ne legyél lengyel.

    • vau

      Olyan a válltáskám, mint egy cicatasi. Fejlámpa, svejcibicska, kamera, toll, napszemüveg.

      Gyakorlatilag egy szett horog kéne és készen állnék az apokalipszisre.

      • vau

        Teszek be egy szett horgot.

        • orizatriznyák

          kuttyogató fa se árt, csak a harcsák végett.

          • vau

            még senki nem tudta nekem bebizonyítani, hogy a kuttyogatófának bármi értelme lenne azon kívül, hogy elbaszd az időt a végtelen hosszúnak tűnő harcsára baszódás közben.

          • Bernard Black

            nincs semmi szépérzéked. a kuttyogatófa értelme az, hogy legyen valami, amit kuttyogatófának lehet hívni.

          • orizatriznyák

            Jártál sokat harcsázni?

        • ApuElcseszettÉleteVagyok

          zsinórt is tegyél. (damilt)

          • taro

            azt majd fon bernard hajàbòl

          • vau

            szőréből.

          • taro

            ne durvulj

      • dzsungelmacs

        láttam egy fejlámpát, ami kell. mármint tényleg kell. persze elfelejtettem megkérdezni a srácot, hogy hol vette, de majd pótolom. péntek éjjel kimentünk a partra horgászni, jó, engem inkább kivonszoltak, de élveztem és baromira semmit sem ért a hülye kis lámpám a susnyásban. na, azé a srácé viszont tényleg segítség ilyenkor.

        • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          10+ óra körüli lehet a műhelylámpám, ami fejlámpa is, pánntal, övakksival, de nem adom.

          • dzsungelmacs

            iligy. nem is kell.

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Naugye.

        • vau

          Iszonyatosan nagy háttértudással rendelkezem fejlámpák terén. Is.

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Csak semmi szerénység.
            Mindenről IS.

          • vau

            De tényleg. Mindenről, ami fejlámpa. Petzl or bust, egyébként.

            Esetleg Led Lenser, lényeg hogy iszonyatosan drága legyen.

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Bosch rendszerlámpa. Már írtam. Almost perfect.

          • dzsungelmacs

            jé! 😀 kétállású kéne vagy nem tudom, hogy kell ezt mondani. aminek tényleg van ereje és ellátok vele, mármint normálisan ellátok vele akár a túlpartig. kb. akkora távolság, mint óbudáról nézve a margitsziget, talán valamivel kisebb. ha közelre szeretnék nézni, akkor meg legyen tényleg világos, hogy ne bukjak fel minden tuskóban.

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Úgy keressed, hogy cree headlamp.
            De mondjuk szerintem otthoni használatra sétához tök felesleges, vannak a picit menőbb li-ionos kézilámpák, azok taktikai fegyverként használhatók tonfa helyett, 3-500 méterre világítanak.

          • dzsungelmacs

            nem aszfalton meg karbantartott ösvényen szeretnék sétálni. tényleg át kell menni a susnyáson

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Ott jönnek a dingókutyák, egy rendes kézilámpával szépen lehet önvédeni.
            Ha szatírral találkoznál, csak monnyad neki hogy tolja bokáig a farmert és világítod.
            Na úgy szaladjon utánad.

          • dzsungelmacs

            szatíroktól nem félek. elbiggyesztem a számat, megkérdem, hogy miért ennyire kicsi és már sírnak is. betörők viszont vannak, tegnap éjjel két házat nyomtak fel, de egy kamera felvette őket. dingók sincsenek, csak néha egy róka meg őz.

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            A kamera azért is jó, mert nagyjából három-négy hét után jön egy technikus a felvételért, két hónap múlva police.hu youtube csatorna 320×200-as felbontásban.
            Egy ilyen 32 kamerás rendszerből kellett egyszer kitúrnom jogszabályi tárolási határidő előtt egy nappal értelmezhető állóképeket.
            Kiégett az agyam. 12 kép/mp, 24 óra és csak a napszak volt meg. Valamikor délelőtt. Fasza.

          • Bernard Black

            egy 4sevens cree ledes tactical lámpám van, az szabályosan egy lézerkard.

          • vau

            Petzl Tikka.

            Tudod mi a jó benne? Nem baszódik el.

      • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Hát nemtom. Toll mire kell? Grafitceruza.
        Egyébként amikor ment az UL még a ’80-as években, hogy az USA asztonauták nem tudtak írni a hagyományos tollakkal a súlytalanságban, de az orosz kozmonauták sima ceruzával igen, a hazai ipar bevásárolt tiltott, COCOM-listás, túlnyomásos tollbetéteket, fejjel lefele is működtek. Szupertitkos volt, csak kritikus nagyvállalatokhoz jutott.
        Azóta is azon gondolkozok, ennek mi értelme lehetett?
        Egy csomót írkáltam vele fejjel lefele, amúgy működött. Ja, mert hogy az is volt.

        • vau

          Az, hogy kiderítették, hogy a grafitportól fel tud gyulladni a hóbelevanc, meg szilikózist okoz. A szovjetek meg… áh.

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Ezerszer szédszedték már az UL-t, meggyőződésem, hogy a hidegháborúban a hússzoros árú tollbetétnek köze lehetett a keleti blokk gazdasági kivéreztetéséhez.

      • Bernard Black

        na, csinálok majd egy EDC-cikket is.

        • vau

          Én azt hiszem elpusztítom a kanálgépedet holnap a tömegpusztító eszközzel, ami mindennél nagyobb hatalommal bír.

        • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Elég széles a túlélési vertikum Pierre Boulle majmok bojgójára érkezésétől a Bear Grylls féle mutatványokig.
          A Montezumás és vulkános hülyeségeim méltó folytatása lehetne, hogyan gazdagodtak meg a prekolumbán mezoamerikai kultúrák a belezős obszidián késekből.

          • vau

            Asszem nagyon fáradt vagyok ma, de háromszor kellett elolvasnom.

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Javítottam: hejesen bolygó.

          • taro

            kereskedtek?!

          • Bernard Black

            röhögni fogsz, megvan egy olyan példánya a könyvnek, ahol a majmok bojgója

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            😀
            És akkor még nem is pecáztunk.

  • ApuElcseszettÉleteVagyok

    Én csak bicskát hordok mindig magamnál.
    Ez a kanálgép jó ötlet, beszerzek majd egyet.

    • Bernard Black

      1500-2000 forint. Az ionágyús kedvéért azért megjegyezném, hogy van túrázós étkészlet titánból is, az már majdnem tíz ropi

      • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Nem kell megjegyezni. Van, jóokés?

      • vau

        black diamond karabínerrel kell venni, tudok tippet adni.

        • taro

          eladtad a lelkedet

  • Fisherman’s wife Margit

    Se kanálgépem, se bicskám, se fejlámpám. Brüh.
    Ja de a férjemnek mindből van, szóval meg vagyok mentve. 🙂
    Amúgy hatott a zaccos kávé, szóval megyek, megcsinálom az esti kötelező köröm, aztán tente.

    • taro

      te csinálod a legjobban 😊

    • vau

      Eretnek.

    • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Nekem nincs férjem. Mé nincs férjem?
      Drága holmi és jól néz ki?

      • taro

        szerintem vau tud tippet adni

        • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Meh, elkötelezte magát Alival. Meg a negyven rablóval is ahogy olvasom.

          • taro

            pont ezért tud tippeket adni 👀

          • Bernard Black

            én szeretnék rendelni Kínából nagyobb tételben kikötői illetéket, mindjárt megkérdem tőle, hogy kell

          • taro

            🤑👹

          • vau

            Tudok olcsón, de a kikötői illeték egész sok rá.

    • ApuElcseszettÉleteVagyok

      vettünk a bányába ilyen átnyomós kávé”főzőt”.
      kíváncsi vagyok mi lesz a kísérlet végeredménye…

  • taro

    na, partizzatok tovább, ha elakadnátok, akkor forduljatok vauhoz, neki tutira van valami tippje

    • vau

      ha értelmetlen pénzelbaszásról van szó, állok rendelkezésre.

      • taro

        🤔😐😎😚

      • ApuElcseszettÉleteVagyok

        szeretnék rendelni szöges baseballütőt, bébifókák és bébi delfingok agyonveréséhez.
        szigorúan kínából.

    • Bernard Black

      nézegettem a youtubeot, és ed sheerant ajánlja nekem, hogy majd biztos tetszeni fog

      válóok

      (mondjuk múltkor peppa malacokat ajánlgatott, pedig bizisten nem nézem. csak ritkán.)

      • taro
        • Bernard Black

          jááj

          • taro

            na látod, ed sheeran nem is olyan rossz 😛

      • dzsungelmacs

        a facebookos hirdetéseket nem szoktam érteni. miért ajánlgat nekem bébiruhákat?

        • Bernard Black

          nekem temetést ajánlott.

          mondjuk elég szarul is éreztem magam, de ennyire azért nem

  • BitFigyelo a sültkrumpliárus

    Olyan ez mint a zsiraf…. szep, szep de otthonra nem kellene

    • Bernard Black

      hát pont az a lényege, hogy ne hagyd otthon!

      • BitFigyelo a sültkrumpliárus

        Hat de akkor hol vesztem el?

        • Bernard Black

          elveszíted, ha tudod, hogy hol veszítetted el?

          • BitFigyelo a sültkrumpliárus

            Eleg nagy a haz

          • Bernard Black

            burzsuj.
            versenyezzetek Blueval, hogy ki tud adott idő alatt több drága holmit elveszíteni, aztán ha megtaláljátok a cuccokat, kérjetek tanácsot vautól, hogy hogy érdemes feladni őket postán úgy, hogy minél több kikötőt érintsenek

          • BitFigyelo a sültkrumpliárus

            Ahhoz elobb kellenenel draga holmik 🙁

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Öt fél pár zoknimat és egy jappánországi órámat nem találom.
            A zoknicsenő manók már órákra is rámennek?

          • taro

            á, a tollak rabolták el őket

          • dzsungelmacs

            muszáj nekik. olyan jól elvannak nálad, elirigyelték a gyűjtőszenvedélyedet.

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Nincsen is gyűjtőszenvedélyem, jó? Egy csomó mindent nem gyűjtök: sportcipőket, réz talpas acéledényeket indukciós főzőlaphoz, aztán star-warsos pólókat. Ezek csak úgy vannak.
            De hová lesznek a fél pár zoknik?
            Ez. Egy. Feszítő. Kérdés.

          • Bernard Black

            nekem volt egy ravasz tervem, hogy soha többet ne kelljen keresni a zokni párját, de azóta se sikerült végrehajtani, hogy megváljak az összes zoknimtól, és vegyek húsz teljesen egyformát

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Jó, de érted, tök egyformák, csak a felirat más. Bal lábadon a Tuesday, jobb lábadon a Thursday és vasárnap van.
            Ki hinne neked?

          • Bernard Black

            ha nagyjából hasonló színű, az már elég. múltkor gondolkodtam rajta, hogy vajon a sötétkék és a világosszürke elcsúszik-e még egy párnak, de asszem nem

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Valamelyik nap már annyira zombi voltam a taknyos nemalvástól, hogy két NB cipő közül összekevertem a párat és tényleg úgy mentem ki a közértbe, hogy felemás cipőben.
            Ott se vették észre, itthon se. Mondom, nézzé már rám, hol a hiba? 😀
            Ha van egy csomó közel egyforma, könnyen ilyen ügybe bonyolódhatsz.
            Most már fokozottan figyelek.

          • dzsungelmacs

            tényleg a manók viszik el. akik igazából gon osz törpék. lakik egy a szennyestartóban, egy a mosógép mögött és egy a kanapé alatt.

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Betaknyosodtam, nem kicsit, így szórtam erősen a fertőző zsepiket, ágy szélére fetrengés közben.
            Aztán amíg csendben haldokoltam, legnagyobbik kiskutyánk bejött és nekiállt tépázni. Így nézed: baszki, még egy konfetti is? Hát én nem ezt akartam.
            Ma elhozott egy CACIB második helyet. Neki az egész ügy nem ártott.
            Blökik.

          • dzsungelmacs

            kis disznók. 🙂 könnyen lehet, hogy anyám örökbefogad egy kutyát. hely hiány miatt ideiglenes gazdikhoz került a menhelyről, de ők is elhúztak nyaralni, most anyám vigyázz rá és már most megszakad a szíva, ha az elválásra gondol. én drukkolok nekik nagyon. persze bevetettem, hogy sokkal többször fogom meglátogatni, ha lesz kutyája. 😀

    • taro

      egy zsiráfot pont tudnék etetni az ablakból…

      • BitFigyelo a sültkrumpliárus

        Jo neked, itt nincs kert az utcan tartashoz meg engedely kell

        • taro

          erre való a lichthof

          • BitFigyelo a sültkrumpliárus

            Van belao udvar de az a foldszinti lakoke (hala egnek)

          • taro

            itt a dzsumbuj az ablakom alatt, egy zsiráf pont elférne még

      • Bernard Black

        pont elférne egy mongúz a kamrában

        • taro

          burzsuj, itt még kamra sincs 😒

    • vau

      Délelőtt láttam zsiráfot.

  • BitFigyelo a sültkrumpliárus

    Vau! Jovol hacktivityre?

    • vau

      Kódhoz én nem nyúlok öregem. Azt csinálják azok, akik értenek hozzá.

      • BitFigyelo a sültkrumpliárus

        Ha azok csinalnak akkor nekem nem lenne munkam es hacktivity se lenne

  • ApuElcseszettÉleteVagyok

    megéheztem…
    van rozskenyerem, kenőmájasom, zöldpaprikám, és a tejet lenn hagytam a konyhában, hogy rohadjon meg.