Das Marsprojekt

Az Obama adminisztráció az utolsó évében bejelentette, hogy irány a Mars, valamikor 2030-ban emberes küldetés indulhat. Talán merész tervnek tűnik, de nem ez lenne az első.

Hogyan jutottunk el idáig, mikor már jóformán a Holdig sem képes elérni a mai, használatban lévő űrtechnológiával az emberiség?

Nézzük, mi és hogyan indult: 1961-ben J. F. Kennedy bejelentette hogy még abban az évtizedben eljut az USA a Holdra. Erre rácsodálkozott az egész világ, hiszen a Спутник-1 (Szputnyik-1) épp csak megkerülte e Földet 1957-ben. Akkorka tömegű volt mint egy átlagos, középkorúnál kicsit fiatalabb mai férfi, mondjuk kb. 84 kilós és annyit tudott hogy blippegett rádión plusz méregette a hőmérsékleti és nyomásviszonyokat.

Akkor ez mégis mi volt? Nagyhatalmi kardcsörte?

Hát nem teljesen. Egy Wernher Magnus Maximilian Freiherr von Braun nevű német zseni előállt 1953-ban a Das Marsprojekt című könyvével, amiben az utolsó tonna hajtóanyagig kiszámolta hogyan is lehetne orbitális pályára fellőtt 3-4 tonnás adagokban felvinni kellő mennyiségű összeszerelendő egységet, ellátmányt, üzemanyagot és személyzetet.

Induló minisorozatunkban csütörtökönként áttekintjük, mi és hogyan történt, tartsatok velünk!

Visszaszámlálás indul… project Countdown