Este van, ideje tölteni valamit

Az éjféli misére még egy kicsit várni kell – nem is tudom, melyik regényben volt, hogy élő szamárral színesítették a programot, aki beszart az ünnepség közepén –, a káposzta már elhelyezkedett a hal, a bejgli és a bor mellett, ilyenkor kell rágyújtani, hátradőlni, tölteni egy pohár whiskyt és kontextusban kezelni az ünnepet, vagyis megpróbálni minél gyorsabban emészteni, hogy holnap is beleférjen még valami az ember bárzsingjába.

És hallgatni valami karácsonyit, például Savatage-ot, akiknek erről a számáról szinte senki nem tudja, hogy nem Trans-Siberian Orchestra (nagy különbség nincs, ott is Savatage-tagok játszottak), csak félig-meddig szól a karácsonyról, mert ugyan karácsonyi, de a tagokat inkább a boszniai háború foglalkoztatta – a Dead Winter Dead ugyanis egy konceptalbum, amely egy szerb fiú és egy muszlim lány szerelmével foglalkozik a háború idején. A Savatage a háború idején járt is a térségben, eléggé beütött nekik, amivel itt találkoztak. A méltatlanul elfeledett zenekarban játszott a Testamentes Alex Skolnick is, de a Metallica és a Motörhead előtt is felléptek előzenekarként, érthetetlen, miért emlékeznek rájuk ilyen kevesen.

No és akkor íme a rockopera, és még mindig boldog karácsonyt mindenkinek!

  • D. Pin Trouble

    Fogytán a vörösbor

    • Bernard Black

      NE

  • Pszeudopiréz

    Boldog karácsonyt!!!!!!!!
    bárki tudja hogy kell betenni a simet egy xperiába, írja meg.

    • The Winter Soldier ⭐

      Guglizd ki.

    • Max

      step 1, kiveszed a pöcsöd belőle:DDDDD

      • vau

        Akkor szerintem inkább hagyja az egészet, annyit nem ér.

    • The Winter Soldier ⭐

      Tessék, kerestem neked videót.

      https://youtu.be/9vL0jzvUjxc

      • Max

        ey már részeg haggyad:D

        • The Winter Soldier ⭐

          Te csak részeg, hogy én hiszed.

      • Pszeudopiréz

        jó hát kurvára nem úgy van mint ahogy ez a mórickarajz írja a hátán bócsy

    • The Winter Soldier ⭐
      • Pszeudopiréz

        milyen jó hogy ez a használati útmutatóban 2 léps:
        1) itt a sim a teló mellett
        2) hopp már benne is van

        hát a kurva anyádat.

      • Pszeudopiréz

        eleve nincs is ilyen kis keretgeci, egy faszom papírcetli lóg ki belőle.

        • The Winter Soldier ⭐

          Akkor csapd fejbe, aki ilyen szart ajándékozott, oszt dugja bele ő. Amúgy szívesen.

          • Pszeudopiréz

            én vettem az asszonynak mert hosszas mérlegelés után aszonta hogy neki mindegy.

          • Bernard Black

            hát így tényleg mindegy

          • The Winter Soldier ⭐

            Ö…

          • Pszeudopiréz

            nem ö. én.

        • Bernard Black

          én is nemrég próbáltam ilyen kicsi simet rakni nagyobb adapterbe, a kurva kínai a gyárban benézte, pont egy fél milliméter miatt nem fért be a slotba

          de lehet, hogy neked nem ez a bajod, nekem ez volt

          • Pszeudopiréz

            nemtom haver, ez belemegy, szerintem már csak fordítva van, de újabban nem tudom kiszedni.

          • Bernard Black

            az ilyen kis adapterbaszokhoz adnak egy hegyes, tűszerű kis szart is, állítólag iphoneoknál van rá szükség, én beakadt sd-kártyát is nyomtam meg már vele, oszt kigyütt. mondjuk most egy sd úgy belegyógyult a laptopomba, hogy azt legfeljebb feszítővassal szedem elő

          • Pszeudopiréz

            ez tényleg nagy segítség volt, 3 körrel közelebb jutottunk mert már csak annyit kell eldöteni hogy single malt (nem single cask) vagy abosulut vodka?

          • Bernard Black

            single malt, még jóhogy.

          • Pszeudopiréz

            ok köszi bernard!

          • Pszeudopiréz

            várjá erre a haverom idehoz egy limoncelló – rum – tekilát. eddig azt hittem hogy csak a sony gyűlöl 🙁

    • vau

      Ott a piros baszás mellé megy a sim.

      • Pszeudopiréz

        bwáh az itt 100% hogy az SD kari helye.. de csak mert oda is van írva a műanyagba – mondom én hogy a sony egy geci.

        • vau

          Alja egy geci világban kell, hogy éljünk, Tibor.

          • Pszeudopiréz

            Az életünk nyomvonalát sátánok gereblyézik, Balázs.

    • vau
%d bloggers like this: