Gyümölcs vagy zöldség? Lófaszt: vérfarkas

Az, hogy a paradicsom végül is gyümölcs vagy zöldség-e, nehéz meghatározni: Amerikában például zöldség, de szerencsétlenre csak a legfelsőbb bíróság határozata hozta ezt a sorsot, mert egyébként gyümölcs (tehát ha viszel magaddal egy paradicsomot Amerikába, akkor hirtelen megváltozik a jogi státusza). A paradicsom az 1500-as években jelent meg Európában, épp akkor, amikor javában dühöngtek a boszorkányperek, amelyekben elég sokan bizonyultak nehezebbnek egy kacsánál, számos más áldozatról pedig kiderült, hogy annak ellenére lehet belőlük hidat építeni, hogy kőből vannak – még szerencse, hogy a földrengéseket sikerült megúszni egy birkavesével. Dr. Ronald Hutton becslése szerint 1300 és 1650 között alsó hangon harmincötezer boszorkányt végeztek ki Európában – ebben Németország volt az éllovas -, de lehetséges, hogy ez az őrület akár hatvanezer áldozatot is szedhetett. Egy Nachman Ben-Yehuda nevű szociológus az áldozatok számát félmillióra becsüli, ami annak fényében, hogy Hutton csak a hivatalosan elítélt boszorkányokkal számol, nem is tűnik lehetetlennek.

Amikor a paradicsom 1540 körül megjelent Európában, a boszorkánytudósokat élénken foglalkoztatta, hogy miből készülhetett az a varázsszer, amely lehetővé tette a boszorkányok számára, hogy elrepüljenek a boszorkányszombatra, vagy akár azt is, hogy vérfarkassá változzanak. Sajnos nem a környékbeli erdőkben néztek szét fura kis gombákra vadászva, hanem inkább a paradicsomot szemelték ki, mint az ördög egyik furmányos eszközét: a termése ugyebár ehető, de a növény maga hasonlít a mandragórára. Európa nagy részén tehát elég gyanús tevékenység volt a paradicsomtermesztés – az ember könnyen megégethette magát vele (szó szerint). A spanyolok jártak jól, ott nem volt divat hinni a boszorkányokban, sőt, pogányságnak számított, így annyi paradicsomot zabálhattak, amennyit csak akartak.

További problémát jelentett, hogy Galénosz már leírta annak idején, hogy milyen növények léteznek, a paradicsomról viszont egy büdös szót se szólt. Írt viszont valamiről, amit farkasbaracknak nevezett – a mandragóra hallucinogén terméséről -, miután pedig a két növény eléggé hasonlít egymásra, a konzervatív tudósok fellélegezhettek: mégis ismerős a növény, csak hát mérgező. Volt néhány bátor ember, aki mégis megkóstolta, de az egyik angol szakértő ítélete szerint a paradicsom rosszat tesz a normális embereknek (az angoloknak), csak a spanyol klímán élő népek képesek elviselni. Tekintve, hogy mekkora haverok voltak az angolok meg a spanyolok, ez azt is jelentheti, hogy valójában a paradicsom emberi fogyasztásra alkalmatlan szar. John Gerard egyenesen romlottnak bélyegezte a gyömölcsöt (zöldséget?!), és különös undorral írta le a spanyolok perverz szokásait, akik nyersen, ecettel fogyasztják a paradicsomot. Nyilván minden spanyol ordassá változott ettől az egészségtelen szokástól – ez megmagyarázza a sziesztába vetett rendületlen hitet is, a farkasok is lusták, mint a dög, ha van rá lehetőségük.

Amerikában egészen az 1860-as évekig élénken élt a mérgező paradicsomba vetett hit: sokan úgy gondolták, hogy az ember megőrül tőle, mások úgy vélték, hogy gyógyszerként hasznos, de könnyű túladagolni, így a fogyasztása halálhoz is vezethet. Egy amerikai tábornok hiába kacagott az arcába a halálnak, és evett meg egy egész kosárnyit, a nép még mindig nem bízott a paradicsomban. A mítosz továbbra is makacsul tartotta magát: a paradicsom rosszat tesz az embernek, sőt, állítólag volt olyan törvény is, amely tiltotta a paradicsomültetvényeket az Egyesült Államokban (nem volt ilyen, sőt, a salemi perek vádiratait hasznosították csak újra azok, akik kurvára utálták az olaszokat. Akik eddigre már nyilván túlestek a paradicsom okozta kultúrsokkon, miközben fél Amerika ketchupon és pizzán él).

Ami engem illet, egész zsenge ifjúságom óta boldogan fogyasztok paradicsomot, főleg a lucullust és az ökörszívet. Ez utóbbi egész vérfarkasosan is hangzik, igaz, elég nagy szemfogaim is vannak…

(Atlas Obscura)