Kevés felemelőbb van, mint elevenen megfőni

Lajka 1960. november harmadikán sült meg elevenen egy száztíz kilós fém szarban, amit az elvtársak azért lőttek fel, hogy megtudják, hogy egy élő szervezet túlél-e egy kilövést. Nyilván tök sokat adhatott hozzá az addigi tudásukhoz, mert ’51 és ’56 között legalább 15 dokumentált eset volt, hogy felszórtak kutyákat R-2-es és R-5-ös rakétákkal, nyomás alá helyezett kabinban szuborbitális pályára. Ezek aztán 200-500km-t repültek és a kutyák nagy biztonsággal meghaltak. Ha nem az első, akkor a második küldetésen.

A Szputnyik 2. Ellentétben a romantikus buboréksisakos változatokkal, itt bizony lófasz nem volt, csak egy fémdoboz alul a kutyának.

Szovjet testvéreink fejéből pattant ki az ötlet, miután kihancúrozták magukat különféle szinten megszervezett felkelések leverésével, hogy itt lenne az ideje a fellőni egy kutyát is keringeni és hagyni megdögleni odafenn. Az elképzelés az volt, hogy a szokásos receptet követik: keresnek egy kóbor kutyát, mert azok a felfogásuk szerint jobban bírják a viszontagságokat, majd betanítják arra, hogy megfelelő alanyok legyenek egy repülős küldetéshez. Ez a betanítás abból állt, hogy az ebeket hetekre bezárták olyan dobozokba, amikben nem nagyon mozdulhattak, rostban gazdag tápanyagot kaptak, plusz hashajtót is adagoltak nekik, hogy szerencsétlen kutyák azért néha szarjanak. Néha berakták őket centrifugákba meg hasonló eszközökbe, szoktatták őket extrém hanghatásokhoz,  aztán nézték, hogy megdöglenek-e.

Az a geci Hruscsov meg ugye ott toporgott a dicső forradalmuk negyvenedik évfordulójának közepén és hát valamit villantani kellett. Nos, Lajka, vagy tulajdonképpen igazából egy teljesen névtelen kutyus pont kapóra jött. Lajka – egy kis termetű, kóbor szuka egy moszkvai sintértelepről került Bajkonurba.  Albina (egy veterán szuborbitális kísérleti kutya) és Mushka (biztonsági felszerelés tesztelő backup eb) voltak még versenyben. Hívták Kudrjavkának (Bodrinak), Zsucskának (Bogárkának) és Limoncsiknak (Citromkának) is. A fox terrierekhez állhatott legközelebb, de biztosan valami utcai mix volt. Balsorsára szuka volt, ami tökéletessé tette a programhoz. Elvileg volt annyi helye, hogy a hat kilójával le tudott feküdni (tudott a faszt tudott) a kapszulában, illetve guggolva tudott pisálni, mint a szukák általában. Nyugodt kutyaként számolt be róla a tudóscsoport.

Az hivatalosan kommunikált elképzelés az volt, hogy a Szputnyik 2-t egy R7-es rakéta viszi fel, Lajka kering egy kicsit, aztán tíz nap után elaltatják. A süket duma szerint tíz nap után a kutya kajájába mérget adagoltak volna, az meg szép csendesen kimúlt volna. Aki kicsit is olvasott/hallott már a ruszkikról, az biztos lehet benne, hogy a szovjetek valóban kifejlesztettek valami elképesztően humánus,méregadagoló módszert arra, hogy űrutazó kutyákat megeutanáziáljanak és nem az volt a klasszikus recept, hogy hagyják őket kínok közt megfulladni fent a faszba. Plusz az első nyilatkozatok is ilyen akkumulátorlemerülős/megfagyós/megfulladós változatot sejtettek, de aztán gyorsan módosítottak rajta.

“Ahogy az idő telik, egyre jobban sajnálom. Nem tanultunk igazán eleget ebből a küldetésből, hogy igazolja a kutya halálát.” – Oleg Gazenkó, Orosz Űrprogram, 1998.

Kurvára nem Lajka, hanem a Szputnyik 5 egyik utasa, talán Belka.

Vlagyimir Jazdovszki, az egyik tudós az indulás előtti napokban jó fej módon még hazavitte a családjához, hogy “történjen valami jó is vele”. A kilövésre november 4-én került sor, Lajka előtte három napot már a kikárpitozott ketrecben töltött, ahol zselékaját meg vizet kapott, gondosan a helyére láncolva. Az R7-es rakéta végül egy 225x1600km-es ellipszispályára állította a Föld körül.  A hőmérséklet-érzékelő már induláskor beszart, a műhold szigetelése is megrogyott már a startkor, úgyhogy nagyon gyorsan negyven fok fölé szaladt a hőmérséklet, a kutya szívverése meg a nyugalmi érték háromszorosára, 240-re. Három órán keresztül pokoli rettegést élt át, olyasmit, amit mi nagyjából elképzelni sem tudunk. Állítólag evett valamit a kajájából, mielőtt még vélhetően a hiányos létfenntartó rendszerek miatt elevenen megfőtt a dobozában. Hét óra múlva már biztosan nem jött jel a szondából.

A három elképesztően értékes tanulsága a küldetésnek az volt, hogy egyrészt háromszor olyan lassan nyugodott meg a kutya, mint a földi szimulált körülmények között (beszarás),  az élő szervezetet lehet gyorsítani rakétával (duplabeszarás), Hruscsov egy fasz (ezt hivatalosan nem dokumentálták, de a kortárs tudósok és politikusok ebben nagyrészt hallgatólagosan megegyeznek és retrospektíve is elég megalapozottnak tűnik).

A Szputnyik még 162 napon keresztül, 2570-szer kerülte meg a Földet a szuka maradványaival a fedélzeten. Persze ezt az egészet csak 2002 októberében árulták el. Enélkül a nyomi kis kóbor korcs nélkül nem lett volna sem űrverseny, sem Jurij, se countdown, se Armstrong. Pedig ő milyen jó biciklista volt, istenem.

Lajka lett az első halott a világűrben.

  • vau

    Ez egy igazán peches asztrovautáról szóló poszt.

    • SpaceWolf

      Oké, nyertél.

  • benkenáci[lö böff]

    ezt a kutyafőzést sokkal olcsóbban meg lehetett volna oldani öreganyám kertikonyhájában, pedig mink nem is vagyunk olaszok.
    ráadásul nem is élve tettük volna bele szerencsétlent.

  • hogyhogynem

    Aranyszíve, amikor hazavitték a kilövés előtt, azt hihette, hogy végre befogadja egy család…

    • vau

      Ehelyett átélte azt, hogy bezárták egy koromsötét dobozba, aztán fellőtték egycsillió gével és megsütötték lassú tűzön.

      240-es pulzus bazki, az már rendesen fáj.

      • hogyhogynem

        Úgy előttem van, hogy szegénykének még a bundája is volt ugye. Borzalom.

      • Magister Ludi

        Ne már. Alig bírtam végigolvasni és még tetézed. Kirakhatnátok valami 16-os karikát, bakker. Most itt fogok sírdogálni.

  • mokusON

    ha egyszer meglátogat minket egy agresszív idegen civilizáció védekezhetünk azzal, hogy nem is mi voltunk először az űrben hanem a kutyák.

  • Here Potter

    🙁

  • John Lemmon

    ezt a kínaiak is lenyomták nemrég, csak ők emberrel… még el is játszották, hogy épségben megérkezett…

  • ApuElcseszettÉleteVagyok

    újkori bronzbika.

  • Ziles Gizi

    Én nem vagyok ilyen történetekre felkészülve.

  • dzsungelmacs

    basszus. :(kedvem támadt megölni valakit. mármint embert.

  • Bernard Black

    ne aggódj, Simak szerint a kutyák veszik majd át az uralmat a földön. Meglesz a revans