A kevesebb néha több

Ahogy a tegnapi haditechnikai tévedések cikk alatt megjegyezte egy kedves olvasónk:

néha a kevesebb több

Két videót hoztam nektek így délutánra. Mindkettő királykobra bemutató, döntsétek el ti, hogy melyik a lenyűgözőbb. Az első videóban Thaiföldön járunk, turistáknak tart bemutatót egy túlmozgásos fasz helyi kígyószelidítő. Van itt minden, a felhergelt kobrát csapásokra ingerli, megcsókolja (innen is gratulálok), és a performansz végén kiugrik a nézők közé. Kezében a kígyó farkával, az meg kap az alkalmon, és amíg Csingcsüng nem figyel, bevágódik a turisták közé. Gondolom pár szívrohamot sikerült a nézőtéren lábon kihordani. Szerencsére senki nem sérült meg, de ez nem a művészúr érdeme, hanem vakszerencse.

 

A másodikon Mark Kilby tart ismeretterjesztő előadást a virginiai természettudományi múzeumban, a királykobráról. Maga a mondandója is érdekes, de ami igazán elképesztő az az, hogy a szemléltetésül hozott bitangnagy kígyó milyen nyugodtan viselkedik a kezei között. Egyszer nem ágaskodik sziszege, csukját (ami nem is igazi egyébként) meresztve, és kapkod a gondozója felé. A bemutató során el is hangzik, hogy ha nincsenek felidegesítve ezek a dögök, akkor feleslegesen nem izmoznak, és kezelhetők.

 

És akkor szavazás, már úgyis rég volt:

  • vau

    Kéne egy film egy királykobrával és Viggo Mortensennel.

    • SpaceWolf

      Menjél innen Viggo kobrájával, te…

      • vau

        Amikor amúgy megpuszilta a gyerek a királykobrát miután basztatta, egy picit elgondolkoztam rajta, hogy milyen szép lenne látni, ahogy arcba harapja és az ellenszérum beadásáig lemállik a fél feje a toxinoktól.

        • SpaceWolf

          Ja. Egyébként ugye bevett szokás, hogy kihúzzák a kígyó fogát, hogy ez ne fordulhasson elő. Namost ez pont ennél a fajtánál nem ad túl sokáig biztonságot, mert hamar visszanő neki, és teljes funkcionalitással fecskendezi tovább a mérget…

          • Kolyok12

            ezt a kígyógént kéne valahogy az emberekbe applikálni, és akkor végre megszűnnének létezni a szadista fogorvosok.

          • vau

            Eltekintve azoktól a szerencsétlenektől, akik beszopják a támadását, mert ártó szándék nélkül véletlenül provokálják valamivel, kurvára megérdemelnék az ilyen kígyóbizgető faszok, akik abból élnek, hogy ezeket a szerencsétlen debil dögöket baszogatják.

    • Kolyok12

      már úgy érted, amikor gatya nélkül van?

  • Kolyok12

    sosem fogom megérteni, hogy miért fogdos az ember egy mérges kígyót.

    • SpaceWolf

      Mert nem mérges. Mármint ha nem dugod fel neki a hüvelykujjad a seggébe.

      • Kolyok12

        anélkül meg mi értelme? amúgy azért ha tök nyugodt a kígyó, kannabiszon él és meg lehetne róla mintázni buddha szobrát, akkor is odakaphat és megdöglik az ember, mert olyan állatot akart simizni ami ezt kurvára nem kívánja.

  • orizatriznyák

    d; na baszd meg hová tettem a Riki-tiki-tévimet…

  • vau

    A kevesebb néha több jegyében elköszönünk a tag cloudtól.

    • Kolyok12

      a kevesebb több jegyében meg kéne szüntetni a postát, és akkor jobb lenne a világ.

      • vau

        Rezsőke svédországban szerintem épp az új legyezőbotommal pecázik.

        Közben négy nap alatt megjött kínából a black fridayes kamerához az adapter. A westendből annyi idő alatt ért ide a kamera, mint amennyi idő alatt kínából az adapter.

        • Kolyok12

          a westendnél biztos nagyobb volt a forgalom. engem most pont hívnak vissza három órája 10 percen belül, hogy hol a faszba van a csomagom. amit tegnap kellett volna továbbítanom, mert a megrendelő határidőre kérte és már pedzegeti, hogy dugjam fel a valagamba, mert ha vége a vásárnak, akkor neki nem annyira kell a vásárra rendelt display és egyéb szemléltető eszköz.

        • orizatriznyák

          Jó, de azért a kínaiak jóval többen vannak és így könnyebb nekik láncot alkotva kézről kézre adva kézbesíteni!

      • Magister Ludi

        Kisbútort várok, csak online lehetett rendelni, csak postai kiszállítást lehetett kérni. Kíváncsi vagyok, ideér-e valaha. Elvileg Mo-n belülről érkezik, szóval gyanús, hogy talán januárban megkapom (3-5 napos szállítási időt írtak persze).

      • Magister Ludi

        megjöttek az asztalaim, képzeld!!!!!
        3 napos szállítás, szóval kénytelen vagyok revideálni a nézeteimet a postával kapcsolatban. Pedig borzasztó szkeptikus voltam.

    • SpaceWolf
    • 

      az oldalsávnak van valami logikája, hogy mi alapján böki oda a címeket?

      • vau

        A “Kedvenc” kategóriából válogat, ami a top látogatottságú posztjaink, azaz a ti kedvenceitek. Egyelőre azt a legjobb huszat vettük bele, amit a legtöbben néztek, de szeretnénk kiemelni párat, amit mi szeretünk, de vagy az oldal indulása környékén keletkezett, vagy csak simán gyenge volt akkoriban a látogatottság. Az irodistát annyian olvasták, ahányan a második harmadik helyezettet együtt.

  • orizatriznyák

    Azért ezek elég kiszámíthatatlan jószágok ebből számomra az jön le, hogy nem igazán látom ennek értelmét.

    • R2#metoo

      A lényeg az uralom, mint szántszándék.

      “Egy állat vagy és a parancsaimat teljesíted”

  • ✪☼­­
  • emp

    Valamiert a “csereplectores, sipcsonttal” jelenet ugrott be. Ha ismeri valaki..

    • vau

      Nekem nem ugrik be de én mondjuk belső energiával dolgozom és egy vízéren ülök.

    • SpaceWolf

      Ne, légyszi, ne!!!

  • egyedi

    mér csak ennyi szavazási verzió van? 🙂
    otthonra se kéne. meg a közelembe sehova

  • Pé7er