Könyvek – miért szeretjük őket?

Talán kicsit hipokrita hozzáállás tőlem, hogy pont én mesélek arról, hogy mit szeretünk a könyvekben, amikor valószínűleg számszakilag én olvasok a legkevesebbet. Viszont talán pont ezért hitelesen el tudom mondani, hogy miért vannak olyan könyvek, amiket kimondottan szeretek.

Van ez a megmagyarázhatatlan érzés, amikor elkezdek lapozgatni egy könyvet és a könyv magával ragad. Furcsa dolog, amit nem az alapján érzek, hogy mennyire sokan ajánlották, vagy mennyire baromi jó helyen áll az akármilyen irodalmi ranglistán. Olyan, mint ha a fickó, aki jó eséllyel évszázadokkal ezelőtt meghalt pont a lelkembe látna, mint ha a gyóntató atyám lenne és minden szart pont úgy kanyarítana, ahogy nekem fekszik. Persze más formátumban írja le a gondolataimat, meg máshogy fogalmazza meg a problémákat, de maguk a kihívások és a megoldások maradéktalanul rezonálnak azzal, amit érzek.

Szóval betalál. És annyira betalál, hogy még azok az emberek sem értenek meg annyira igazán, akiket közvetlenül ismerek vagy szeretek, vagy bárhogy máshogy kötődöm hozzájuk érzelmileg. A felszíni “minden jól megy” alatti permafroszton túl az emberek nagy többsége nem hatolhat át, legalább is az én esetemben, de Heller mondjuk igen, amikor a háború és a háborún keresztül a világ tevékenységeinek kilencvenöt százalékának hiábvalóságáról ír.

Nyilván ez utóbbi még csak nem is speciális, hisz a huszonkettes emberek millióihoz beszél és a személyes műveltségem nem kielégítő ahhoz, hogy a saját magam kis felfedezettjeit tudjam pátyolgatni magamban. Időm és energiám is kevés, de persze vannak kivételek. Esetemben akár picinyke, eldugott novellák, vagy versek is meg tudják rezegtetni azt a lélekhúrt, ami ahhoz kell, hogy teljes komfortérzetem legyen, hogy nem vagyok egyedül az univerzumban.

Általában ezekben a feszegetett konfliktusok olyan témákat dolgoznak fel, amik szerintünk megérdemelnék a komolyabb figyelmet, de egyszerűen nem foglalkozik velük senki. A hurrá pillanat akkor érkezik, ha a főhős által érzett konfliktus végre boncolgatásra kerül. Az általam és azt gondolom, hogy mások által is érzett általános szégyenérzet, zárkózottság egyszerre elillan, hiszen a könyv és a szerzője azt üzeni: megértelek.

Egy konfliktus feldolozása egy könyvben sosem jár visszautasítással. Ha elkezdesz beszélgetni valakivel, legyen az a legközelebbi ismerősöd, a visszautasítás réme mindig ott lebeg a tudatod hátsó traktusában. Miért? Mert mindannyian bizonyos szintig introvertált lények vagyunk a komoly falkaszellemünk mellett és a belénk rögzült tabuk meggátolnak abban, hogy fesztelenül beszéljünk olyan problémákról, mint a halál, a szex, az apaság, a szegénység, vagy maga a bűntudat.

A könyv nem utasít vissza. Úgy viselkedik, mint egy ideális szülő, egy testvér, az ideális legjobb barát. Feltétel nélküli elfogadást tanúsít a lapjain és a betűin keresztül minden fájdalmunkra és a legbizarrabb szorongásainkra is.

Technikai értelemben véve ez a feltétlen elfogadás, ez az idealizálás nem más, mint egyfajta szerelem. Megkockáztatom, hogy az egyik legőszintébb.

 

  • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Palacsintákról szoktam beszélgetni.
    A közös orális élmény a zen, maga az út az elfogadás és a kölcsönös megismerés irányába.

    • egyedi

      már megint kezded? basszus, tegnapelőtt egész nap palacsintát ettem volna, miközben fogyózik mindenki otthon, és tojás, meg tej sem volt.
      nyálcsorgattatás miatt be is perelhetlek

  • Bernard Black

    valami rejtelmes oknál fogva most már megint egy pöttyös könyvet kezdtem el olvasni. lehet, hogy sürgősen abba kéne hagyni

    • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Én azokat szerettem. Na jó, megint lebuktam. A húgom könyveit olvasgattam, felváltva Vavian Fable és Leslie L. Lawrence különböző folytatásos dolgaival. A Bucó, Szetti, Tacsi sem rossz, de mondjuk nem egy Lars, Don és Ariel.
      Teszem hozzá, hogy egy nyaralás alkalmával, mikor főtt rák forma vörösre égtem rögtön első napon, A Julia és Romana is megragadott, csomó dolgot tudok azóta az eperről és a pezsgőről, amit egyáltalán nem akartam tudni.
      Csak sötétet szerettem volna és csendben elmúlni.

      • Bernard Black

        + Hahota
        de abban a képregények néha elég jók voltak

        • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Emelem a tétet: Füles évkönyv. A Rejtő képregények folytatásosban?

          • SpaceWolf
          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Nekem nagy kedvencem az előrenyilazott szárnyú megoldás, ez a változtatható szárnyállású se rossz amúgy.
            Mondjuk az is eléggé seggreülős lehetett amikor a teleszárny átrepült a Fehér Ház felett. Annak elődje a Horten, az is milyen menő. Otthonra is kéne. 😀

          • SpaceWolf

            Ezek a kolibri könyvek voltak a cél amikor tanultam olvasni. Alig vártam már, hogy magamtól átnyálazhassam ezeket. Nyilván a felét nem értettem meg először, de nagy fless volt. 🙂

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Volt egy fél polc belőlük. 🙂

          • SpaceWolf

            Jaja, nálunk is. 🙂

          • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

            Régen MINDEN jobb volt.

          • SpaceWolf

            Minden IS.

          • Bo

            Én ezeket úgy ismerem, hogy a Búvár zsebkönyvek. Ugyanilyen méretűek, nekem csak 24 db van meg belőlük…

          • D. Pin Trouble

            a búvár volt a természetrajzos, a kolibri a mesterséges cuccokkal foglalkozott

      • Ziles Gizi

        Minden tinédzser a mi korosztályunkból szerintem ezeken szocializálódott. Leslie Lawrance műveit én elengedtem, mert mint lelkes és szerelmes típus idealizáltam egy hőst, Leslie személyében, mint könyvei főhőse, aki mindig legyőzi a gonoszt és halálosan szerelmes lesz és szexelnek is a naivával. Aztán egy furcsa napon láttam egy riportot Leslievel és egy világ dőlt bennem össze. Nemhogy hős nem volt, hanem egy kopasz öregember aki meglehetősen unalmasnak is tűnt.

        • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Ráadásul rendre vállalhatatlan zsinórnyakkendőket is hord, aminél rosszabbat nehéz elképzelni ruházati kiegészítőként.

    • taro

      át kéne térni a delfinesekre…

      • Bernard Black

        hmm, azok a bátyámnál vannak. de asszem e-bookban is hozzáférhető néhány

      • ApuElcseszettÉleteVagyok

        a delfingok nagyon nagyon gonosz állatok, csak olyan kis aranyosnak néznek ki.

      • Ziles Gizi

        Bocs, de a pöttyös után a csíkosak jöttek!

  • Magister Ludi

    Nekem is ilyen a 22-es, meg Ottlik. Akár az Iskola, akár a Buda, de főleg az utóbbi.

    • Bernard Black

      az Iskola a határon az egyik kedvencem. Valahol holtversenyben talán az Esti Kornéllal, ha már magyar

      • Magister Ludi

        én keverem a két Ottlik könyvet, nem tudom, hol végződik az egyik, hol kezdődik a másik. A Budában az fogott meg, ahogy az öregségről, meg a régi szerelmekről, kapcsolatokról ír. Hogy úristen, hát én is ezt érzem, vagy ettől félek.

  • orizatriznyák

    A papíralapú internetet, jó kézbe venni, lapozgatni…

  • Bo

    Na, ez hosszú lesz: amióta fordítok (nem műfordítás), nem olvasok. Amióta nem olvasok, nem írok. Amióta nem írok, sokkal több időm jut magamra. 😀 De amióta nem olvasok, többet utazom. Régen sokkal többet olvastam, mint amennyit utaztam. Most van az, hogy kezd kiegyenlítődni (egyaránt keveset utazom és olvasok haha). Mondjuk amikor azt írom, hogy olvasok, azért én a szépirodalomra gondolok csak. Párszor volt, hogy javított az életminőségemen a szépirodalom, az egyik Móra Ferenc teljes könyvsorozata a Kisködmöntől a Csalavári rókáig (még gyerekkoromban), a másik már fiatal felnőttként Hazai Attila Cukorkékség ,valamint Heinrich Böll Biliárd fél 11kor, mert szépen tereltek egy változás felé viselkedésben és életvezetésben, ami jót tett nekem. (Biztos volt még több ilyen is, csak az nem volt ennyire tudatos. Nektek volt ilyen tudatos változást okozó olvasmányélményetek?)
    Prózában német/orosz, magyar, cseh/olasz és japán szerzők (ebben a sorrendben) okoztak nekem olyan élményeket, amikért érdemes olvasni, valamiért a spanyolok és portugálok nem. Verset csak magyarul tudok élvezni, ez van.

    • orizatriznyák

      Igen, volt…Kenneth Hagin-től, de csak kíváncsiságképpen…

      • Bo

        Utána kellett nézzek sajnos vagy nem sajnos. Spirituális könyvek közül bevallom én teljesen csak a Bibliát (az ó-és újszövetséget) olvastam el.

        • orizatriznyák

          És mi jött le belőle? ezt is csak kíváncsiságképpen…

          • Bo

            Az, hogy soha nem tudnék így élni, nem megy a dobd vissza kenyérrel és nem megy a felebarátodat is úgy,. mint tenmagadat. Ezt ,már gyerekként elég jól tudtam. Meg azt is, hogy hell is other people, pedig akkor még fogalmam sem volt Sartre-ról

        • Ziles Gizi

          Te egy hős vagy. Az ószövetség feléig sem jutottam.

          • Bo

            Azt meseként elég jó volt olvasni pedig, mint a görög mítoszokat, valamiért bírtam

          • Ziles Gizi

            Aranygyapjú nekem is megvolt, de az ószövetség Károli-féle fordításban sehogyan sem ment 🙁

          • Bo

            ja azt már később olvastam, mert kötelező volt, először csak a nemtommilyen változatot gyerekként, volt belőle de nem tudom ki írta, részletes volt az is, de nem régies nyelvezetű

    • Bernard Black

      az a szar, amikor szerkesztesz

      na, akkor lehetetlen olvasni 🙂

      • Bo

        de amit meg írsz, azt meg szinte lehetetlen saját magad által szerkeszteni 😀 hát így van ez

  • vau

    Jó hír, hogy végighallgattam a despacitot.

    https://youtu.be/hcQyFtHMfbs

    • orizatriznyák

      Ez borzasztó.

  • egyedi

    5 éves koromtól mindent elolvastam, ami elém került. betűfüggő vagyok. viszont a net, meg egyéb változások miatt pár éve könyvet kevesebbet. ezt néha sajnálom. viszont arra készülök, hogy majd nyugdíjas koromban pótolom.

  • 

    Lehetne egy cikk arról, hogy miért a tezaurusz a legjobb dolog a világon.

  • Pszipszina

    Gerald Durrell könyvei alapozták meg a kedvemet Görögországhoz. Hát nem Korfun, csak Krétán kötöttem ki, de könyveiből pár kötet itt van a polcomon. Hihetetlenül találóak a leírásai.