Kurva szar autók #1

Oké, 1958. A háborús trauma ott él még a mindennapokban, az ember elsírja magát akkor is, ha ránéz egy lámpaernyőre, büdös szovjetek a spejzban, mindenki titkon náci, aki nem komenista, kemény világ.

De mégis mi a jó élet adhat potenciálisan magyarázatot erre?!

011

Ezt a határ fost Zündapp Janusnak hívják. Kétarcúnak szánták, mint névadóját, de inkább kétseggűnek nevezném. Kétszázötven magabiztos köbcentiméter, hozzá passzoló 14 lóerő. Valakinek támadt mellé egy olyan forradalmi ötlete, hogy mi lenne, ha az utasülések a menetiránynak háttal tennék be, hogy jól meg tudják nézni azt a szerencsétlen faszt, aki beszorult emögé a förtelmes szar mögé.

Szerencsére megismételte a tigristankok 15 évvel korábbi megbízhatósági sikersztoriját is, mert még szar is volt. Gondolom valahogy úgy keletkezhetett, hogy megbízta valami szerencsétlen barom (Claude Bornier) a Zündappot, aki addig motorokat gyártott csak (abból is csak szarokat), hogy kezdjen valamit két Isetta roncsával, amik csúcssebességgel egymásnak tolattak.

Parádés vezetési élményt kínál annak a kevés szerencsétlennek, aki rátehette a kezét a 6902 legyártott modell egyikére, mert a hátsó utasok ficergése a konkrét súlyeloszlást is teljesen összevágja, ami miatt Jenőke hátul egy átlagosnál nagyon picit csúszósabb kanyarban is kibucizza a hátsó ablakot.

A passzív biztonságot egyébként el lehet képzelni az óránkénti nyolcvanas csúcssebesség közelében. Mondjuk gyanús, hogy a fékevesztett száguldásnak véget vető harapós dobfékek besatuzása után apucit lefejelő csemeték kisebb veszélyforrást jelentettek, mint mikor a teljes pereputtyot az ablak gittje fogta meg, ha valaki beléjük szállt hátulról.