Legnagyobb haditechnikai tévedések #2 – még mindig atlanti oldal

A brit haditengerészetnek megvoltak a maga hagyományai.

VIII. Henrik (aki egy úr volt, mint tudjuk) apjától mindössze öt hajót örökölt, azokat is leginkább csapatszállításra használták, odamentek, lekardoztak mindenkit, aztán hazamentek. Szóval semmi komoly hadihajózás.

Nyolcadik viszont kezdett ráérezni az ízére a nagy ágyúkkal vívott ütközeteknek, három évtized alatt egy egész nagy flottát épített – már persze akkori mércével – öt tucat hajó és abból 20 igazi fenevad. Jó, persze a zászlóshajója, a Mary Rose végül nem lett egy sikertörténet, nyitott ágyúállásokkal megbillent, elborította a tengervíz az alsó fedélzetet, el is süllyedt (a picsába).

Henrik második lánya kimaxolta ezt a hadihajós kérdést, I. Erzsébet a legmenőbb kalóza, Sir Francis Drake segítségével becsalogatta a jó szél és az árapály segítségével a Spanyol Királyi Armadát a Temze torkolatába, ott szépen szurokkal megrakott, felgyújtott bárkákat küldtek közéjük, az Armada helyben megsemmisült.

Erzsébet utódjaként kijelölt Jakab, aki hatodik és első is volt, tényleg a világ ura lett. Skócia, Írország és a brit birodalom örököseként uralta nem csak a kis nyúl forma szigetüket, hanem a világtengereket és az épülő gyarmatokat.

Aztán ott volt ugye Nelson admirális a trafalgari tengeri csatában, mikor Napoleon összefogott a spanyolokkal, hogy le kéne igázni végre Angliát. Hát ez sem jött össze, az ütközetben az HMS (édzsemesz) Victory fedélzetén Nelson egy kőkemény négy órás tengeri csatában kivívta a győzelmet. Vívta volna pontosabban, ha nem lövi le egy francia mesterlövész. Udvariasan kilehelte a lelkét, de Napoleon seregei megadták magukat. Háromszoros veszteség volt a francia-spanyol oldalon.

A sorhajókat tekinthetjük a modern csatahajók elődjeinek is, több ágyúsorral tüzeltek és a britek létszámbeli hátrányát a felkészültségük kompenzálta, amíg a spanyolok és franciák 3-5 perc alatt töltötték újra az ágyúikat, a briteknek elég volt másfél perc.

Ilyen háttérrel indult neki Anglia a százéves újabb tengeri hegemóniának, hatalmas sorhajók, csodás fregattok kísérték ezeket az éveket.

Minden okuk megvolt az önbizalomra.

Csak persze jött Amerika. Mindenből nagyobbat akartak. Egy átlagos brit vagy francia fregatt lehetett olyan 30-40 méteres, az amerikaiak 60-70 métereseket építettek. A fregatt elrendezés lényege, hogy a több ágyúsoros, magas építésű és mélyebb süllyedésű sorhajókkal szemben egy ágyúsoruk volt, fürgék és amúgy tök jól is néznek ki. Na de egy óriásfregatt? Ezen a britek is annyira meglepődtek, hogy ki is kaptak (a picsába). A USS Constitution nem szarral gurigázott, másfélszer annyi ágyúja volt, mint egy brit fregattnak.

Aki esetleg azt gondolná, hogy a széllelbélelt vitorlásoknak később leáldozott, hát nem. A II. vh idején szinte az egyetlen megoldás volt a tengerben többszáz kilométerre terjedő hangokat észlelő szonárok ellen a szélhajtás. A nagy vitorlás fregattok 200+ tonna rakományt szállítottak ide-oda, miközben a motoros hajókat rendre tizedelték a német tengeralattjárós farkasfalkák.

Na de hogy jön ez a tévedésekhez?

Hát ott volt az HMS (édzsemesz) Hood és a Prince of Wales.

Két csatacirkáló, ami egyébként ugyanolyan koncepció mint a csatahajó csak fregattosabb.

A II. vh-t nagyjából vérrel és verejtékkel nem elvesztő Churchillről tudni kell, hogy az admiralitás első lordjaként simán elveszejtette a brit flottát a törökök ellen vívott teljesen értelmetlen küzdelemben az I. vh idején. De tényleg? Mi a fasz értelme volt a mediterrán térségben emberkedni? Semmi. Megérdemelte.

Viszont ő is nagy csatahajó párti volt, egyszerűen lemaradt a tengeralattjárós, repülőgép hordozós paradigmaváltásról.

Kellett neki sok hatalmas csatahajó és csatacirkáló. Ezek ugye vízi erődök voltak, semmi mást nem csináltak, csak hatalmas ágyúkat hordoznak és kilőtték a látóhatáron túli ugyanolyan csatahajókat.

Ez lett az HMS (édzsemesz) Hood veszte is, kilőtte seperc alatt a náci Bismarck, ahogy az az előző posztban szerepelt.

A Prince of Wales csatacirkáló sem lett végül egy nagy siker, 1941-ben elsüllyedt (a picsába).

Nagyfiúk és az ő játékaik.

Szülinapomra tavalyelőtt kaptam két sárga gumikacsát játszani a kádban. Egy kicsit és egy nagyobbat. Ez nem tudom mennyire utalás?

 

  • vau

    Már csak hatot kell aludni hétfőig.

    • 

      Miért nem építesz adventi naptár mintára hétfői naptárt, amin kihajtogatod a napokat hétfőig, mindegyik ablakban valami szarságot írva, hogy aznap éppen miért rohadtul szar minden?

      • vau

        Holdkompnak hívom. 😛

  • vau

    Btw, ebben a “hú építsünk nagyot” élményben a svédek vezetnek magasan, akik mentek egy nagy kört a Wasaval. 😛

    Bazki pedig milyen szép hajó volt, kamaszkoromban összeraktam egy modellt belőle, kedvem lenne megint csinálni egyet.

  • taro

    a wasa is a nyitott ágyúállások miatt süllyedt el. a mary rose legalább csatát látott

    • vau

      A wasa amiatt süllyedt el, mert jó ötletnek tűnt nem konzultálni hajóépítőkkel, mielőtt executive döntés születik 😀

      A wasa az első corporate siker 😛

      • taro

        konzultálni konzultáltak, csak épp nem hallgattak rájuk. ebből a szeempontból valóban corporate siker

  • 

    BTW teljesen más, nem is láttam, hogy lesz Good omens minisorozat, sőt, már főszereplők is vannak, mint Michael Sheen (Aziraphale), meg David Tennant (Crowley) (nem is rossz casting), remélem nem szarják el, mint az American gods-ot.

    • taro

      imádkozzunk érte. annyira szeretem azt a könyvet.