Lent délen

Elmore Leonard frankó. Az egy dolog, hogy ott volt a Szóljatok a köpcösnek, amit én kifejezetten bírtam, de a regényei is a jó értelemben vett film-regények, ráadásul hangulatosak is: bár úgy tervezem, hogy vénségemre épp annyira fogok csak leépülni, hogy a tornácon, hintaszékben egy shotgunt dédelgetve, olykor bendzsózva igyam a zugfőzésű whiskyt egy befőttesüvegből, ő egészen közel is hozza ezt a délies hangulatot. Kicsit hasonlít Grishamhez, az ő clantoni történetei is nagyon déliek, az ehhez szükséges humorral, de megesik, hogy nála nem történik semmi (még rosszabb, ha belemegy a jogászkodásba, mert akkor az is előfordul, hogy semmi más nem történik, csak mindenkinek melege van és unatkozik, a gyapot meg csak nő. Ja, és vedelik az agyoncukrozott jeges teát, lehetőleg olyat, amit gigantikus néger nénik készítenek).

Ja, és ő írta a Jackie Brown alapjául szolgáló regényt is. 1925-ben született New Orleansben, úgyhogy juthatott neki még bőven azokból az élményekből, amelyeket megpróbál átadni, állandó témái a déli államok hétköznapi élete, a redneckek, az elnyomott feketék, a drog és a szénbányászat, meg még egy csomó minden, ami többé-kevésbé kötődik a Délhez, és nagyon szereti a laza dialógusokat és a filmszerűen pörgős cselekményeket – szóval ideális könyveket ír ahhoz, hogy az ember kidőljön az árnyékba, és elolvasson egy jó krimit. A Justified című sorozat, ami a Raylan-novellákból és regényekből táplálkozik, egyszerűen hibátlan volt, bár Timothy Oliphantot lassan már el sem tudom képzelni cowboykalap nélkül (a Deadwood azért erősen megalapozta a dolgot, na). Az alap az, hogy a karakterek eltúlzottak, Raylan sem egy hétköznapi figura – kell valami extra, olyasmi, mint Poirot-nak a bajusz, Sherlocknak a drog meg a hegedű, faszomtudjakinek meg a banán. Leonard főhősei jobbára cowboyok, még ha nem is tudnak róla, a pisztolyrántás itt szentség, a fű meg a csempészpia pedig alap.

Leonardnak az erőssége a gyengesége: nincs meg benne – hála Istennek – az a felállás, hogy jön a fekete kalapos csávó, és akkor ő a rossz, a fehérben pompázó meg a jó, de valójában így minden szereplője geci. Oké, vannak jó fejek, meg vannak vérgonoszok, de mindenkit ugyanaz mozgat, ez pedig a becsvágy. Ha úgy tetszik, igazi amerikai regényekről beszélünk – de ezt a farkasvilágot humor, fordulatok és meglepően őszinte önironikus pillanatok teszik fogyaszthatóvá, úgyhogy egy Leonard-könyvet simán levihetsz a strandra is, simán sznobnak tűnhetsz vele.

 

  • Ziles Gizi

    A Jackie Brown volt az első Tarantino film amit láttam. A Rum Punchot nem olvastam.

  • ApuElcseszettÉleteVagyok

    Kösz a tippet, a sorozatot láttam, megvan a következő könyv amit olvasni fogok.

  • egyedi

    a sorozat nem volt rossz, felkeltetted az érdeklődésemet
    Grisham is kedvenc

  • Magister Ludi

    Hé! honnan tudod, hogy elviheted a strandra, mikor te csak egyszer voltál és akkor is kényszerítettek?

    • Bernard Black

      mindig elfelejtettem, hogy velem ellentétben nektek van memóriátok. EZ NEM OLYAN STRAND, hanem balatonpart!

      • Magister Ludi

        okés!
        Mondjuk az érdekelne, hogy ezen nevezetes alkalommal, amikor strandra mentél, akkor ilyen keresztbe csíkos lábszárközépig érő, de felsőrésszel is rendelkező egybefürdőruha volt rajtad bakanccsal. Vagy normál fürdőgatyó bakanccsal? VAGY normál fürdőgatyó, plusz kacéran megmutattad a meztelen lábfejed?

        • Bernard Black

          kénytelen voltam levenni a zoknimat, bevallom. stresszeltem is végig, viszont kockás, térdig érő fürdőnadrág volt rajtam, páratlanul kényelmetlen és indokolatlan hálóval, amit azóta kivágtam belőle.

          • Magister Ludi

            🙂 kb. annyira életidegen vagy a strandon, mint Csocsesz nótacsokra a milánói Scalaban.