Miért is olyan sötét mindenki? Most már tényleg. – És mit lehet tenni?

A korábbi gondolatfoslavina sehová sem vezetett, ezért most már tényleg megírom a tutit.

Szóval, miért is vagyunk olyan hülyék?

Azért, mert csak kicsit, vagy egyáltalán nem vagyunk képesek a kritikai gondolkodásra.

Ez a furcsa, magyartalan szókapcsolat az angol critical thinking kifejezés szó szerinti fordítása, és a történetét, a definícióját és végül a mikéntjét, mint a hülyeség ellenszerét szeretném összefoglalni.

Az iskolában azt tanítják, hogy mit tudjunk, mit gondoljunk, de azt nem, hogy hogyan dolgozzuk fel a kapott tudást, hogy hogyan gondolkodjunk. Az életünk során mindannyiunknak egyedi felfogó képessége alakul ki, amivel feldolgozzuk a megszerzett információkat – és ez elég félelmetesen hangzik. Valami azt súgja, hogy a banánalapú génjeink nem a csalhatatlan tisztánlátásra predesztinálnak minket.

szokA kritikai gondolkodás koncepciójának gyökereit Szókratészig vezethetjük vissza. Ő felfedezte, hogy az emberek gyakran nem tudják racionálisan alátámasztani az állításaikat, ha azok részleteire konkrét, puhatolózó kérdésekkel rákérdezünk. A Szókratészt követő Platón, Arisztotelész és a görög szkeptikusok munkássága nyomán kialakult hagyomány szerint a világ mélyebb megértéséhez a megfigyeléseink következményeit és mögöttes valóját széleskörűen meg kell vizsgálni, mert csak az átfogó, szisztematikus, jól meglapozott és az ellentmondásokat is figyelembe vevő gondolkodással tudunk a dolgok mélyére látni. Ez lényegében a tudomány módszertanának alapja, szuper dolog, viszont a hétköznapokban borzasztó körülményes és időigényes lenne minden hallott, olvasott mondatot szénné fact checkelni. Ez így nem elég gyakorlatias megoldás a világméretű sötétség ellen.

A belekérdezéses „szókratészi módszer”, egyébként igen hatékony eszköz és bizonyos helyzetekben tökre működik is, viszont az átlagember nagyon hamar megutál és okoskodó fasznak fog tartani, ha az alaptalan hülyeségeibe folyton belekérdezel, hogy:

„Miért is gondolod, hogy ez így van?”

„Jó, de milyen bizonyítékok győztek meg erről?”

„Előfordulhat, hogy a szomszéd Kelemen tévedett, vagy szerinted ő mindig megbízható?” stb.

Ezt egy kicsit kevésbé kifinomultan, de minden két-három éves kisgyerek csodásan alkalmazza, aztán később valamiért elfelejti és kérdezés nélkül megtér, reiki mestervizsgát tesz, enyhébb esetben csak hangosan kimondja az állatövi jegyedet mikor megtudja hogy melyik hónapban születtél és mosolyogva, mindentudón bólint.

Felnőttként hülyéket interjúztatni, a szókratészi módszerrel, gyakran elég kellemetlen élmény, sőt a felénk újságból, óriásplakátról, TV-ből áramló egyoldalú kommunikáció esetén erre nincs is lehetőségünk, tehát ez sem általános ellenszer a hülyeségre. Viszont, ha kibékülünk a ténnyel, hogy az áldozatunkkal valószínűleg soha nem leszünk igazán jóban, néha érdemes gyakorolni, mert vicces tud lenni, ahogy pillanatok alatt –lehetőleg mások előtt- látványosan megkavarunk egy faszságokat hangosan prédikáló konteó-vallás-babonahívőt.

A történelemhez visszatérve és a középkort elegánsan átlépve, máris a reneszánsz gondolkodóhoz, Francis Baconhoz érkeztünk. Szerinte az elménk ösztönösen hajlamos félrevezetni minket az igazságtól és ezeket az ösztönös hajlamokat bálványoknak nevezte:

idol

A „törzsi bálvány” az emberi faj természetében gyökerező előítéletekre utal, pl. érzéki csalódások; összefüggéseket, rendszert látni ott, ahol nincs; a saját preferenciája szerint értelmezi a világ jelenségeit, stb.

A „barlang bálványa” az egyénre jellemző adottságok, a neveltetése, szokásai következtében kialakuló gondolati korlát.

A „piac bálványa” a nem megfelelő nyelvi eszközök, a fogalmi tisztaság hiányából eredő félreértéseket okozza.

A „szinház bálványa” pedig a hagyományok, a dogmatikus tanok hazugságainak kritika nélküli elfogadása, követése.

Köszi, Francis, végre megtudtuk, hogy tényleg gyárilag hülyék vagyunk, ráadásul rögtön négyféleképpen! Szarul hangzik? Pedig ez még semmi, a helyzet sajnos jóval elkeserítőbb. A modern pszichológia kognitív torzításnak nevezi ezeket az emberi tendenciákat, amik elbasszák a gondolkodásunkat. Bacon úr ezekkel a bálványos metaforákkal szépen definiálta a kognitív torzítások főbb csoportjait, de valószínűleg ő sem számított arra, hogy milyen számosak. A „Cognitive bias” wiki lap jelenleg 183-at listáz, és kisebb-nagyobb mértékben, de mindegyik képes kisiklatni a gondolkodásunkat a racionális felfogás dicső pályájáról.

Nagy vonalakban el is jutottunk a válaszhoz az eredeti kérdésünkre, ezért Descartes, Boyle, Newton, a francia felvilágosodás és a következő néhány évszázad tudományos és filozófiai eredményeit már figyelmen kívül hagynám.

stoop

 

Tehát tudós és filozófus nagyjaink és a modern pszichológia eszköztárának segítségével fény derült arra, hogy többszázféleképp vagyunk a racionalitásunkban korlátozottak, mondhatni gyárilag hülyék.

 

 

Van-e a hülyeségre ellenszer? Persze, és még csak filozófusnak, episztemológusnak sem kell lenni. „Csak” fel kell ismernünk a hülyeséget, azonosítani, hogy az miért is faszság, vagy legalábbis nem alátámasztott információ és rögtön elvetni, vagy ha van rá időnk, akkor megkeresni az igazságot az adott témában. Röviden: Legyünk racionálisak.

Egész biztos, hogy rengeteg szervezet próbálkozik világszerte a maga módján racionalitást terjeszteni, nekünk is van szkeptikus társaságunk Vágóistvánostul és tömeges homeopátiás nyugtatóval való öngyilkossági kísérletestül,  de én most a Kritikai Gondolkodásért Alapítvány (Foundation for Critical Thinking) tevékenységét emelném ki. Ez a társaság egy középiskolai és egyetemi szinten oktatható kritikai gondolkodás módszertan kidolgozását tűzte ki célul, aminek segítségével a kritikai gondolkodás a következő generációk alapvető társadalmi értékévé léphet elő. Szerintük, ha suliban tanítanánk ezt a nelegyémáfasz módszert, akkor kevésbé lenne gyökér a világ.

A kritikai gondolkodás kutatásának kortárs „jelenkori rúnák előadója”, az alapítvány nemrég elhunyt elnöke, Dr. Richard Paul igen frappánsan definiálta a témát:

„A kritikai gondolkodás során arról gondolkodunk, hogy hogyan gondolkodunk, annak érdekében, hogy jobban gondolkodjunk.”

Capisce? OK, persze, de a gyakorlatban hogy? Íme az alapítvány által kidolgozott folyamat. röviden:

foly

A kritikai gondolkodók rutinszerűen használják az „Intellektuális Alapokat” az „Érvelés Elemein”.

Az „Intellektuális Alapok” azok az általános intellektuális szabályok, amiket a felfogásunk közben egy belső hangként alkalmazva képesek jelentősen javítani a gondolataink minőségét, igazságtartalmát.

Ha az Intellektuális Alapok alábbi 9 témakörébe rendezett kérdései nagy vonalakban beépülnek a gondolkodásunkba és egyből egy gyors vizsgálattal kezdjük az új információkon, problémákon való gondolkodást, akkor az ösztönös gondolkodásnál jóval hatékonyabban ki tudjuk szűrni a bullshitet és nem leszünk annyira hülyék:

Tisztánlátás
Elmagyaráznád részletesebben?
Tudsz egy példát mondani rá?
Tudnád szemléltetni, hogy hogy érted?

Alaposság
Hogyan lehet ennek utánanézni?
Hogy lehetne kideríteni, hogy ez igaz-e?
Hogy tudnánk ezt alátámasztani, leellenőrizni?

Pontosság
Fejtsd ki konkrétabban!
Tudnál több részletet mondani?
Magyarázd el egzaktabbul!

Fontosság
Ez hogyan kapcsolódik a témához?
Ez miért is kapcsolódik az adott kérdéskörhöz?
Ez hogy segít nekünk az adott problémában?

Mélység
Mik azok a konkrét tényezők, amik miatt olyan bonyolult, sokrétű ez a probléma?
Mik adják a kérdés komplexitását?
Milyen nehézségekkel kell megbirkóznunk?

Szélesség
Ne vizsgáljuk meg egy másik nézőpontból?
Ne vegyünk figyelembe egy másik nézőpontot?

Logika
Van ennek így értelme?
Az elejéből logikusan következik a vége?
A levont következtetés tényleg egyértelműen következik a tényekből?

Jelentőség
Ez a most legfontosabb probléma?
Tényleg ez a központi téma, amire fókuszálnunk kell?
Az adott tények közül melyik a legfontosabb?

Méltányosság
Fűződik nekem vagy másnak elemi érdeke az adott témához?
Mások érdekei, nézőpontja empatikusan figyelembe lett véve?
És íme az „Érvelés Elemei”, amiken végig kéne futtatni ezeket a kérdéseket:

A lényeg (szándék, cél)

Kérdéskör (adott probléma, téma)

Információ (adatok, tények, megfigyelések, tapasztalatok)

Feltételezések (előfeltevés, na ez tuti)

Nézőpontok (mihez képest, perspektíva, irányultság)

Értelmezés (következtetések, megoldások)

Fogalmak (elméletek, definíciók, axiómák, törvényszerűségek, elvek, modellek)

Következmények (benne foglalt, ki nem mondott tények)
Itt a mini guide.

Persze az egész módszertan nem ilyen baromi egyszerű, és fogalmam sincs, hogy ezt hogyan lehet készség szinten elsajátítani, pláne tanítani, ráadásul ez most tökre tűnhet úgy, hogy egy szemétrevaló, nesze semmi, fogd meg jól, „bestseller” önsegítő könyvből másoltam ide az egészet, de…

…én mégis meg vagyok róla győződve, hogy a kritikai gondolkodás valahogy elsajátítható, és hogy a fenti módszer a gyakorlatban is alkalmazható. Már számtalanszor találkoztam olyan, általam zseniálisnak tartott gondolkodókkal, közszereplőkkel, kollégákkal, akiknek a lenyűgöző tisztánlátása mögött nagyon hasonló gondolatmenetet lehet felfedezni. Fogadjunk,  hogy ti is ismertek valaki ilyet!

Sőt, magamon is észrevettem, hogy a korábban könnyen befolyásolható ifjú egyre többször lát át azonnal a mellébeszélésen, bullshiten, nem megfelelően alátámasztott vagy egyenesen logikátlan érveléseken, és fel tudja tenni a releváns kérdéseket, amik azonnal rávilágítanak a hamisságra.

Utálnak is sokan.

  • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★
  • ApuElcseszettÉleteVagyok
  • α Centauri

    A sokaság energiafelhasználása nem megfelelően balanszírozott.

    • ApuElcseszettÉleteVagyok

      A foxtoros dünterver handolál a mekon.

  • hogyhogynem

    “…hangosan kimondja az állatövi jegyedet mikor megtudja hogy melyik hónapban születtél és mosolyogva, mindentudón bólint.” :’D És tényleg.

    A NAT-ban is benne van ám szinte minden tantárgycsoportnál (bennük pedig konkrétan egy-egyre is lebontva) a kritikai gondolkodás megalapozását, fejlesztését célzó ajánlás stb.
    Ahol a legjobban adná magát, egyrészt: a fizika, kémia vizsgálat és mérés lenne, az olvasás (sosem túl korai elkezdeni)+irodalom, a drámapedagógia, amire most úgy gondolok, mint szituációk eljátszása/felelevenítése és közös megbeszélése (mit tapasztaltunk, mit és hogyan lehetett volna, hogy még rosszabb/jobb legyen a végeredmény és stb.) és a töri.
    A fizika, kémiánál az a szomorú, hogy ha vannak is kísérletek, érdekesebb mérések, azokra nem biztos, hogy úgy kerül sor, hogy az egyébként a fentiekkel nagy átfedést mutató mérési, vizsgálati metodikai lépéseknél bővítsük a mindenséget még ezzel is. Mert ahhoz stabilabb, belsővé vált tudás kellene, hogy merjenek kérdezni/válaszolni a kölkek, legyenek ötleteik, motiváltak lehessenek. Na, általában nemszeretem tárgy ez a kettő sajnos, amiben nagy szerepe van a pedagógusoknak nyilvánvalóan, hogy a tanuló nem csodaként éli meg, hanem a túlélésre játszik. (a tárgyi eszközök hiányát, elavultságát tekintsük alapnak)
    Az irodalomnál szerencsére tényleg kézenfekvő, főként az egy-egy műben olvasott cselekmény, szereplők motivációinak, tetteinek kidumálásánál.
    Itt jöhet(ne) be akár a dramatizálás is, hogy akkor az átrágottak alapján próbáljuk meg mi magunk felvenni, alakítani a fonalat ahogyan másként is történhetett volna.
    Nem a szitugyakorlat maga a fontos, hanem a hozzá vezető gondolkodós, beszélgetős út, a közben felmerülő újabb szempontok, azok kiértékelése stb. De persze a leglátványosabb, legviccesebb a szitus baromkodás lesz, ami jó élményként maradhat meg, miközben a jó élménység miatt erősebben megragad az árukapcsolásban érkező kognitív fejlesztés is.
    A törinél pedig hiába adná magát: a szétdarabolt magyar vs. világ felbontás és a megkérdőjelezhetetlenségbe vetett hit miatt baromi ingoványos a talaj.
    Pl.: nemigen ildomos bedobni olyasmit, hogy: vajon ez tényleg így történt-e, történhetett-e egyáltalán így, miért lehetett, mik vezethettek hozzá? Ha pedig idáig eljutunk, akkor nem egyszer kibukna, hogy nagyon nem úgy szól a mese, ahogyan a tankönyvben van. Nemcsak amiatt nem ajánlott kavarni a mindenséget, mert fentről elvárás, hanem a szerencsétlen gyerek is örül, ha megtanulja, amit kell, könnyen vezethet bizonytalansághoz, túlterheléshez az, ha folyton megkérdőjelezzük a leírtakat.

    Egyébként időben elkezdve, tényleg a fontos fejlesztési feladatok között számon tartva ezt is be lehet szőni minden órába. Ehhez viszont hatalmas segítség, ha a család attitűdje nem olyasmi, mintha másik bolygóról érkeztek volna, a kollégák pedig túlnyomórészt megértik, hogy össze kell dolgozni, az ő óráikon is kapjon hangsúlyt a dolog, hogy a gyerekek egy egységes szellemiséggel, követelményrendszerrel találkozzanak, és persze az sem egy hátrány, ha állam nem menetel visszafelé az időben.
    Na, ez az, ami nem valósul meg. Könnyebb a NAT-ból a hazafiasságra való nevelést kiemelni, mert mégiscsak egyszerűbb színeztetni a címert, zászlót, verbunkosra csujjogatni.
    Aztán az is ott van, hogy pofázni milliószor könnyebb erről, mint kivitelezni. De közel sem annyira nehéz, ha az ember maga is olyan szemüvegen át nézi a világot, hogy keresi, megragadja az alkalmakat amikor efelé terelgetheti, érzékenyítheti a gyerekeket. Csak sajnos az idő hihetetlenül kevés, a sok számon kérendő anyag, adat mellett alig jut idő a nyugodt légkörben való dumálásra.
    Pedig az idő és a nyugis, elfogadó légkör elengedhetetlen egészen addig, amíg az osztályközösség el nem jut oda, hogy az egyes diákok tényleg ki mernek bontakozni, ötletelnek egymás előtt paramentesen, kezd automatizálódni a kritikai megközelítés és ezt érdeklődéssel fogadják egymástól, nem kiröhögéssel, hogy na, már megint okoskodik, akadékoskodik stb. a Pistike, Jolika. Itt meg bejön a képbe az, hogy nem igazán díjazzuk az egyénieskedést, a sorból való kilógást akár a suliban, akár az életben. 🙁

    • fatherstack

      Jó tudni, hogy a NAT ajánlja. Nálam még nem volt érezhető, majd figyelem a kölyök sulijában, hogy sikerül-e a tanároknak.

    • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Welcome.
      Szerintem ne kommentbe, hanem posztba rakd ki. Ha kell segítek, írj rám:
      bluestraggler (kukuc) outlook (pötty) hu
      A komment még elveszősebb mint a poszt.

  • vita

    Elmagyaráznád részletesebben?

    • fatherstack

      pina

  • Nik Laker

    A Fasz meséje

    Hogyaszondja, élt egyszer egy faluban egy paraszt. Ez a paraszt kiment a földjére, tengerit vetni. Amint ott piszmogott, hát épp akkor esett meg, hogy arra járt Jézus Krisztus meg Péter, a Szent.

    Krisztus hogyha erre jönne, éppen ő ne kötekedne?

    – Mit vetsz, jóember? – kérdé.

    – Faszt! – felelé orcátlanul a paraszt

    – Na ha faszt vetsz, azt is arass! – mondá dühösen a Krisztus, s megátkozván a vetést, tovaballagott Szent Péterrel, ki ugyanvalóst csudálkozott a Gazdája száján kicsúszott csúf beszéden.

    Befejezvén a munkát, hazatért a paraszt. Aztán meg kijárt kapálni, mikor ott volt az idő. Ám midőn eljött a betakarítás ideje, mit látott? Tengeri helyett a háncs alól faszok kandikáltak ki. Bizony, viruló, vérmes, veres faszok…

    – A kurva egit, na ne mi lett a munkámból! – vakarta a paraszt a fejét, s káromkodott ocsmányul. – Ilyet se láttam, mióta anyám kiszart magából… A kurva mucskos egit! Most mi a picsát csinálok? Hogy szarna vért a szemin az is, aki ezt így megbűvölte, mert mucskos egy szája volt, az egyszer szent…

    Ahogy ott mind állt, s csudálkozott, jött egy rusnya banya.

    – Jó napot, jó időt – köszönt illően.

    – Azt, azt, hogy raknám belé, s még mit tudom én, kibe!

    – Jaj, urambocsá’, hát nem röstellsz így beszélni a szegény öregasszony előtt?

    – Hát hogy beszélnék másképp, öreganyám drága, mikor látja, hogy kibaszott velem a Jóisten. Hát ez kell nekem ebben a nagy szegénységben, hát fasz kell nekem? Nézzen körül maga is, aztán mondjon amit akar, ha lesz szava rá…

    Szétnézett a banya, s látván, miről van szó, ugyancsak fogta a fejit.

    – Jaj, fiam, jaj édes fiam! Ezt az egyet jól megkaptad!

    – Egyet, anyám? Ha csak egy volna… De itt ezer s ezer fasz van, állna meg a valagadban!… Na, én kötöm fel magam, íziben!

    – Jaj, nyughass, édes fiam! – nyöszörgött a banya, de a szemit le nem vette volna a faszokról. – Honnét tudhatod, hogy ez nem a Jóisten furcsa áldása?

    – Hát a haragosomat se áldja meg így az Úristen, öreganyám! Ki hallott még ilyet, hogy faszt kelljen enni puliszka helyett? Mitévő legyek, néném, maga mondja meg, mert én aztán sehogysem tudom.

    Gondolkozott a banya, törte a fejit, aztán kibökte:

    – Édes fiam, megmondom én, mitévő légy, faszportékád mind eladd, s kapjál érte aranyat, hanem akkor mit adsz te nekem?

    – Jaj, ha kell, egy átalvetőnyi faszt is adok, csak tanítson ki…

    Megdobbant a banya szíve, mert kellett biza neki a fasz, ahogy ott virított mindenütt.

    – Akkor idesüss, fiam: rakd szekérre, s vidd el a vásárba, mert úgy eladod, mint a kappantojást. No de, fene a nagy szerencsédet, most szégyen ide, szégyen oda, meg kell mutassam, mire tanítsd a vásárlókat, hogyan bánjanak a portékával.

    – Jól mondod, anyó, mutasd csak!

    – Nos, ha úgy adódik, hogy megkévánod a faszt, füttyents csak, mint a kutyának, s aztán csak bírjad valaggal… Ha pedig megelégelted, aszondd: Hó, te barom! S akkor rögvest meglágyul, s kiszökik belőled.

    Bizonyságul a banya lecsavarta a legtermetesebb lőcsöt, s annak rendje s módja szerint megdolgoztatta.

    Elhűlt a paraszt, ahogy ezt látta.

    – Hol tanultad ezt, öreganyám?

    – Jaj, fiam, ahol én fát vágtam, onnét hordta az ördög a forgácsot… Ne mind kérdezz, inkább hálálkodj, hogy így felnyitottam a csipádat!

    A paraszt jól felpakolta az öregasszonyt, azzal haza, befogta az ökröket, ki a mezőre, s megrakván a szekeret válogatott fasszal, hipp-hopp, már ott is volt a vásárban.

    S ahogy odaért, már rikoltozta is torkaszakadtából:

    – Gyertek a faszra, gyertek a faszra! Minél gazdagabb az asszony, annál nagyobb faszt akasszon!

    Egy özvegy nagysága, aki a vásártéren lakott, az ablakból hallván a hívogató szót, leküldte a cselédjét, hozná fel a parasztot. Ahogy a paraszt belépett, rögtön rátámadt:

    – Aztán hallod-é, te paraszt, miket kiabálsz itt, az ablakom alatt, hogy csókolna térgyen az ördögök öreganyja! Olyan huszonötöt veretek a talpadra, hogy deszkán visznek haza…

    – De drága nagysága – felelt a paraszt –, könyörgöm, nézze el nekem! Ne, így adta a Jóisten, mind fasz termett a tengeri helyett. Mit tehettem, vásárba hoztam, hátha csurran érte pár garas, s csak megélek valahogy.

    – Bolond vagy, paraszt, hogy így beszélsz?

    – Isten lássa lelkemet, egészséges minden szavam, drága nagysága. Most hozok egyet, hadd lássa. Hogy száradna el, aki ezt a nyakamra hozta, hogy most így meggyűlt a bajom a világgal! Hogy nem lett helyette pina inkább, mert azt még megtarthattam volna magamnak, de így…

    Azzal térült-fordult, s már kínálta is a legnagyobb faszt a nagyságának.

    – Na nézze nagysád, hogy mi termett a földemen, miután annyit dolgoztam. Most már elhiheti, s nem kell megveressen, mert eléggé megvert engem az Isten. Hogy a hétszentséges baszását, hogy így lett, s most hibbantnak néz engem a világ!

    Láthatta a nagysága, hogy nem lódított a paraszt, s mind fordította el az orcáját, de a szeme sarkából minduntalan pillantgatott a vérmes jószágra.

    – Hogy verne le a súly, te paraszt, mert nagy kópé vagy… S aztán hogy kell használni? Nem mintha kéne nekem, de csudálkozom ezen a nagy komédián.

    – Úgy kell ezt használni, nagyságos asszony kérem, hogy füttyent az ember, mint a kutyának, s aztán az mind csak dömöcköli, s bírja, bizisten. Ha pedig megelégelte a jót, csak rá kell kiáltani: Hó, te barom! S akkor visszahúzódik szépen, mint a kígyó az édes tejtől… S mind így, ahányszor csak kévánja. Dögöljek meg, ha nem így van.

    – Hogy verné fel a gyom a házadat, te pojáca, mert ördög fattya vagy – mondá a nagysága, aki már nekibátorodott. – Menj csak ki egy cseppet, s aztán majd hívlak, mert dolgom van…

    A paraszt szó nélkül kihátrált a szobából. A nagysága azonmód füttyentet a lőcsnek, mire a fasz: huss! s már benn is volt a picsájában… S úgy megdömöckölte, hogy kiguvadt a szeme. Na de a nagysága… Ahogy mondani szokás: vén tyúk nem fut meg a vastag fasztól.

    Úgy ragadt a lőcshöz, mint szopós borjú az anyja tőgyihez. A nagysága afféle volt: Vasból van a foga, szája, kemény satu a picsája, jobb nem adni faszt alája!

    Végül csak jóllakott a csemegével, s szólt: Hó, te barom!, s a fasz egyből meglágyult s kipottyant. A nagysága nagy tisztelettel emelte föl, s megcsókolta a veres búbját… Azzal hívta a parasztot, s tovább kíváncsiskodott:

    – Na és hogy történt, hogy ilyen nyavalyák termettek nálad, te paraszt?

    – Hogy történt? Hát úgy, hogy tavasszal éppen vetettem a tengerit, midőn az ördög – kétlem, hogy más lett volna – két vándort hozott a nyakamra, s az egyik kérdé, mit vetek. Én tartsam a pofámat, én? A bűn rávitt, hogy aszondjam, faszt vetek. Mire ő megátkozta a vetést, és aszondta: Na ha faszt vetsz, azt is arass! Íme itt a termés, nagysága drága, láthatja maga is. Így lettem én faszkupec. Nincs egy garas a zsebembe’, faszt cepelek szekerembe’!

    – Na te aztán nevén nevezed a dolgokat, mucskos parasztja!

    – No de nagyságos asszony, ha fasznak híjják, mi a fasznak nevezzem?

    – Te ember, nem lehet, hogy Jézus Krisztus meg Szent Péter jártak arra? Mert ők ám a csodatévők…

    – Jaj, nem tudom én, drága nagysága, hogy a Jóisten volt vagy az ördög, de mindenestre beraknám az anyja picsájába, hogy így belerondított az életembe…

    – Én azt hiszem, hogy a Krisztus volt az. Éppen ezért gyere, veszek tőled egyet, mert égi jel ez a hogyishívják…

    – Fasz, nagyságos asszony!

    – Az, az, hogy nyelnéd is le, ha már annyit forgatod a szádban!

    – Hát ha ilyen a szám, hát ilyen, bocsássa meg nekem nagysád. No de ha igaza van nagysádnak, én erősen csodálkozom a Jóistenen. Mi az ördög? Nincs más dolga, mint faszt növeszteni az ember földjin? Urambocsá’, biztos hogy fasza van a Jóistennek, hogy ennyire szereti a faszokat. Legyen igaza nagysádnak. Úgylehet, a Jóisten pénzt akart szarni a zsebembe, mert régóta fú benne a szél, de egy árva krajcárt se zörget. Na bű vagy bá, nagysága, mert kezd későre járni…

    – S ugyanbiza mit kérsz ezért az ocsmányságért – érdeklődött a nagysága, színlelve az utálkozást. – Ahogy mondják: adhatsz, Uram, bár nem kell belőle…

    – Hát mit is kérjek, drága nagysága? Hogy ne mind teketórázzunk, adjon ötszáz lejt, s itt se vagyok.

    – Mit mondtál? Ötszáz lej? Te meg vagy hibbanva!

    – De nagysága, mennyit izzadt a tököm, amíg megmíveltem ezt a faszt, hogy ilyen virgonc legyen! S aztán ha maga nem fizeti meg rendesen, ejszen a parasztasszonyok valagán szedjem meg magam? Ha egy garast kérnék darabjáért, egy maréknyit követelnének annyiért. Így van nálunk, parasztoknál, hogy raknám beléjük, urambocsá’, a beleraknivalómat. Kegyelmezzen a buta beszédért!

    – Te paraszt, háromszáz lej nem elég neked?

    – Egy krajcárral sem kevesebb, drága nagysága.

    – Legyen négyszáz.

    – Nem lehet, nagysága.

    – Négyszázötven sem?

    – Nem és nem. Négyszázkilencvenkilenc lej és harminckilenc bani sem. Ne mind izéljen pár lejért. Vegye meg az elsőt, mert príma a faszportéka, s ha elmondom, vesznek a többi nagyságák is.

    – Na, vidd az ötszáz lejedet – így a nagysága. – De meg ne próbáld elfosolni, hogy ezt a csúnyaságot eladtad nekem, mert meggyűlik a bajod az ördöggel. Érted-é?

    – Értem, nagysága, fogom a pofámat.

    Végtére is a nagysága adta az ötszáz lejt, s vette a faszt, a paraszt meg ment az útjára, kínálgatni a faszportékát.

    Ahogy a paraszt kilépett, a nagysága rögtön elővett egy aranyozott szelencét, s illatos olajjal locsolt gyolcsba takargatta a drága szerszámot, s bezárta a dobozba, mint a csecsebecsét szokás. A kulcsot magánál tartotta, s aztán ha a baszhatnék utolérte, csak kinyitotta a szelencét, s füttyentett. Nem kellett kajtatnia a betevő után, mint eleddig, s öreg napjait is nyugodtan várta.

    Egy szép napon aztán jött a pópa, a nagysága birtokáról, hogy könyörögjön: keresztelne meg ott egy gyermeket. A nagysága befogatott a hintajába, és kiment a birtokra. Miután megkeresztelték a gyermeket, a papnál maradt vendégségben. Ahogy ott iddogálta a mézédes bort, utolérte a baszhatnék, és úgy kívánta a faszt, pusztult belé. Indult volna haza, de a pópa meg a felesége nem engedték.

    – A nagyságos asszony itt marad nálunk, elvégre nem prünnyögnek otthon a gyermekei…

    A nagysága azonban nem bírt magával.

    – Atyám – mondá egy idő után – ha már nem engednek el, fogja ezt a kulcsot, és menjen haza hozzám. Az ágyam mellett van egy ládikó, abban van egy aranyozott szelence, hozza el nekem, mert kell belőle valami. Tudja, valami női dolog…

    A pópa azt hitte, nem más, mint ajándék lészen a papnénak, úgyhogy lóra pattant, és lelkesen elvágtatott.

    Kivette a dobozt a ládából, és visszaindult nagy sietve.

    Meleg nyári délután volt, csak úgy csurgott a verejték a pópa tökin. Gondolta, megpihen egy árnyas fa alatt. S ahogy hűsölt, a kíváncsi ördög megkísértette. Addig piszkálta a szelencét, míg az kinyílott. Mikor belenézett, mit látott? Ott virgonckodott a fasz a szagos gyolcsban. A pópát elfogta a csudálkozás, s füttyentett. S huss! a fasz már ott is volt a seggiben.

    A pópa kétségbeesetten könyörögni kezdett.

    – Ments meg Uram az ellentől! Ne engedd, hogy az ördög így csúfot űzzön a Te szolgádból. Mert Téged szolgáltalak mindég, és nem ismerek más urat kívüled.

    De hiába imádkozott, nem volt menekvés. Akkor levette a gatyamadzagát, és egyik végét a fához kötötte, a másikat pedig a faszhoz, azzal táncolni és rángatózni kezdett. Kínlódott, mint a barom, mikor nem tudja megmozdítani a szekeret.

    Imádkozik a pópa, üvölt a pópa, fetreng a pópa, ám szabadulni nincs esélye, mert ilyen a fasz meséje.

    Már a lelke is széjjel lőn baszva, mikor, ég áldása, arra caplatott egy tehén, s szinte megtiporta a pópát. Akkor a szerencsétlen pára rikoltozni kezdett: Hó, te barom! Hó te barom, hogy tépnének szét a farkasok. Erre a tehén odébbment, s lám, a fasz is kiszökött a pópa seggiből… S ahogy látta, hogy megmenekült, uccu neki, futott a pópa, mint a kerge birka, árkon-bokron keresztül, s hagyott szelencét, lovat, papnét és nagyságát a fészkes fenébe.

    Csóré seggel ma is szalad – ám a mese abbamarad.

  • Kiba$zott Koala ★ ★

    Nem tudom, engem nem győzött meg ez a kritikai gondolkodás. Kínál egy látszólag univerzálisan használható útmutatót, amivel olyan tévedéseket tudunk csak leküzdeni, amelyeknek a leküzdésére amúgy is képesek lennénk. Segíthet abban, hogy tudatosabban közelítsünk meg egy problémát, de ennyi. A gondolkodásunk, tapasztalataink, tudásaink alapvető behatároltságát, amit Bacon is leír, nem fogja tudni semlegesíteni.

    A racionalitás a természettudományok szűk terén belül majdnem kizárólagosan érvényesülhet, de tévedés lenne kivetíteni az emberi élet egész területére. Derrida szerint a racionalitás igénye tulajdonképpen egy kulturális mítosz, ami a felvilágosodástól kezdve érvényesül az európai kultúrában. Sőt, Nietzsche szerint a racionalitás csak a nyelven belül létezik, a világ csak azért tűnik logikusnak, mert az ember a fogalmakon keresztül logizálja azt. Ráadásul még a természettudományokban is csak az ember saját nézőpontja érvényesül, az atomok csak hozzánk képest kicsik, a csillagok csak hozzánk képest távoliak, stb. A kő is csak hozzánk képest kemény.

    Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a tudomány egy nagy szar, és dobjuk ki a kukába, meg hogy a mindenféle csillagvarázslat egyenértékű vele. Csak azt akarom mondani, hogy a racionalitás nem terjeszthető ki az emberi élet egészére. Azzal is számot kell vetnünk, hogy a racionális összefüggések megteremtése az ember belső igényét is tükrözi, sokszor racionalizálunk irracionális cselekvéseket, stb.

    Természettudományos szemszövgől nézve az igazság transzparens és megismerhető, de amint kilépünk arról a területről, ez a transzparencia máris megszűnik, még a nyelv is eltorzítja az “igazságot”. Ezért gondolom azt, hogy az ilyen “kritikus gondolkodási módszertanok” feltalálják a spanyolviaszt, de nem visznek közelebb minket semmilyen objektív és megismerhető igazsághoz.

    + Szókratésznek a bábáskodós módszerével sem feltétlenül az igazság megismerése volt a célja, sokkal inkább a megismerhetetlenségének bizonyítása, amikor ezzel az összezavarással kihúzta a talajt a vitapartner lába alól. Ő ezzel terrorizálta az előkelő athéniakat, miközben azt hirdette, hogy ő maga nem tud semmit sem. Ez pedig már a dialektika területe, ahol a retorikához hasonlóan nem létezik egyetlen igaz és hozzáférhető tudás (episztémé), hanem csak vélemények (doxa) ütköznek.

    • hogyhogynem

      “Nem tudom, engem nem győzött meg ez a kritikai gondolkodás.”
      ( ͡° ͜ʖ ͡°)

      Szerintem már az hatalmas előrelépés lenne, ha egyáltalán odáig eljutnánk, “hogy tudatosabban közelítsünk meg egy problémát, de ennyi.”

      • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Kűdtem logint, lépjél befele.

        • hogyhogynem

          Írtam is. Meg léptem is. Most rágom a körmöm és szakad rólam a víz, hogy elcseszve teszem ki. 😛

          • Bernard Black

            javítani mindig lehet. a faszrobot keze kellett hozzá, hogy belépj, de elvileg bele tudok nyúlni, meg te is, úgyhogy ne szakaggyá 🙂

      • Kiba$zott Koala ★ ★

        én csak azt mondom, hogy szerintem ez nem fog minket elvezetni valamilyen univerzális igazsághoz, de nyújthat a problémák józanabb megközelítéséhez segítséget, de ettől még szerintem még nem olyan nagyon nagy felfedezés maga a módszer

        viszont álságos lenne úgy beállítani, mintha ezzel eljuthatnánk Az Igazsághoz, és leleplezhetjük más eNberek érvelésének a hamisságait, miközben mi a saját össze nem függő gondolatainkat, előítéleteinket is racionalitásnak álcázzuk, többek között azzal, ha elhisszük, hogy ezek az útmutatók univerzálisan használhatóak. Mert magunkat is becsapjuk, irracionális vágyakkal, indulatokkal, előítéletekkel és kulturális determinációval rendelkezünk, amiket el is felejtünk, annyira természetesek számunkra. A racionalitásra való törekvéssel legfeljebb ellensúlyozni tudjuk ezeket, kiküszöbölni nem, mert a mi racionalitásunk is (részben vagy egészben) kulturálisan beágyazott létező, maga a fogalom (mint minden fogalom) is emberi alkotás.

        Persze te pedagógusként nézed a dolgokat, és az eszközt látod benne, amivel gondolkodásra lehet nevelni valakit, ami a lehető legjobb dolog, amit egy pedagógus csinálhat, és ez fontosabb is, mint a tananyag meg minden. 🙂 Én meg mekisként nézem ugyanazt, és episztemiológiai problémát látok benne, de távolról sem akarom azt mondani, hogy ne lenne helyes a kritikai gondolkodásra való törekvés. Csak ennek a cikknek kapcsán nagyon erősen kirajzolódik, hogy mennyire másként lehet látni egy kérdést reálos, humános és pedagógiai szempontból.

        • hogyhogynem

          Jaja. Meg persze nyilván jaja, hogy nem vezet el az univerzális mindenséghez, hiszen önmagunk vagyunk önmagunk, és alapvetően belőlünk tudunk kiindulni.
          Ööö…iszom egy kávét.
          De érted ugye, hogy mit szeretnék nyökögni? Mert végül is ovisan kb. azt akarnám írni, mint te a második bekezdésben.

          • Kiba$zott Koala ★ ★

            Persze, szerintem sincs ellentét az álláspontjaink között, csak más szemszögből nézzük ugyanazt a problémát 🙂

          • hogyhogynem

            Azt gyanítom, hogy bizony.

        • fatherstack

          Univerzális igazság eszembe se jutott. Nekem végig a hülyék tömege lebegett a szemem előtt akik minden nap kritika nélkül megeszik a csusztatasokat, propagandát, meggyőző számukra a mellebeszeles, az ezoteves faszsagok tények és az áltudományos infók instant kielegitik pl. az egészségügyi kérdéseiket. Igen, kihagytam az ervelesi hibák intim megismerését mint második fontos eszközt… Szerintem ha a tömegeket felverteznenenk alapvető kritikai gondolkodás szkillekkel és serobol felismernek az ervelesi hibákat (https://en.m.wikipedia.org/wiki/List_of_fallacies) kevésbé lennénk idiocracy, és kevesebb energiánk veszne el faszsagokon. Eztet akartam magának kifejezni,szigorúan politikamentesen és vallasgyalazas nélkül, ami Kurva nehéz, vau!

    • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      A káoszelméletes posztomat olvastad?

      • Kiba$zott Koala ★ ★

        még nem, nemsokára elolvasom

    • fatherstack

      “Szókratésznek a bábáskodós módszerével sem feltétlenül az igazság megismerése volt a célja”
      Ezt sem mondtam, csak annyit. hogy jól alkalmazható a tényleges faszságokra ravilagitani.

    • fatherstack

      “olyan tévedéseket tudunk csak leküzdeni, amelyeknek a leküzdésére amúgy is képesek lennénk”
      De sajnos mégsem vagyunk. Munka miatt huzamosabb időt töltöttem a fővárosi buborekomon kívül és három reakció volt arra amikor igyekeztem racionális mederbe terelni egy, akár munkával kapcsolatos, akár magánjellegű beszélgetést.
      Mindig is így volt, fogadd el, és kész.
      Nem úgy van, mert ervelesihiba1, ervelesihiba2.
      Mellebeszeles, téma eltereles, témát váltás.
      Én 2 év után azt szurtem le, hogy 10bol 9en tökre nem képesek “amúgy is” lekuzdeni a tevedeseket.