Mit tegyél, ha letépi az arcodat egy medve?

Medve, ügyvéd, death metal

Jaroslav Rumpli Gabonakörök című regényének (alcím: A death metal rövid története) a fülszöveg szerint nincs előzménye a szlovák irodalomban. Ezt az állítást az ember még akkor is hihetőnek érzi, ha történetesen éppen ez az első szlovák regény, amit valaha olvasott. A regényszöveg nem is nagyon reflektál Szlovákia történelmére, kultúrájára, couleur locale sincsen sok benne. Ez a történet éppúgy játszódhatna akár Lengyelországban, Romániában, Ukrajnában vagy éppen Magyarországon. Death metal mindenhol van, bár medvét errefelé nehezebb beszerezni.

A történet egyik szereplője egy Medve becenévre hallgató figura, aki egy death metal bandában énekel (pontosabban: hörög, vonyít és ordít, ahogy egy igazi énekes teszi). Medve barátunk egy napon gombászni indul az erdőbe, ahol aztán egy igazi medve tragikus módon letépi az arcát. Hősünk ezután saját lábán megy be a kórházba, majd kénytelen beletörődni, hogy élete hátralévő részét arc nélkül fogja tölteni (hasonlóan néz ki, mint a Batman-filmekből ismert Harvey Dent, csak neki az egész arca hiányzik). Medvének ezek után bele kell törődnie, hogy death metal-énekes már sose lehet belőle (fél tőle a közönség), ezért inkább sztárügyvéd lesz belőle. Úgy látszik, a bíróság az egyetlen hely, ahol nem hátrány az arc hiánya.

A mozaikos szerkezet a szöveg első felében nagyon jól működik. A különböző idősíkok, események és helyszínek az elbeszélői tudat által megkonstruált reflexív térben már-már szimultán módon léteznek. Sajnos a regény második felétől kezd unalmassá válni a dolog, ha már kiismertük a technikát. Pedig bizarr eseményekből nincs hiány: ejtőernyős halálugrás, egymással veszekedő sziámi ikrek, véres gyilkosság, bírósági tárgyalás, metál, vér és még több vér. Természetesen gabonakörök is vannak, a történet elbeszélője pedig meglepően sok időt szentel a zsonglőrködés tudományos igényű leírásának – egyébként a zsonglőrködés lett a regény egyik legsikerültebb motívuma. A mozaikos szerkezet miatt nem is nagyon lehet az eseményeket egy lineáris, összefüggő, kauzális sorrendbe rendezni. A mozaikos szerkezet előnye, hogy segít leépíteni a logikus és kauzális történetmondásra irányuló olvasói elvárásokat (melyek a krimi műfajában nem kikerülhetők!), így könnyíti meg a regény groteszk mágikus realizmusának befogadását.

Jaroslav Rumpli: Gabonakörök
Jaroslav Rumpli: Gabonakörök

Az alaptörténet legfontosabb – és még többé-kevésbé logikusan elbeszélhető – szála az elbeszélő szerelmének meggyilkolása, és az azt követő bírósági tárgyalás leírása, ahol Medve vállalja el a feltételezett gyilkos védelmét. A fülszöveg szerint a szöveg olvasható krimiként is, ha csak ennyi lenne a történet, ez még állna is, de nincs meg az a logikusan felépített, átlátható struktúra, amely a krimi műfaját a kezdetektől jellemzi. Az olvasó nem játszhatja el azt a szemiotikai játékot, amit mondjuk Poe történeteiben, nem keresheti a nyomokat, nem figyelhet vélt vagy valós bizonyítékokra, hogy aztán az utolsó fejezetben a zseniális detektív újrarendezze az összeset. A detektívtörténetek végén jellemzően érvényesül a katharszisz, Sherlock Holmes elkapja a gyilkost, Poirot egy rögtönzött előadásban rekonstruálja az eseményeket, Dupin megtalálja az ellopott levelet, stb. Most viszont nem érvényesül ilyesmi, csak annak lehetünk a tanúi, ahogy Medve szofista módra csűri-csavarja a bizonyítékokat. Az ügynek legfeljebb annyi tanulsága lehet, hogy semmilyen igazság nem létezik, de az elbeszélő annyiszor elmondja ezt is, hogy a végére már csak egy kínos banalitássá válik az egész. Összehasonlításként: Akutagava Rjúnoszuke ugyanezt a tételt használta kiindulópontként A cserjésben című novellájához, csak sokkal feszesebben és izgalmasabban oldotta meg a szerkezeti kérdéseket. Abban a szövegben egy pillanatra sem lankad a feszültség, ráadásul még az olvasó sem kell átverve érezze magát.

Ha igazi krimi lenne a regény, akkor nem lőném le a poént, de mivel nem az a könyv, egyszerűen nincs mit lelőni, nem lehet mit elspoilerezni, és talán éppen ez a történetvezetés legnagyobb hiányossága: idővel mégiscsak felkelt egy olvasói elvárást, de aztán visszaretten attól, hogy ezt a várakozást bármilyen módon is megpróbálja kielégíteni. Nem kapjuk meg azt amit vártunk, de az ellenkezőjét sem (kivéve, ha valamilyen értelemadó befejezést vártunk), egyszerűen nem kapunk semmit. Se happy end, se tragikus befejezés – ez a legrosszabb, ami egy 500 oldalas regénnyel történhet. A könyv végére a történetvezetés, a narráció és a túlzásba vitt módon, kényszeresen formabontó szerkezet is kifárad.

A szerző a Könyvfesztiválon
A szerző a 2016-os Könyvfesztiválon

Az igazat megvallva, ez egy 2-300 oldalra elegendő sztori, 500 oldalon elmesélve. A regény borzasztóan túlírt, egy kíméletlen húzás nagyon jót tett volna neki. A szöveg legrosszabb részei a fülszöveg által „konyhafilozófiai traktátus”-nak minősített elbeszélői kitérők. Ha ez a szöveg valóban konyhafilozófiai traktátus, akkor a történet legfeljebb a kamufilozófiai tézisek illusztrációja lehet. Bizonyos értelemben ez is történik. Kapunk egy jó nagy adagot a death metal-zenészek mizantrópiájából, ezt pedig a szöveg az alkoholista basszeros anyukájának mindenre kiterjedő szeretetével próbálja ellensúlyozni. Az elbeszélő nem győzi sulykolni, hogy az élet ajándék, miközben a szereplőket medvék, autók, plasztikai sebészek és a beteg felnyitott hasába belehányó orvosok trancsírozzák fel (vö..: „Ha nem hiszed el hogy az életed ajándék, / Nézd meg jobban hogy élnek anyádék!”). Ez az erőteljes elbeszélői jelenlét ráadásul még teljesen indokolatlan is, mert ő maga sohasem válik az események irányítójává, mindig csak passzív megfigyelőként van jelen. Az eseményekhez fűzött reflexiói persze fontosak – mindez azonban már nem mondható el a borzasztóan kínos, halálunalmas életbölcsességeiről. Ezek ártanak a legtöbbet ennek a szerencsétlen regénynek. Van tehát egy bizarr történet mellé egy idegesítő, tudákos elbeszélőnk, akinek ráadásul még a személyisége is majdnem érdektelen.

Pedig ezek nélkül ez egy nagyon jó regény lehetne, a szerzőnek borzasztóan jó hasonlatai vannak, rengeteg a groteszk kép, de még a mágikus realizmussal való párhuzam sem feltétlenül indokolatlan, ha figyelembe vesszük, hogy a csodás elemek generációkon át sújtják a középpontba kerülő családokat, a csapások pedig valamiféle ciklikus ismétlődést sejtetnek. Az is nagy pozitívum, hogy a témaválasztás rendkívül eredeti, elvégre a death metal kapcsán nem sok értékelhető regény született eddig. Persze a metálos részek is leginkább illusztrációk, sajnos/szerencsére nem ez a fő szál. Mindenesetre telitalálat a 80-as, 90-es évek fanzine-kultúrájának megjelenítése, és az ezekből származó (fiktív) vendégszövegek beemelése a regényszövegbe.

TGM szigorú (talán túl szigorú) megjelölésével akár igényes lektűrnek is minősíthetnénk ezt a könyvet, csakhogy szigorúan véve se nem igényes, se nem lektűr. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az alapötletek tényleg zseniálisak, egyes motívumok (például a sziámi ikrek) valóban megérnének egy mélyelemzést, csakhogy 500 oldal sok ennek a regénynek, a végére minden elfárad, szétesik. Nagyon jót tett volna az egésznek egy (sokkal) szigorúbb szerkesztés és egy bátrabb befejezés.

Jaroslav Rumpli, Gabonakörök (A death metal rövid története), Typotex, Bp., 2016.

  • Kaki Professzor

    Szeretem a death metalt

  • benkenáci[lö böff]

    “Úgy látszik, a bíróság az egyetlen hely, ahol nem hátrány az arc hiánya.”
    minden jogászcaust így kezdődik.

  • Bernard Black

    az Aglaján basztam föl magam annyira utoljára, mint te most. Azóta zen van, a szar könyeket általában leteszem.

    • ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★
    • Kiba$zott Koala ★ ★

      ha visszamehetnÁk az időben, rábasznÁk a kezemre, amiért 3500 Forintot költöttem erre, ahelyett, hogy mást vettem volna

      • Magister Ludi

        Amíg koleszos, meg albérletes voltam, csak azokat vettem meg, amik nélkülözhetetlennek tűntek a túléléshez. Ez kb. 30 könyv volt. Az összes többit a könyvtárból szereztem.

  • vau

    Egy pár óra múlva indul a gépem haza, szóval aludnom kéne inkább, de asszem ez olyan, mint hogy nem bírok halat fogni a kibaszott tengeren sose, amit nem értek.

    Meg vagyok átkozva.

    • ApuElcseszettÉleteVagyok

      lehet nincsenek is már arra halak.
      műanyag flakont se sikerült fogni?

    • mokusON

      sós csali kell biztos

  • SpaceWolf

    Gondolom igazából csak az zavar, hogy te mint koala nem tudnád letépni egy death metal énekes arcát sem, ugye ráhibáztam?

  • Magister Ludi

    Gondoltam, beleolvasok a könyvtárban, mert a death metált ugyan utálom, de a mágikus realizmust, meg az összevissza szerkezetet szeretem. Lelőhely: 1. em. szieszta könyvespolc (sic!).

    • Kiba$zott Koala ★ ★

      hátha neked tetszeni fog

  • 78000

    a tag fizet nektek?
    ha nem, akkor fizethetne, mert
    egyből érdekes lett emiatt a cikk miatt
    szép munka

  • Emperor of Mankind

    Miért nem vett fel egy maszkot?xd