Szóval van olyan is, hogy pizzadobáló világbajnokság

Egy olyan világban, ahol van mobiltelefonhajítás, sajtkergetés és feleségcipelés, végül is miért pont akrobatikus pizzahajigálás ne lenne?

Sőt, nem csak hogy létezik ilyesmi, de oktatófilmek, versenyek és edzések is vannak hozzá, azok pedig, akik tényleg komolyan veszik ezt a sportot, vásárolhatnak szilikonalapú, a sötétben világító mű-pizzatésztát is a gyakorláshoz (bár én látnék meg egyszer egy ilyen piaci rést). Az, aki nem érzi magát elég kecsesnek vagy akrobatikusnak ehhez a sporthoz, indulhat más számokban is: indulnak versenyek pizzanyújtásban, egyéni és társas pizzapörgetésben, gyorsasági dobozhajtogatásban és triatlonban is (bármit is jelentsen ez).

Tony Gemigliani tizenkétszeres pizzahajigáló világbajnok szerint ez az egész olyan, mint a Harlem Globetrotters, csak kosárlabda nélkül és pizzatésztával. Ő már csak tudja.

Itt tekinthető meg a 2017-es világbajnok produkciója:

Ha valaki esetleg kedvet kapott volna, New Yorkból már meg is rendelheti a világítós pizzatésztát, állítólag ha a pizza.comra hivatkozol, engedményt is adnak. Azt állítják, hogy hosszú éveken keresztül képes boldoggá tenni a tulajdonosát, úgyhogy egy próbát mindenképp megér.

  • Magister Ludi

    az én személyes kedvencem a favágó (világ)bajnokság.
    vannak vizes versenyszámok is, pl. rönkfutás tavon, rönkgörgetés vízen. Nagyon klassz.

    http://www.lumberjackworldchampionships.com/lumberjack-sawyers.php

    • Bernard Black

      ez menő, ha van a eurosporton vagy valahol, ott szoktam ragadni előtte

  • vau

    Szeretnék egy olyan kijelzőt a lakásomban, amin csak ez a gif megy.

    • Bernard Black

      ha lesz majd giftetoválás, ezt fogom a hátamra varratni. mondjuk akkor pont én nem látom, de akkor már vennék két tükröt is, hogy nézhessem

    • ApuElcseszettÉleteVagyok

      még lehet.

  • Mad Max

    Sziasztok, még új vagyok itt. Szal, ha a holdkomp.hu-t olvasom, elmúlik a rákom?

    • Mr. Jinks

      tutira

    • vau

      10 emberből 10 embernek ajánlani tudom!

    • Pszeudopiréz

      nekem már kétszer elmúlt csak ma délután.

    • ApuElcseszettÉleteVagyok

      nem, de Jancsibohócnak is lesz tőle.

  • α Centauri

    Mikor lesz informatikai szempontból is biztonságos az oldal?

    • vau

      Egyelőre még biológiailag sem oldottuk meg, de dolgozunk rajta.

      • Bernard Black

        igyekezhetnél, a legutóbbi posztodtól lábgombát kapott a szemgolyóm

  • Tartalék Zsúrpubi

    courier new
    aztán calibri
    emögött van valami megfontolás?

    • Bernard Black

      így akarom befolyásolni a tudatotokat

      • Magister Ludi

        így is.
        egyébként azt hittem teszteled, melyik néz ki jobban.
        érdekes, hogy a szanszerifes jobb, pedig hosszabb szövegekhez mintha a szerifest ajánlanák.

        • Bernard Black

          a valóság ezzel szemben az, hogy wordben írtam meg az egyik felét, a másikat meg a felületen, oszt úgymaradt

          • Magister Ludi

            éreztem, hogy a valóság sokkal izgalmasabb

    • vau

      én is néztem, de betudtam annak, hogy Bernard hülye.

      • Bernard Black

        nem is mindig az egyszerűbb magyarázat a jobb

        most igen, de nem mindig

  • kutya

    A pizza evő bajnokság hogy áll?

    • Bernard Black

      ez még a pizzazsonglőrködésnél is értelmetlenebb

  • Mogimed

    Jó dolog, hogy a mai felgyorsult, őrült világban valaki még használja az erika írógépét