A lila
William Henry Perkin 1856 márciusában teljesen véletlenül állította elő a világ első szintetikus festékét – eredetileg valami egész mást forgatott a fejében: kinint próbált készíteni, amire a gyarmatokon szolgáló angoloknak igencsak égető szüksége lett volna.
A kinint egyébként még ma is a kínafa kérgéből állítják elő – annak ellenére, hogy Robert B. Woodward és William von Eggers Doeringnek 1944-ben sikerült kinotoxinból elkészíteniük a szert, az eljárás olyan költséges volt, hogy a termelés inkább maradt a fakéregnél. Ezt manapság már csak a tonik ízesítésére használják, a maláriára időközben ugyanis új orvosságot találtak.
Perkin elképzelése az volt, hogy egy bőséggel rendelkezésére álló, olcsó anyagból, a kőszénkátrányból próbál meg kinint előállítani, mert úgy vélte, hogy a két anyag hasonló kémiai összetétellel rendelkezik. Azt, hogy pontosan mit csinált ezzel a trutymóval, nem tudom, de nem lövök le túl nagy poént azzal, hogy a végeredmény nem kinin lett – hanem valami fekete kenőcs, ami viszont úgy megfogta a szövetet, amellyel Perkin le akarta törölni a szutykot, hogy ki sem lehetett szedni belőle.
Perkin feltalálta a lila szintetikus festéket, épp akkor, amikor a viktoriánus Nagy-Britannia mindent két pofára zabált, ami lila, rózsaszín, orgonaszínű vagy valami hasonló volt (már így is több színt soroltam fel, mint amennyit valójában meg tudok különböztetni).
A lila cuccok pedig drágák voltak. A festékek eleve drágák voltak, volt, amelyet valami kagylóból állítottak elő, volt, amit porított múmiából, mindenesetre elég nagy szívás volt festéket gyártani, ennek pedig meg is kérték az árát. Perkin lilája a keresztségben a mályvaszínt kapta (már ha jól tippelem, hogy mi lehet az a mauve), bár ő eredetileg Tirrén lilának akarta hívni, ami szerintem jobban hangzik, és ugyanúgy nem tudom pontosan, hogy hogy nézhet ki, mint a mályva.
Ez a szín pedig mindent vitt. Eugénia francia császárné mályvaszínű ruhája után az összes európai úrihölgynek szüksége volt valami hasonlóra, Perkin pedig fogta magát, otthagyta az iskolát, kölcsönt vett föl az apjától, és elindította a saját festékgyárát. 1857-ben a brit textilgyárosok már a lába nyomát is megcsókolták, amiért így fellendítette a forgalmukat.
Mire 1870-re a lila kiment a divatból, Perkin felfedezése forradalmasította a divatot. Újabb és újabb színekkel állt elő, de felfedezései a szintetikus gumi, a nylon, a poliészter, sőt, a penicillin feltalálásában is szerepet játszottak.
(CNN)