A sokoldalú kétszersült
A való világ azért is unalmas hely, mert lembas helyett csak kétszersült jut az embernek.
Nem túl meglepő, hogy Tolkient is a szimpla kétszersült ihlette meg, amikor kitalálta a tündekenyeret (mondjuk amellett, hogy nem kívánok belefolyni a Gyűrűk ura körüli vitákba, szeretném leszögezni, hogy én jobban kedvelem az elf megnevezést, de ez itt most mindegy is). Szóval a tengerészek és katonák évszázadokon keresztül a kétszersültre voltak utalva, nehezen ment tönkre, legfeljebb megférgesedett, sokáig elállt, cserébe kemény volt és szar, de ha finom lett volna, akkor is nyugodtan lehetett volna skorbutot kapni mellette. Ez a tengerészeknek különösen nagy szívás lehetett, mert legyengülten és fog nélkül nem is nagyon tudnék kevésbé vonzó eledelt elképzelni, mint a kétszersült.
Miután ez a förtelmes, de hasznos találmány körülbelül olyan kemény, mint Pratchettnél a törpekenyér (ezzel a törpök ünnepélyesen egymást verik fejbe), nyilvánvaló, hogy nem csak étkezési célra alkalmas – erre jöttek rá azok az ausztrál katonák is, akik papír helyett kétszersültre írták a leveleiket. Kéznél volt, alkalmas volt rá, hasonlított is egy agyagtáblára, minden adott volt hozzá, hogy levelet írjanak rajta – ezzel legalább azt is tudatták az otthoniakkal, hogy milyen az élelmezés a fronton, no meg a papírra nagyobb szükség volt egyéb célokra – bár sok mindent el tudok képzelni, azt azért mégsem, hogy valaki kétszersülttel töröljön segget.
4 comments