Álmomban két Kevin Spacey voltam és egymást molesztáltam

Tegnap beszélgettünk a molesztálásokról a szűk társaságban és szerettem volna én is véleménycikket írni ezzel kapcsolatban. Fatherstack kenyerét nem elvéve szeretném a véleményemet kifejteni a burjánzó jelenséggel kapcsolatban.

Vannak az elsővonalbeli csúcsragadozók, az ilyen Weinstein féle pökedékek, akiknek a viselkedésére igazán nincs nagyon mentség. Undorító szar alakok, tökig rakva pénzzel, akiknél az arra érdemtelenek sorban állnak egy szopásra, hogy egy szerepet kapjanak és ezért azt hiszik ezek a vén gecik, hogy mindent lehet és mindenkivel. Aztán persze már elvárják azokkal szemben is, akiknek az eszük ágában sem lenne ilyen előnyhöz jutni.

Aztán amikor industry standarddá válik, hogy csak lényegében kényszerszexszel lehet bármiféle normális szerephez vagy pozícióhoz jutni, akkor az kerül versenyhátrányba, aki ellentmond ennek. A gátlástalan, magukat feladó ifjoncok továbbra is szaxiznak a címszerepekért, miközben a sokat dolgozó és egyébként tehetséges színésznők lemaradnak a legjobb produkciókról, mert nem hajlandóak sorbaállni a szivarszobában az elitgárda ványadt pöcséért.  Eközben a nagyágyúk meg penthouseokban kokóztatják a következő transzformersz gárdáját és aszerint kasztingolnak, hogy ki tud szebb fasznyálhidat húzni. A fiatal színésznők meg ezeken a bulikon vagy tolnak egy rekviem egy álomért zárójelenetet seggből szájba, vagy mehetnek vissza Alabamába apu mellé csinálni új kistesót. Naná, hogy megcsinálják. Kell a pénz és vele együtt az álom.

Ki ebben a történetben a rossz? Aki letérdel, mert nem akar versenyhátrányba kerülni? Nem. Aki nem térdel le, ezért mindenből kimarad és vérrel-verítékkel megküzd azért, ami másoknak csak egy lelki törés és egy fogmosás? Nem. Aki nem szeretne semmi ilyenben részt venni, de mégis belóbálják elé a faszt? Nem. Akinek a töke teli van és kiteríti a lapokat? Végképp nem.

Hanem az a cinikus, rohadt ipar, ami ezt az egészet kitermeli, hogy a következő rágógumit megtermelje a szemednek.

De nem csak ők basszák fel az agyam, hanem a holdudvar is. A Ben Affleckek és a Matt Damonok. Akik relativizálhatnak, tutujgathatják a havert, mert sunyi nyaloncként ki tudnak seggel menni az ajtón, ha mégis az egekbe csaphatnak a szarhullámok, de addig is körömszakadtáig védik a gazdájukat. Amikor megkérdezik őket, hebegnek habognak és ahelyett, hogy becsületesen bevallanák, hogy fingjuk nincs (vagy épp van fingjuk) arról, hogy mi történt, de elítélnek minden ilyesmit, inkább körbeállják a pénzeszsákot. A Kevin Spaceyket. Akik szerint tök oké előhúzni a csubakka-taktikát és bemondani, hogy

Jajj, hát mindenkivel megesik, hébe-hóba leteperünk embereket, mert így akarjuk őket erőszakkal megkúrni, amúgy rendes emberek vagyunk!

Hát gecire nem vagytok rendes emberek. Egyáltalán nem esik meg mindenkivel, hogy erőszakoskodik a csajokkal/pasikkal. Egyáltalán nem normális, hogy nem bánsz tisztelettel a másik féllel, ha szexuálisan akarsz közeledni. Ha tahóvári, alkalmatlan fasz vagy, arra van egy komplett iparág, hogy kiéld az ilyen irányú vágyaidat, bár az etika még ott is megkívánja, hogy ne egy darab húsként kezeld a szolgáltatót. Aki kurvának áll, annak is jogában áll sírni, ha basszák. Ami azt illeti, mindenkinek jogában áll sírni.

Semennyire nem tudok egyetérteni azzal, hogy elállod valakinek az útját, letepered, előveszed a faszod, vagy bármilyen más módon zaklatod, vagy zsarolod az illetőt. Ez kurvára nem normális, és csak egotripen és kokón pörgő geciládák szokása. Ezt a mintát ki kéne irtani gyökerestül. És nem, nem csak a férfiak csinálják ezt. Számtalan nőt tudok, aki miután szakítottak velük, brutális zsarolókörökkel és passzív agresszióval érik el, hogy a férfi még pár hónapig kupakolgassa őket, közben már a pokolba kívánják őket. A munkahelyi kapcsolatok jellemzően ilyenek, bár a klasszikus értelemben nem tekintjük őket molesztálásnak, pedig rendesen beleférne a definícióba, ha már a pszichés nyomás alatt végzett kötelező szexről beszélünk.

Persze jellegéből fakadóan ez egy férfiműfaj: a póz, hogy erősek vagyunk és bármit megtehetünk az utóbbi többszáz év nevelési mintája a fiúnál, míg a lányokból a görények kinevelése csak igazán az elmúlt pár tíz évben kezdődött meg. Jó eséllyel lesznek igazi, undorító öreglányok pár tíz éven belül, akik az ilyen Marton-féle hernyók méltó párjai lesznek a női oldalon.

Kalaúz úr, azért nincs nálam a bérletem, mert úszni voltam.

Nagyjából így hangzott Kevin Spacey mai védekezése. Siralmas. Tizenhat évesen még viccesek voltak az ilyen mondatok, de felnőtt ember ilyet nem csinálhat. Azaz nyilván csinálhat, de nézzen szembe a következményeivel.

Jelentek meg szalagcímek, hogy “Weinstein zseniális producer vagy szexuális ragadozó?” Is, bazmeg, is. Az a förtelmes, hogy segghülyék az emberek, simán lehet őket manipulálni ilyen primitív hasításokkal. Mert megmondják nekik, hogy ki a rossz és ki a jó. Onnantól lehet utálni az illetőt, betenni a megfelelő skatulyába, hogy ne kelljen bonyolult narratívákkal foglalkozni. Ne kelljen gondolkozni.

Kevin Spacey egy büdös nagy faszfej? Igen. Zseniális színész? Igen.

Remélem, hogy ha valamire jó ez a botrány az az, hogy bár nyilván nem fog változni a hatalommal való visszaélés, mert az feltehetőleg egyidős az emberiséggel, legalább annyi hozadéka lesz, hogy az országos kedvencek, a szeretett kis Lester Burnhamökbe pont annyit fogunk belelátni, amennyi bennük van. Mert nem, nem megbocsátható Polanskinak, hogy egy undorító féreg, nem megbocsátható Bill Cosbynak, hogy egy beteg állat. Nem jó fej Woody Allen sem.

De ettől még lehetnek kivételes tehetségek. Ezek a dolgok csomagban jönnek. Nem muszáj a menü minden eleméért rajongani. Legyünk felnőttek.