Apollo 11 deepfake disaster – Nixon elnök élő adásban jelentette be a katasztrófát

Az MIT kutatói nem igazán ismerik a viccet ha tréfáról van szó, ezért az Apollo 11 küldetés 51. évfordulóján ideje megemlékezni arról a hamisított videójukról, amiben az Egyesül Államok talán leggyűlöltebb elnöke, Richard Nixon bejelenti az első Holdra szállás katasztrófáját.

Egy rövid ízelítő a filmből

Miért éppen Nixon szájába varázsoltak el nem hangzott szavakat egy meg nem történt eseményről?

Nyilván azért, mert ő volt akkoriban a regnáló elnök, de azt is talán mindenki tudja, aki valaha hallott az USA háború utáni történelméről, hogy a Kennedy-gyilkosság mellett a huszadik század második felének talán legjelentősebb belpolitikai eseménye Nixon kényszerű lemondatása volt. Az elnök egy olyan fedett titkosszolgálati adatszerzési botrányba keveredett, ami során a hamis tanúvallomás, bizonyítékok megsemmisítése csak a legenyhébb súlyosbító körülményeknek tekinthetők, maga az elkövetett bűncselekmény példátlan azóta is, legalábbis azok közül az elnöki disznóságok közül, amik nyilvánosságra kerültek. Az ügy egyes részletei máig tisztázatlanok, de valamilyen oknál fogva az utódja, Ford elnök kegyelmet adott neki, ennek lehetett oka a közeli barátságuk, de akár az is, hogy még így is túl sokat tudott és a hidegháborús feszültségek idején a hátuk közepére nem kívántak egy kormányimázs romboló balhét az erősebb kutya baszik világjátékokban.

Mit köszönhet Nixonnak az űrkutatás? Zsigerből utálta az egészet. Kellett neki a pénz fegyverkezésre, proxy háborúk finanszírozására. Kennedy álma a Hold-programról a túl sok elért siker és a látványos kudarcok hiánya miatt kezdett nehezen marketingelhetővé válni és ahol sok pénz van, onnan a legkönnyebb lecsipegetni, így aztán a NASA összes terve ment a süllyesztőbe. A meghiúsult Apollo-küldetések hatalmas Saturn-V rakétáit a történelem sötét bugyrai nyelték el, egyetlen emlékük a kétes értékű Skylab – a hordozórakéta feleslegessé vált alkatrészeiből kendácsolt űrállomás – kudarcot kudarcra halmozó megpróbáltatások után végül a légkörbe irányítva elégett, por se maradt utána.

A költségnyirbálás jegyében létrehozott újrahasznosíthatóra tervezett Space Shuttle ugyan végül 135 indítást tudhatott maga mögött a program 2011-es megszüntetése előtt, ámde a Challenger 1986-os balesetének sötét árnyait az sem tudta elfeledtetni, hogy utóbb a Columbia nem a kilövés után közvetlenül, hanem a légkörbe visszatérve semmisült meg, ezzel a Nixon-éra utolsó szögét kalapálva az űrsiklók hihetetlenül drága koporsójába.

A Columbia visszatérésekor készült felvétel nagyításán látható a szárny belépő élének hőszigetelő csempéinek sérülése következtében a légkörben darabokra szakadó űrsikló

Tehát Nixon általános megvetésének nem csak közvetlen politikai okai vannak, számtalan más módon vetette vissza az Egyesült Államok és az űrkutatás fejlődését évtizedekre. Hatvan év után tartunk ismét ott, hogy ebben az évtizedben van némi remény emberes Hold missziókra. Mindennel együtt a NASA Artemis-program jelenlegi 2024-es céldátuma nehezen tűnik tarthatónak, az SLS (Space Launch System) és az Orion űrkapszula ugyan méltó utódjai lehetnek a Saturn V-nek és az Apollo űrhajóknak, a működőképességüket igazoló tesztek egyelőre még váratnak magukra.

A holdkomp visszajáró olvasói talán még emlékeznek a deepfake szó etimológiájára, egyik korábbi posztunkban szerepelt a deep learning mesterséges intelligencia algoritmusok és a fake, azaz hamisítvány szavak összetételének eredményeként született nyelvi lelemény, amikor Carrie Fisher színésznőt a Disney jóvoltából feltámasztották a Star Wars franchise dollárjai kedvéért és a korábban csak a pornó Photoshop mágia világában jártas geek-ek számára ismerős módon varázsolták rá az arcát egy élő személy testére.

Az MIT az ebben rejlő lehetőségeket felhasználva tett kísérletet arra, hogy meggyőzze a nézőket arról, hogy amit látnak, az akár lehetett volna a valóság is, de mégsem az.

Az Apollo katasztrófáját antik képkockákra digitálisan karcoló deepfake AI csemege teljes hosszúságban a https://moondisaster.org/film linken tekinthető meg.

Mindenkinek csak ajánlani lehet, aki inkább a szemének akar hinni és nem a korábbi, valódinak látszó 1969. július 20-án készült eredeti közvetítésnek.

A Scientific American a jelen poszt írását megelőzően alig pár órával publikált kiváló rövidfilmje az ügy kapcsán pedig arról szól, hogy az ennyire fejlett és könnyen hozzáférhető technika mégis milyen veszélyeket hordoz, hol tart ma a deep learning és a képi tartalom összefonódása, mik lehetnek a következmények.

Aki szeretné a közeljövő borzongató vizuális elmecsapdáit a velünk élő jelen részének tekinteni, azoknak ez a kontent is egyértelműen ajánlott, az akár real-time manipulált médiatartalmak elterjedésének rövidesen a rohamosan fejlődő technika egyre alacsonyabb költségei sem szabhatnak határt.