Bebaszva, büdösen a vízparton

Ki ne ismerné a vén bunkót, a kinyúlt, húgyszagú kötött pulóverében, ahogy az erzsébet alatt csövezik a vízparton és a csíkos szatyrát szorongatva egy drótszákkal meg valami szar bottal vár a kajára? Ki ne ismerné a kivilágítatlan, tökrészeg biciklist, ahogy botzsákkal a hátán ténfereg valami egyszámjegyű főúton, pont úgy, mint aki már az utolsó lehelletnyi reményt is feladta, hogy túléli az utat hazáig? Mindenki ismeri a balatoni vén barmot, aki elzavar minket napozás közben a stégjéről, hogy utána két vödör búzadarából készült moslékot baszkodjon előtte a tóba és elővakarja a látszólag a lidlben összekukázott teleszkópos botjait.

Na, most nem róluk lesz szó. A horgászat europáner, de méginkább amerikáner megközelítése teljesen más. Horgászni szexi, csak tudni kell jól csinálni.

A horgászás alapvetően nem a hal megfogásáról szól. Halat minden hülye tud szerezni, és abban sincs semmi truváj, hogy egy alacsonyabbrendű gerincest beszopatsz valami girnyóval és aztán hazamész, megpucolod és megeszed. A horgászat, mint megannyi technikai bloodsport (mármint hogy ez van ugye, meg a vadászat aztán szevasz) arról szól, hogy rövid idő alatt felhalmozd a lehetőségeidhez képest legexkluzívabb geart, elmenj elképesztően májer helyekre, eltölts ott ésszerűtlen mennyiségű időt és ott élményeket gyűjts, miközben buzerálod az idióta halakat. Illetve ezek permutációjából.

A villantási faktor a horgászat esetében annál nagyobb, minél hozzáférhetetlenebb az adott tevékenység részében vagy egészében a többiek számára. Ezáltal nyugodtan tekinthetjük a büdös, bebaszott tóparti szerencsétlent a műfaj legőszintébb képviselőjének. Ő csak odamegy és enni akar, meg vinni durbincsot a macskáknak.

Többféle lehetőség nyílik az egyszeri kezdő horgász számára, hogy hogyan is álljon neki. Ha az egyszerűbb végén akarjuk megfogni, akkor a felszerelésnél kell kezdeni. Megvásárolsz mindenféle szart aranyáron, jaszkarizol vele minden létező online fórumon (célszerű szerényen előadni, különben kitaszít a közösség), felszívod magad az összes létező kapcsolódó tudásanyagból, a botok összetételéről, az orsók csapágyazottságáról, a csalik elkészítési módjairól és beszerezhetőségéről, a legjobb sátrakról. Ezek után beállítod a cuccokat a sarokba, évente kétszer lemész valami haverral két napra valami kipakolt kavicsbánya tó partjára napi ötezerért, ahol igennagy hülyének kell lenni, hogy ne fogjál halat. Kifogod, lefotózod, csinálsz klassz hangulatképeket, feltöltöd online, beteszel belőle cropolt változatot a google profilodba meg a fórumavatárnak és osztasz mindenkit, aki picit is szarabb cuccokkal horgászik. Hihetetlen örömforrás a hideg téli estéken.

Célhal: ponty – nagyon divatos és rengeteg holmi kell hozzá

Felszerelésigény: egy kezdő menő felszerelés már félmillió forinttól elérhető

Abszolút Nyerő Úticél: Alsónémedi, esetleg a Balaton

Ha viszont igazán fel akarod nyomni mások agyát a főként a facebookon gyakorolt hobbiddal, akkor elkezdesz baromi sokat utazni. Egyedülállóknak áll csak jól, mert nincs az az isten, hogy a csajod elenged egyedül Balira bonitók után kajtatni és potenciálisan kurvázni. Előnye, hogy nem áll otthon halmokban a dekoratívnak vélt cájg, hátránya viszont ugyanez, ezért a legjobb hatás érdekében kötelező állandóan valami közösségi hálón lógni. Ezzel különlegesen széles ismerősi körben lehet a feltétlen népszerűtlenséget és őszinte irigységet kivívni, még azok körében is, akik egyébként telibe leszarnák ezt az egészet.

Cuccot persze szigorúan bérelni érdemes mindent. Ehhez nem árt egy kis háttértudás, de a helyi guideok úgyis mindenben útbaigazítanak. Legrosszabb esetben megkérsz valakit, hogy a következő halat nyomják a kezedbe a fotó erejéig.

Célhal: mahi-mahi, marlin, grouper, sárgauszonyos tonhal

Felszerelésigény: semmi, maximum valami leharcolt bot, amit otthon jó feltűnő helyre kiraksz a falra, hogy mindenki lássa

A.Ny.Ú.: Maldív-szigetek, Egyiptom, Thaiföld, Ausztrália

Ha nem születtünk milliomosnak, akkor még mindig maradtak lehetőségeink. Ha érezzük, hogy a hajóbérlés és esti kokainozás Bahán nem a mi műfajunk, akkor marad a merrel bakancsos kozmopolita kúlkodás elképesztően fasz helyeken. Akkor is ideális, ha nem vagyunk a közösség központja – a neohippi idétlenkedés bármilyen introvertált szerencsétlenből hihetetlen macsót varázsol.

Ha elhatároztad, hogy csak egy helyiek által másfél napos autóúttal megközelíthető szigetre fogsz elmenni sátorozni Ománban, hogy a helyi sügérpopulációt maceráld finnországi rókaszőrből kézzel kötött műlegyekkel, akkor tökéletes úton haladsz. Semmiképp nem érdemes olyan helyre menni, ahol nem tűnsz úgy, mint aki teljes vagy részleges életveszélyben van. Vérmérséklettől függően érdemes leszakadt helyiekkel fényképezkedni, szörfösökkel gitározni tengerparti tábortűznél, kalasnyikovos szabadságharcosokkal kvarterkázni, vagy csak parazitákkal megtömött undorító kajákat/piákat fogyasztani fogatlan kecskepásztorokkal.

Fontos része a dolognak a spiritualitás. Vagy arra mozduljunk rá, hogy mekkora harmóniában vagyunk a környezettel, vagy a pusztuló bolygónk megismerésére, vagy a néprajzi vonalra. A lényeg, hogy legyen valami konzumbuddhista ökörség, amit csak sokadik nekifutásra tudnak kihúzni belőlünk, hogy mi a faszért is csináljuk.

Célhal: steelhead, lazac, lényegében minden, ami kurvára hozzáférhetetlen helyen van

Felszerelésigény: egy hátizsáknyi legyezőfelszerelés, igény szerint baromi drága cucc, de valami spirituális faszságot érdemes köré kanyarítani, hogy lehessen vele csajozni. Nagyot lehet gurítani több évtizedes, indián varázslóktól örökölt, kézzel faragott meritőhálóval is.

A.Ny.Ú.: Patagónia, Kongó, Mongólia

Ne keseredjünk el, ha a fentiek nem adottak. Ha a teljesítményorientáltságunk adott, de munkában nem sikerült beáldozni a fél életünket, hogy a cégnél legalább level ötös employeek legyünk és nem tudunk többmisis év végi bónuszt elkúrni debil hobbikra és utazásra, akkor még mindig kiélhetjük magunkat az idegesítő, elhivatott szakbarbár baromarc szerepében. Ehhez nem kell mást tenni, mint azt a sok energiát, amit céges térdepléssel és a főnök cidázásával töltenénk egyszerűen belefeccöljük horgászásba. Az elhivatottság nem eredményez automatikusan mély tudást a területen, de kellő tekintélyt lehet mutatni a szerencsétlen kocahorgászokkal szemben, akik egy évben nem szentelnek legalább kétszáz napot a hobbijukra.

És ez a legfontosabb része. Az elhivatott baromarcú nem kérkedik a felszerelésével, nem kérkedik az úticéljaival, hiszen gyakorlatilag nincs is otthon. Általában elvált, vagy már annyira kihűlt a kapcsolata a családjával, hogy lényegében csak versenybeszámolókról írt cikkekből ismerik.

Arra kell figyelni, hogy míg a fórumozó hülyegyerekek esetében a technikai tudás, a facebook császárok esetében a temérdek elvert pénz, a neohippik esetében az a kurva nagy érzékeny lélek, addig a teljesítményszorongó balfaszok esetében kizárólag a hitelesnek tekintett, kilóban és centiméterekben mért eredmények a fontosak. Ehhez pedig elengedhetlen, hogy valakinél jobb legyél, márpedig ezt csak úgy lehet elérni, hogy olyan helyekre jársz elbaszott sokat, ahova a többi balek is, csak te többet fogsz, mert egyszerűen kurva nagy király vagy. A vájtabb fülűek joviális/szentimentális horgászcikkek írását is bevehetik csatolt hobbinak, bár ezeket lassan tényleg már csak leszakadt alkoholisták olvassák a Ráckevei-Duna mellett kempingszékeket szétfingva.

Célhal: márna, dévérkeszeg, karikakeszeg. Lényegében bármilyen hal, aminek kiismerésével értelmetlenül és aránytalanul sok időt lehet eltölteni

Felszerelésigény: szigorúan a legjobb ár-érték arányú prémiumtermékekből gondosan összeválogatott, nem hívalkodó cucc, legtöbb esetben valami kiválasztott területen minden képzeletet felülmúló arzenállal

A.Ny.Ú.: Ebro, Pó, Duna-delta, Balaton, Tisza-tó, Velencei-tó, Duna

Na, most hogy tudtok mindent, irány a nagybetűs természet!

(Képek:thisisfly, Illetve Rebekka Redd szuperhorgász világbajnok segge)