Csere Rudi

Nem kell megijedni, nem a farkatok csereberéjéről van szó, hanem egy 1985-ös gyerekkönyvről, amiben egy Nyerges Rudolf (tényleg így hívják!) nevezetű tizenévest cserélnek le illetve el a szülei, igaz, csak átmenetileg.

Petrovácz István könyve halál izgalmas, mert a gyerek kétszeresen is csere tárgya lesz: nem elég, hogy a szülei tervezetten elcserélik egy falusi fiúra, a mamlasz és gyáva Jancsikára (üdülési célzattal), a szotyolási (ezt se én találtam ki) vasútállomáson véletlenül összecserélik egy másik hasonszőrű, szintén Pestről érkező sihederrel, így aztán ez utóbbit ragadozza el a szövetkezeti fekete Volga a csereszülőkhöz, a szerencsétlen Rudi meg mehet ki egyedül a süket Pityákkal szamárkordén tanyára egy idegen nagyapához, aki csíkász és halőr, anonim alkoholista, ráadásul nincs is otthon pár napig.

Szóval az első 20 oldalon rögtön a bonyodalmak közepébe csöppenünk és remek a korrajz is: még a fővárosban is négy gyerekből csak az egyikük családjának van vezetékes telefonja, a mobilt felejtsétek el, itt képeslapokon és levélben folyik a kommunikáció, ami egy sokkal kontrolláltabb és lassabb hírfolyamot eredményez. Rudinak Pajtás újságot kell(ene) lobogtatni, ez a jel, hogy felismerjék őt a vasútállomáson (na, ebbe csúszik némi hiba), de a szövetkezet már dollárért adja a tenyésztett csíkokat és lehet kisvállalkozást alapítani, külföldre utazni. Viszont van, ami nem változik: a vonat menetrendszerűen jó félórát késik.

A két pesti gyerek, akik már a vonaton összehaverkodnak, különböző okokból úgy döntenek, ha már összecserélték őket a vasútállomáson, úgy maradnak egy darabig: a kisportolt, laza, magát mindenhol feltaláló Rudi az épp távol lévő (nem saját) nagyapa házában, a hosszú betegségből felépülő, okos, visszafogott és jógyerek Győző pedig annál a helybéli családnál, ahová eredetileg Rudit szánták a szülők. A két gyereket senki sem ismeri a faluban (a fénykép úgy látszik, akkor még nem volt divat), egyedül Győző nagyapjának tűnhetne fel a dolog, de egyrészt ugye nincs otthon, másrészt valójában ő sem látta az unokáját már évek óta, a saját fia a korábbi ivászat miatt kitagadta.

A két gyerek cseréje aztán további bonyodalmak forrása, amik részben abból származnak, hogy a két srác teljesen eltérő karakter, más erőnléti és intellektuális színvonallal, más kedvenc kajákkal. Szerencsére a befogadó család kerek szemű Vicája minden pletykát ismer, plusz az anyja beszámoló célzatú leveleit jó pénzért be is tanulja, így a fiúk értesülhetnek minden lényeges mozzanatról, amit róluk írnak, és igyekeznek megfelelni az elvárt szerepnek: a vékonydongájú Győző kénytelen megenni négy(!) fasírozottat, szeretni a sült vért és verekedni, az eleve bajkeverő Rudi pedig visszafogottan adni a nemrég felgyógyult ártatlant. Nem csoda, hogy 10 fasírtot is bevág, sokat kell pótolnia. Ezen a ponton azt hihetnénk, az író fantáziája elszabadult, de én még emlékszem tesóm evős korszakára, mikor 10 tojásból kérte a rántottát és 40 (leírom betűvel is: negyven) négerfánkot evett meg egyetlen könnyű ebédre. A kamaszok étkeztetése horribilis összegekbe kerül, többek közt ezért kell őket leadni a nagyszülőkhöz. Meg mert nekünk is vannak idegeink.

A gyerekek a helyiekből bandát szervezve aztán pillanatok alatt – egy apró konfliktus következtében – feltalálják a strandot, megkapálják a kukoricát és egyéb nem szeretem feladatokat is elvégeznek, mellesleg megalapozzák a helyi turizmust (ehhez képeslapokat gyártanak játéknyomdával feliratozva: Üdvözlet Szotyolásról!), és talán még az ipart is fellendítik (a MOL akkori megfelelője egy jól sikerült kútfúrásra alapozva olaj után kezd kutatni a területen), cserébe a tanácselnök, a TSZ elnök és az iskolaigazgató is bekapcsolódik a történetbe, mégpedig – ki nem találnánk – a sötét oldalon.

De egy ifjúsági regény nem végződhet így, tehát az összegubancolódott szálakat nagyapáék szépen kibogozzák, családi konfliktusok oldódnak, gyerekszerelmek szövődnek, kecskék laknak jól és káposzták maradnak meg, kiszuperált budiból készül a strandöltöző. Hát mi kell még!?

Egy jó kis nyaralás története ez, visszahozza a 80-as éveknek azt a hangulatát, amit gyerekként átélt az ember megspékelve némi humorral, nem várt fordulatokkal és Zsoldos Vera illusztrációival.

Mindenkit figyelmeztetek, hogy a könyvből film is született, aminek bár Petrovácz írta a forgatókönyvét, korántsem sikeredett olyan izgalmasra, mint a regény: egyszerűen túl sok benne az egyszerűsítés. Ne nézzétek, inkább olvassátok az elcserélt Rudolf történetét!