Csőmozi #100: Legyen a neved csalánhordozó – Salad Fingers

Fura ízű a padlócukor, avagy csak a halott rajzfilmtestvérednek adj homokot ebédre.

A vadul asszociatív képek máris felidézik, bennem legalábbis, David Firth animátor leghíresebb teremtményének totálisan agyeldobott természetét. A zenészként (Locust Toybox, Doki66) szintén tevékeny művész meghatározó netrajzfilm-sorozata 2004 óta (te mit csináltál 21 évesen?) szolgál a Chris Cunningham klipjeit (Come to daddy, Rubber Johnny) mainstream rágóguminak bélyegző arcok megbízható jófejkedési alapköveként, de önálló jogán is több mint érdemes a figyelemre. Mi lett volna, ha a radírfejű Henry Spencer egyszülött gyermeke felnő, és a radírgyár melletti, valahogy brit pusztán éli kifejlett éveit? A neten fellelhető képek szerint önéletrajzi elemeket is beépítő Salad Fingersben Mr. Firth erre, vagy valami nagyon hasonlóra keresi a választ, de talán igazságtalan mindig az asszociációk és hatások hálójában beszélni róla, ha enyhén szólva markáns szerzői univerzumot teremt. Most figyeljünk, jórészt magából az ürességből.

Salad Fingers nem más, mint egy minimalista eszközökkel megjelenített, kopasz, durva bakancsos figura. Nagy szemében vérerek és gyermeki kíváncsiság, kezein darabonként három, növényállagú ujj. Lakhelye bomladozó ház a semmi közepén, társasága kezdetben 3 ujjbáb, név szerint Jeremy Fisher, Marjory Stewart-Baxter és Hubert Cumberdale – nem biztos, hogy ebben a sorrendben, de felkonferálja őket, a minimáldrámákhoz szükséges. A kísérteties aligzenével (saját szerzemények mellett pl. Aphex Twin, Brian Eno, Lustmord) követett, pár perces epizódokban bontakozik ki SF összetett személyisége, aki amúgy a legenda szerint Firth egy haverjának, pontosabban az ő zongoratehetségének köszönheti a nevét.

A címszereplő csak látszólag sivár világának fő szervező tényezője a képzelet és a vágy. Nem túlzás, SF állandó elfoglaltsága ugyanis fétiseinek, a lehetőleg durva és/vagy fémes felületek simogatásának kiélése, és a gyermeki szerepjátékozás környezete lehető legtöbb elemével (bár az első bármelyikünkről elmondható, csak a fetisizált felületek mások). Viselkedése egy sorozatgyilkos, egy perverz alak, egy képzeletdús gyermek és egy fontoskodó nagybrit nevelő keveréke, de egyikért sem lehet rá haragudni. Tekintsük az elemeket egy jellemző epizódon: SF gyermekének nevez ki (!) és babakocsiban hazavisz egy szál csalánt, önsimogat vele, amikor tapasztalnia kell az önálló életre kelt képzelet hatalmát: a csalángyermek után eljött az apja! Fejével döngeti véresre az ajtót, hát kénytelen, keze ugyanis nincs, összeomlása után pedig SF beinvitálja és húskampóra akasztja, nagyjából ahogy a texasi láncfűrészes tenné. Előtte viszont nem mulaszt el kacagtató nevelési tanácsokat adni, nagyjából mint a kezdő magyar szülők a játszótéren, ha túl sok Dowtown Abbeyt néztek (“Kovács Botond, köpöd ki a kis barátod dömperét” – a faterral pár résszel később találkozunk, képlékenyebb állapotban).

És így tovább, a morbiditás sosem győzi le a rút valóságon felülemelkedő szürreáliát, vagy a szimplán elmebeteg jelenségek derült égből tolulását. Pár példa, a szokásos problémán (az álomlogika kifejtve, őserejétől megfosztva értelmetlenségnek tűnhet) átlendülve, azaz mindenki nézze magának: bajtársak hazatérése a nagy háborúból (néhány “valós” helységnéven és a cikornyás brit fordulatokon kívül csak ez horgonyozná le a művet, ha lehetne bármilyen valóságba), de mit adjunk nekik, ha meg vannak halva? Érdekes arcú kislány jegyzi meg a pikniken, midőn a varjú ellopja az étkészletet: talán ő is szereti kanalakat! SF-nek ez epizódok óta nem látott mértékű sokkot okoz, hiszen egyértelmű, hogy a kanalak, villák, csapok és az összes vasáru csakis az ő szerelme! Kukázott játékló hálából hazaviszi az összes ló haverját, de tényleg, hogy a fiókba hajtogatva és az ágy alatt is csak lovak maradnak. Születésnapi monolit, csak fekete helyett fehér, ereszkedik alá az égből és hozza a legszebb ajándékot, az öcsi (?) bőréből varrt cilindert. A záró, leghosszabb epizód a tükörben lakó gonosz csápanyával, plusz a testvérrel ezért lekerekített, már-már “realista” a többi fényében, és nem elhanyagolható, hogy SF itt az elvetélt Yvonne után maga is szülővé válik – régi kis társára, Hubert Cumberdale-re varrott bőrdarabokkal, amitől az ujjbáb igen, hasonlít valamire, de elnyeri a beszéd, a mozgás (cuppogó csúszás) és a Salátaujjtól független gondolkodás isteni adományát. 2005 óta új rész sajnos nem született, Firth másfelé lépett tovább, de már ezért bőven megérte világra jönnie. A népszerű videómegosztón az egész egyben, lehet újra és megint elölről.

HOLDKOMP