Csőmozi #147: Csak egy harapást – Cannibal apocalypse
Húsevő olasz veteránok Vietnámból jönnek Amerikába.
Anthony M. Dawson, leánykori nevén Antonio Margheriti műve a címével obligát, szélesvásznú digó perverzkedést sejtet a műfaj leggusztustalanabb hagyományai, pl. a hírhedt Cannibal Holocaust véres lába nyomán, ehhez képest „realista” modorban, lélektelen nagyvárosi környezetben (Atlanta és olasz stúdiók) mutatja be a kis számkivetett zombicsapat üldöztetését a többségi társadalom által. A vietnámi veterán-toposzokat az akkoriban divatos halvajárókkal és krimi-akciófilmes szállal bagzató, igencsak paradicsomos koktélban a sós íz a váratlan helyeken feltörő, indokolatlan jazz-lounge szaxofonozással kísért gore, a negédes meg a családi értékek propagálása, azaz a végzett sújtotta Hopper százados és Burda-címlapnő felesége a zombihalál küszöbén találnak újra egymásra. (A gyerekeket a szomszédban ez nem hatja meg, akkor már csak az új adag kajára várnak.)
A vietnámi flashbackektől szenvedő Hopper százados (ezredes, mittudomén, John Saxon) már megint csatakosan ébred annak hatására, hogy előjöttek háborús emlékei a verembe zárt foglyokról, akik megharapták anno… a barlang amúgy gyanús, esélyesen ugyanaz, mint ami Cash őrnagy tanyája volt a sötétség mélyén még a Last hunterben. A költségesebb jelenetek, pl. amelyekben helikopter van, itt is kicsit sem elütő híradófelvételekből származnak, bár ezúttal van pénz 2, azaz kettő statiszta felgyújtására, az egyik egy szerencsétlen vietkong asszony, másik a hű néger harcostárs Thompson lesz majd a csatornában. A kissé nyugtalanító tekintetű Charlie Bukowski (az alsópolcos kölcsönzők ügyfelei bizonyára értékelték, hogy a karaktert a híres deviáns íróról nevezték el) a harmadik a három testőr közül, a hatóságokat és egykori bajtársait zaklatva csócsálni kezdi a szembejövőket, míg sarokba nem szorul egy háztartási áruházban, a rendőrség gyűrűjében. Pumpálós sörétes szerencsére van, mégiscsak Amerikában járunk.
Az ősz, kockás nyomozó minden várakozással szemben nem lövi le már a helyszínen halott rendőröket zabáló gyanúsítottat, de amúgy benyög mindent, éppen csak azt nem, túl öreg már ehhez a szarhoz, pl. később a hírt, hogy a kannibálok lemenekültek a csatornába, azzal az emlékezetes kiszólással nyugtázza, hogy „ashes to ashes, shit to shit”. A benne bujkáló szörnyeteggel még rezignáltan, szabadlábon küzdő Hopper csak nézegeti magán a gyanús jeleket, a dévaj szomszéd tinilány is arra emlékszik később, mekkorát harapott rajta az amúgy általa (mármint a leányka által) kezdeményezett, végzetes édelgésen. Hopper elhidegült feleségét egy amorozó doki kerülgeti, és célozgat a hiénatévé képmutató természetére – az asszony stábja többek közt a fenti túszdrámához is kimegy, így állítva pellengérre a belekre éhes filmfogyasztó beteges szokásait!
A minimalista zombifilmben, ami valójában nem is zombifilm, a vírus sújtotta főszereplők nem jutnak el addig, hogy hullazabáló és -gyártó tömeggé váljanak, egy kórházi nővérkével kiegészülve futnak, a társadalom addigra már lángszóróval (standard rendőrségi oldalfegyver) és gázzal felszerelt kivégzőosztaga elől, mint többszörösen halálra ítélt számkivettetek. A kicsit gyerekesen előadott műfaji elemek közt még bizarrabbak a szokásos pacsmagoló jelenetek, pláne hogy amint nekiáll pl. Bukowski, és jó hosszan mutatva abriktolja le valaki lábát térdből, körfűrésszel, egyből felcsendül az ilyen alkalmakra komponált funkipornós diszkó-betétdal. Lombardo Radice hullasápadt, elmebeteg kék szemű karaktere nem sokkal a vége előtt, átfordulva mintha már élvezné a bújócskázást a föld alatt, ezzel együtt neki jut a szadizmusában is legkomolytalanabb, cirkuszi halálnem (rontóc: a sörétes úgy felkeni egy rácsra, hogy integetni lehet a hasán ütött, focilabda nagyságú lyukon). A Cannibals in the streets, Apocalypse domani (Akolapikszis holnap) és még megannyi néven forgalmazott csodát – legmenőbb szerintem a Húsvadászok inváziója – senki nem fogja összetéveszteni az Apokalipszis mosttal, a pofátlan címadás dacára, ahogy a Last huntert se nézte valószínűleg az alsómocsoládi videómozi jegyszedő nénije sem a Szarvasvadász folytatásának, a kellően igénytelen szemétfalók figyelmére ezzel együtt még érdemes lehet (a népszerű videómegosztón nem, de az internet sötét bugyraiban megvan). Miért, mit csinálnál egyébként abban a 96 percben?
