Csőmozi #15: Frogs – Békaperspektíva

A Night of the lepus sajnos nem volt fent a népszerű videómegosztón, marad a régóta halogatott békás.

A Feltámadás örömére az elképesztő óriásnyulas horrort szántam, de egyelőre még nem csalnék (hallgatólagos szabály, hogy csak olyasmiről szólnék, ami a cikk megírásának pillanatában fent van kedvenc szennycsatornánkon), tehát nyeljétek a békát ezzel a különös, nem álomszerű, inkább alvajáró rémfilmmel.

A Római Klub éppen csak összehozta jelentését, a hippik éppen csak hazaköltöztek mégis inkább anyuékhoz, hiszen ott van tévé és hűtőszekrény, amikor a környezet rombolásának első jelei meghozták a természeti horrorok divatját, még ha ez a rádöbbenés itt a gibsoni jackpot korában, 5 perccel az apokalipszis előtt kissé megmosolyogtató is. Az ősidőkben jöttek a Madarak, később az Állkapcsok, aztán a kutyák, párducok, fehér bölények, patkányok, piranhák, kígyók a repülőn, pudlik a mozgólépcsőn, cápák a tornádóban, a teljes elkomolytalanodás előtt viszont, 1972-ben George McGowan amcsi rendező a békákban vélte felfedezni az akkor még nem annyira szűk piaci rést.

Csupa barkó és izom ’70s bájgúnár (Sam Elliott a Nagy Lebowski narrátoraként vált ismertté, legalábbis az imdb kommentelői körében, én most se vagyok meggyőződve róla, hogy a NL-ben egyáltalán volt ilyen) kenujában a bayou posványos vizén fényképezi a szennyezés bizonyítékait. Minden lépését, ill. evezőcsapását hideg hüllőszemek és obligát elektronikus effektek kísérik, ezek rideg ipari iszonyodásai a film végéig hű társaink lesznek a kétoldalúan egyhangú mesélői szerkezetben. A kotnyeleskedő környezetvédőt, mert a bongyos barkós természetesen az, távozóban beborítja a vízbe egy motorcsónakon szőke nőjét (csak a nővére, az asszony még rosszabb) szédítő jock, ám van olyan rendes, hogy kihalássza, és kárpótlásul meghívja a család ősi birtokára a békaparadicsom közepén.

A Crockett-birtok ura, a háklis nagypapa baleset folytán tolószékbe került, született republikánus cowboy, aki természetesen ferde szemmel néz a balos beszivárgókra, henye unokáinak néger nőire, a korcsosuló új időkre és arra, ha nem állnak glédában a piros-fehér-kék girlandok a Függetlenség-napi megemlékezésen, ami egyben a szülinapja is, vérbeli hazafiként ugyanis akkor jött világra. A dekadens családtagok nyúlás-málással, hisztivel és kisded intrikákkal foglalják el magukat, ahogy gazdagéknál szokás. A szokatlan békajárást eleinte csak azért fájlalják, mert az egetverő kuruttyolás zavarja őket éjszaka és a krikettmeccseken a pontos ütőkezelésben, hogy ennél jóval súlyosabb a helyzet, azt a nagypapa megbízásából a szomszédba átránduló tényfeltáró fedezi fel. A szomszéd arccal lefelé hever egy tócsában, rajta kígyók, békák, gekkók, és a világ összes hüllőjének borzadályos tekintete.

Innen kezdődik a fent említett dramaturgiai kettősfogat: a természet meglehetősen valószerűtlen bosszújának képeit (vérfagyasztóan brekegő varangyok, közelről) az önhitt nagypapa és fejetlen csirkeként szaladgáló rokonsága váltja, majd vissza valami teljesen elszállt halálesethez. Nem működik a telefon (kurutty), ebben a házban én mondom meg, mi történik (kutty-kurutty), Clint, vigyél ki innen (brekeke), uram, azt hiszem fogalma sincs róla, mivel áll szemben (hangtalan siklás)!

A film legértékelhetőbb vonása még az alkotók heroikus küzdelme, hogy finoman szólva szerény eszköztárukból (békaperspektívából (hehe) vett suhanás a posvány felett, pár fafejű gekkó és alligátor, még nehezebben idomítható hülye varangyok) kihozzák, amit lehet, és legalább önmaguk előtt egyenes arccal vegyék fel a következő rettenetes ölést a hüllők hideg gyűrűjében. Ez néha némi jóindulattal hatásos, a lepkebolond nagynéni halála a sárban, piócák és óriáspókok ölelésében szürreális, a mérges palackokat borogató, gázt fejlesztő gyíkok az üvegházban idiótaságukban is ötletesek, máskor viszont az isten sem ment meg senkit a körberöhögődéstől, az említett jock szőke felesége pl. gyakorlatilag úgy veszti életét, hogy bokáig bemegy a vízbe és valamiért nem tud kijönni, midőn eljön a végzet óriásteknőse. Az ilyen nüánszokra fogékonyak és a korszak minden horrorját bezsákolni szándékozó puristák lehetnek a mű mai célközönsége, bár a Frogs meglepő módon a maga idején sikeres volt. Minimális költségvetéséből 2 millió akkori dollárt termelt, így fura, hogy az ígéretes alműfaj ennyiben maradt. Elgondolni is fájdalom, ma már a Varangy fia visszavág 26-nál járnánk, bizalmunkat addig vessük valami jófejkedő hipszterbe és a kickstarterjébe, ha egyszer netán megint eljön a békák és a függetlenség napja.