Csőmozi #20: Mindene vér – The devil bat

Óriásdenevér tizedeli a békés kisváros lakóit! Napi betevő morfiumáért Béla bármire hajlandó! A rendőrség tehetetlen! Réges-régen a mozikban!

A nagyvilág szemében a múlt század alighanem legismertebb magyar színésze, Lugosi Béla nem ezen a néven, de legalább Lugoson született, nem is olyan fiatalon (73 évesen) halt meg, továbbá van szobra (mell, de azért mégis) rögtön itt nálunk, a Vajdahunyad-várban a Városligetben – néha a wikiről is derülnek ki érdekes dolgok. Elsőként adta elő Amerikában magyarul az Ember tragédiáját, élete nagy dobása viszont a mozivámpír alakjának bebetonozása volt, valószínűleg örökre. Az 1931-es Drakula megformálóját is a maga képére faragta. Béla nagy sikerét megismételni egyszer sem tudta, és szó szerint beskatulyázott művészként, vámpírjelmezbe öltöztetve temették el. Szokott sztár-pályaíve vége felé az alsó-hollywoodi filléres produkciók várták, a Pokoli denevér (1940) idején még kapaszkodik a lefolyóba és méltósága romjaiba.

Hívógatóan berendezett (mintha nagyszüleink poros emlékekkel teli házában járnánk) laborjában Dr. Carruthers (Mr. Lugosi) kitárja a purhab-könnyedséggel nyíló kőajtót, és átmegy a titkok kamrájába. Ördögi terve az óriásdenevér kifejlesztése, elektromos impulzusokkal. Közismert, hogy ettől minden élőlény megnő, csak eleget kell recsegtetni, a tudományos folyamatot azért ajánlott hegesztőszemüvegben és talpig nyakkendőben követni, bár ahogy látni fogjuk, akkoriban a csavargók is öltönyben-kalapban jártak. Az ördögi terv következő lépése a jól sikerült állat (bevágás egy természetfilm-denevér tünci ciccegő fejéről, amúgy a doktor láthatóan kitömött kellékeket hurcol) idomítása, hogy harapjon a szintén Dr. C. által kifejlesztett arcszesz viselőire, és indulhat a jogos bosszú Heathville és főleg a parfümgyár szemét kapitalistáin, akik kiforgatták Bélát a találmányából.

Mielőtt befejezi röptét a denevér (párszor láthatjuk ugyanazt a kilövési szekvenciát, egy idő után már várjuk), rendre fűbe harap egy-egy dagadt cégtulajdonos, elég ha korábban a kedves falu doktora látogatta meg, majd búcsúzott tőle szomorkás good bye, Joe-val, mielőtt ellátta legújabb kísérleti arcszeszével és instrukciókkal, hogy hol kenje a nyakára. A röpködés még sokkal jobban eleresztett produkciókban, később is gondot okoz, itt a merev bőrszárnyú óriásdög max. mosolyt kelt, a színészgárda azért mindent megtesz, hogy kellő sietséggel fusson a stúdió szomszéd termébe, amint újra felhangzik a rettegett visítás, és a szörny újabb áldozata hever pöpecül a hátán, megölve – ez főleg a cowboy-hagyományokon nevelkedett, rendes amerikai férfiaknak lehetett nehéz, mármint hogy nyakukban egy kitömött szőrmókkal csapkodjanak, de ne dobják el.

A rém hírére a nagyvárosból (Chicago alakítja stock fotóról, igen meggyőzően) érkezett vagány riporter próbálja összerakni az eleinte össze nem illő nyomokat, fényképész szancsópanzája, „One-shot” McGuire vicces (sőt meta!) film-a-filmben epizódban hamisít magának külön denevért, hogy lekapja és mehessenek végre a fenébe, amúgy gazdagék francia szobalányának udvarol. A lány pár közepes bók után simán hozzá is megy a pár évtizeddel öregebb, lenyalt hajú ürgéhez, a boldog pre-metoo időkben ez biztos még így ment. A leszámolás a címszereplővel kicsit antiklimaktikus, bár a cowboy-hagyományokhoz a gyors csuklómozdulatok formájában azért van köze. Ódon horrorok és Béla romjaiban is megvillanó karizmája rajongóinak ajánlható ez a jövőre 80 éves alkotás, bevallottan aljas szándékból, szegényházi cash-grabnak készült, mégis több benne a lélek, mint egy mai, szélcsatornában kicentizett banális zombi- vagy bármilyen sorozat 650. részében az ezredik évad közepéről, régen a haszonlesés is jobb volt.

 

 

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: