Csőmozi #22: Légy darázs – The wasp woman
Tuti szépségtippek a Starlin Cosmetics konyhájából, az apró betűs részt ki lehet találni.
Roger Corman közelebbi ismeretségi körömben (ezen kb. én vagyok értendő, ismerőseimből csak távoliak vannak) főleg műtermi Poe-feldolgozásairól nevezetes az ötvenes, hatvanas évekből (az Usher-ház vége, Elsietett temetés és a többiek, Christopher Lee és Peter Cushing klasszikus arcélei), bár a Hakapeszi Maki-attitűdű amerikai rendező, vagy inkább producer filmek százait hozta tető alá Coppola kezdő Dementia 13-ától a Ramones-féle Rock’n’roll high schoolig. Legnagyobb truvája mindazonáltal az, hogy 1926-os születése mellett máig hat és alkot, keze nyoma a tengerentúli populáris kultúrán közel felmérhetetlen, bár sokan próbálták. Futószalagon gyártott 1959-es darabja, a Wasp woman azzal emelkedik ki a sok creature feature sorából, hogy pont ezt lökte elém a népszerű videómegosztó ezúttal tökéletes algoritmusa.
Idilli kaliforniai domboldalon (a költségvetés nagy része erre a drága külső jelenetre mehetett el) az öreg Dr. Zinthrop beszél a méhekhez, pontosabban darazsakhoz. Új találmányához az ő pempőjükre (eredetiben jobban hangzik, royal jelly) lenne szükség, gyengéd fagyasztásos eljárással be is szerzi, ám ez nem menti meg a kirúgástól rideg kapitalista főnökei által. A sok tekintetben hasonló pályaívű Carruthers doktorral szemben (lásd kettővel ezelőtti adásunkat) nem rögtön a bosszún hörög, inkább rendes amerikaihoz illőn bemegy a városba, és felajánlja a tervezetet az első szponzornak, aki komolyan veszi kissé nagyralátónak tűnő projektjét.
A Starlin Cosmetics arcbőréért és cégéért rettegő feje, az öregedő (szegény harmincas nők, sóhajtsunk egyet férfias ráncaink rejtekéből) Miss Starlin minden szalmaszálért kapkod, és meg is adja a támogatást a különc dokinak. Nem kevesebbről van szó, mint az örök életről, bár a kozmetikai cégnél kommerciálisan, arcbőrt simító forradalmi kenceként hoznák ki első körben. A kísérleti cicával nyert eredmények biztatók, a hervadt főnökasszonyon a háta mögött gúnyolódó mit képzelnek magukról ezek a kis kurvák öribari titkárnők is kénytelenek visszavenni ciccegésükből. A megszállott Miss Starlin azonban a siker küszöbén sem elégedett az ütemmel. Dr. Zinthrop szörnyű kinövéseket talál első kísérleti alanyán (rövid, abszurd küzdelem után RIP, toldozott cica), az őrült asszonyt ez nem tartja vissza attól, hogy a laborba lopózva lónak elég adagot lőjön be magának az örök ránctalanítóból, és rohanjon a tükör elé…
Innen mondhatnánk, hogy rontóc, bár aki egy közepes meghökkentő mesét is látott az életben, az előtt nem nagyon van mit, az alkotás inkább korrajzként érdekes. A dizájnos belső terekben a cég vezére korát megelőző módon nő, hiszen hogy nézne ki egy ráncaiért aggódó férfi, egyébként mindenki talpig nyakkendőben. A bűnös nagyváros fertőjét verőfényben autózás érzékelteti, mialatt a nyomozgatók két másodpercre szóba elegyednek egy cigiző, napszemüveges kétes alakkal (a drámát feszítendő a film második felét a szörnyű titkok tudója, a doki ágyhoz kötve tölti egy baleset miatt, utána kutatnak). A modor az ötvenes évek erkölcsnemesítő drámáit idézi, a zene a gyárlátogató oktatófilmek tőlünk sem távoli pedáns hangzását, mellé a kötelező thereminnel, amúgy a jelenet, ahol a néger (!) trógeroló munkás sweet puss néven illeti a tollászkodó titkárnőt, ma másfél év felfüggesztettet érne. Az eredetiség terén kihívásokkal küzdő műről meglepő módon remake is készült, az 1995-ös szintén Wasp woman, ez színes és slamposabb, de valamivel szórakoztatóbb.
