Csőmozi #50: Büszke motorosok – Scorpio rising

Az ünnepi alkalomra filmtörténeti mérföldkő a Csőmozi legszebb hagyományai szerint.

Fools rush in where angels fear to tread, idézi a korszak egyik elfelejtett poppere rögtön az elején Alexander Pope-ot, őt pedig Kenneth Anger, az okkult látomásos földalatti filmkészítő 1963-as kisfilmjében. A Scorpio risingot az idők folyamán ünnepelték a klipesztétika előfutáraként és korát messze megelőző vizuális (bár amelyik film nem vizuális, az elég érdekes lehet) költeményként, és valóban, ami a nagyjából párhuzamos irodalomban a cut-up (William Burroughs, bocsánat, nekem mindenről ő jut eszembe, tehát ő teremtett új tartalmat a kész szöveg szétvágásával és új formában felrakásával), az itt Anger. A képen a primer történés, az ön- és egymásimádó motoros legények önpusztító rítusa az ’50-es évek sekélyesnek tartott amcsi popkult-elemeiből emelkedik ki. A Peanutsnál is gyermetegebb képregénycsíkok, valamint a bébielhagyott-szintű crooner- és rock’n’-roll szerzemények a megfelelő kontextusban megdöbbentő tartalmat nyernek, csak nézzünk oda. Dalszövegek a továbbiakban, sőt már eddig is dőlt betűvel.

Az időszak, sőt Amerika máig tartó fétistárgyát és fétistevékenységét, a motort és a motorbuzerálást a garázsban meredekebb fétisek követik, provokatívan, majd egészen egyértelműen fényképezett bőrjakók, láncok és elnyúlt cicafiúk. Wind me up and I’ll come straight to you, némi ártatlanság is akad a lelombozó felnőttkor előtt, ahogy a gyermeki én, bár igaz, hogy ugyanabban a sapkában, de mégis játékmotorokat futtat körbe réges-régen, a korunk fárasztó fordulatával géppornónak nevezett motorközelikkel vegyesen. Genderkutatók vajon mit szólnának a más férfiakat stírölő male gaze-hez, gondolom akkor is a kurva anyját, ezzel együtt a Lynch-rajongó nagy örömére előbukkan a kék bársony a lassan felhúzott farmernadrágok kapcsán.

A készülődést szaporodó halálszimbólumok övezik, mint koponyás gyűrűk, baglyok, leheletfinom hurkok, mi több, csuklyás kaszások a háttérben. Már akkor halott, illetve még élő nagyságok a szintén motorosok közül, James Dean és Marlon Brando kopírozódnak egymásra a mi langyos bájkereinkkel, you look like an angel, walk like an angel… you are a devil in the sky, és ekkor kerülnek elő egy-egy villanásra a jelképek egy másik, ugyancsak populáris kultúra készletéből, de tegyük hozzá, a való életben a Pokol Angyalai és társaik nem meggyőződésből szaladgáltak horogkereszttel, mindössze a polgárpukkasztásnak ez a kézenfekvő, bár ostoba módja jutott eszükbe először.

A buliba megérkezve I see the light, I see the party light, itt vágódik be egy még univerzálisabb kultúrhős, a Megváltó és a haverok egy még régibb filmből. Jó, ez már nem az amerikai popkult bazár, de ennyi nagyotmondást nézzünk el a művészi tartalom elmélyítéséért. A vidám fiúk mogyoróvajat kennek egymásra disznóvisítás kíséretében, Jézus csodát tesz, this torture I’m going through. A durvulás a sötét oldal felé fordul, látjuk a szentelt víz előállítását a blaszfém aranyszínű motorossisak-grálba a fekete oltár előtt, háttal a kamerának. A nép kolompos vezérei közül a végzetes gyorsulási verseny előtt a kis bajszos osztrák arcélére vetül a piros fény, az ábrándos hosszú hajú hippi megindul utolsó útjára, I’m at the point of no return and for me there’s no turning back – bocsánat a végére kissé tudatfolyamos modorért, csak idomultam. Maybe your love for me is nothing but an act.