Csőmozi #51: Rendezőpályaudvar – Üres lovak

Nagy szellemek találkozása a filmraktárban.

Lichter Péter neve az igényes filmbarát számára egyet jelent a kortárs magyar kísérleti film hósipkás csúcsával, de még rovatunk olvasói is találkozhattak vele a Hideg május örvén. Igazságtalan is így bedobozolni, ha éppen a formanyelvi kötöttségektől mentesen, a lehető legszabadabb módon közelít a mozgóképhez mint médiumhoz, és közönségét is erre bíztatja, már amekkora közönsége a kortárs magyar kísérleti filmnek van. Az elszállt absztraktkodás meg a lila művészet vádjaitól szabadítaná meg a műfajt Üres lovak c. tavalyi műve is.

Az ambient vizuálköltészetként is (sőt, általában csak úgy) felfogható experimentumokkal szemben az ÜL akár hagyományos műfaji filmnek is nevezhető, hiszen vannak szereplői és ha nagyon akarjuk, cselekménye is. Igaz, előbbiből összesen kettő, két legendás magyar rendező, a klasszikus Hollywoodba Michael Curtiz néven befutott Kertész Mihály és a Kádár-kori avantgárd rejtélyes képviselője, Bódy Gábor. KM már ott volt (hogy ez a hol mégis hol van, kérdéses, a filmrendezők poklának tornáca vagy simán a raktár, amit már Marika néni sem takarít), ahová BG vélhetően életénél is rejtélyesebb halála (az 1985-ben bekövetkezett esetről máig nem tudni, öngyilkosság, netán valami más volt-e) után kerül, és kezd értetlenkedni.

De nem a kockafejű metafizika a lényeg, itt, mint kb. fél perc után kiderül, parttalan rajongás van a hetedik művészet iránt, ami nyilván párálell az átlag filmmeleg ha lehet még parttalanabb rajongásával. A két nagy szellem szakmai beszélgetését a filmtörténet elmúlt 120 (130, ki számolja) évéből vett idézetekkel és kollázsokkal illusztrálja, merész megfeleltetésekkel az égvilágon mindenből a Texasi láncfűrészestől kezdve Antonioni Vörös sivatagáig meg persze saját műveiikig, mint az Amerikai anzix vagy a Casablanca. KM fel is hánytorgatja, hogy a közönség nagyjából erre, vagy tán össz. 3 filmjére emlékszik a több mint 150 közül, BG kontrasztként a földhöz verné magát örömében, ha ennyit elért volna, mármint hogy egy filmjére emlékezne bárki egy nyugat-balkáni zárvány maroknyi fanatikus garbósnyakúján kívül. Az egész tehát szerelmeslevél a mozi elmúlt évszázadához, lírai ábránd [érdekes ábránd lehet, amelyik nem lírai] a mozi totális permutációinak parafrazeációjához [mintegy], vagy a Pesti Esttel szólva [hát nem elintézték azt is] fullpopkorn bingócunami filmőrülteknek, na jó, már én is hányok, tehát minden magára kicsit is adó filmbuzinak és baráti körének kiváló szórakozás a jelölteket ikszelgetni és összevetni a végén a felirattal, mint egy hajnali álmot találgatni ébredés után, szerintem a fele sem fog menni. A cím egyébként, mint említettük mintha csak tegnap lett volna pár eonnal ezelőtt, Kertész Mihály egy forgatáson elhangzott instrukciójára utal („now bring on the empty horses”, mármint amiken nem ülnek), a megváltozott kontextben a Gondolkodó Nézőnek, mondani se kell, minimum a vudu [santeria] vallás lovai, az isteni szellemek által meglovagolt, üres hüvelyként szolgáló hívek jutnak az eszébe róla, remélem. A népszerű videómegosztó helyett most másik videómegosztón, teljes hosszában, a forgatókönyv kijött albumformában is.