Dvořák Ruszalkája az Operaházban, január 31-i előadás
Nagyon ritkán játszanak Pesten Dvořákot, ezért nagyon örültem, hogy a 2024-es szláv évadban műsorra tűzte az Operaház a Ruszalkáját.
A Ruszalka a Kis Hableány operába írt változata. A szövegkönyvet jegyző Jaroslav Kvapil megtartotta ugyan a mese történetvezetését, de letisztogatta róla a csillogó halpikkelyt és a fő karaktereknek meglehetősen felnőtteknek való szöveget írt. Antonín Dvořák zenéje átvette ezt, és nem igazán gyerekeknek szól.
Az én olvasatomban a Ruszalka egy felnőtteknek szóló mese egy üvegházban nevelt, naiv kislányról, aki futott az álmai után és aki rossz férfiba szeretett bele. Egy jóképű, erőszakos macsóba, aki teljesen alkalmatlan egy félénk lány első szeretőjének, és aki a türelmetlenségével egy életre frigiddé teszi.
A rendező, Szikora János eddigi operaházi munkái közül a Salomét szerettem, a Bolygó Hollandit nem annyira, az Árnyék nélküli asszonyt meg hol igen, hol nem.
Reménykedtem benne, hogy ezúttal észreveszi a sztori örök aktualitását és kiemeli a darabot az operákra oly jellemző, csillogó semmitmondásból. Ez csak félig sikerült.
Az I felvonás borzasztóan lapos, a bő, fehér ruháikat lebegtető balettkar próbál némi mozgást vinni a színpadra, vajmi kevés sikerrel. Kifejezetten idegesítőek, ahogy a gomolygó műfüstben túlmozgásos ráják módjára lifegtetik és tekergetik a ruháik bő ujját.
A darab fő karaktereiről semmi lényegeset nem tudunk meg. Ruszalka egy túl hosszú uszályos ruhában próbálja megúszni a hasra esést, a Herceg settenkedik és vadászik (a fehérben tekergő vizi lényekre is, kettőt le is lő közülük, akik pár perc múlva feltámadnak. Jah.). A Vízikirálynak nagy göndör szakálla van és fogócskázik a 3 nimfával, akiken csillogó flitterek jelzik, hogy imitt-amott pikkelyesek. Az átalakulásért felelős boszorkány, Jezsibaba egy dúsan ékszerezett, vak öregasszony. Ennek később még lesz jelentősége. Valószínűleg ő az egyetlen, akinek a karakterét a rendező tényleg átgondolta, és akitől a koncepciója indul.
Szóval, Szikora nem elég bátor ahhoz, hogy vagy teljesen kiemelje a szereplőket a vízből, vagy ha már ott tartja, legalább tényleg vizet használjon a színpadon műfüst helyett.
A II. felvonás, az emberek világa még semmitmondóbban indul. Itt a balettkar pincérnek öltözve adogat kézről kézre hatalmas gyümölcsös tálakat meg gurigat egy hordót. Hogy egy rendezőnek miért ilyen semmit sem jelentő áltevékenységekkel kell kitölteni az időt, nem értem. Tényleg abba kéne hagyni az operákban a balettkar biodíszletként való használatát. Egyetlen szép rendezői ötlet van csak a felvonásban, amikor a bálozók szétszórt szemetét a személyzet egyszerűen belesöpri a tavacskát jelképező színpadi süllyesztőbe. Ilyenekből szeretnék többet látni az operában.
A III. felvonásra megérkezik a rendezői koncepció, itt érik be a mások tönkretételével megfiatalodó Jezsibaba ötlete. De ezt azok, akik az unalmas első két felvonás után elmentek, már nem fogják látni.
Mondanám, hogy Szikora próbált a gyerek mese vonalán maradni, de úgy őszintén? Hány gyereket fognak este 7-kor elvinni egy 4 órás operára?
Na ugye.
Az énekesek teljesítménye vegyes, a többségük inkább jó. Nézzük őket:
A Ruszalkát éneklő Brassói-Jőrös Andreát még soha nem hallottam. Nagyon szép, ártatlan, szűzies, nyitott magasságai vannak. Az I. felvonásban a duettben néhány mélyebb hang kifogott rajta, de az áriáját nagyon szépen énekelte. A következő 2 felvonás drámai részeit is gyönyörűen adta elő. Sőt, a III. felvonásra még öregedni is tudott, úgy, hogy közben minden hangja tökéletes maradt. Szerettem, bármikor szívesen újra meghallgatnám, más szerepben is.
A Herceget éneklő Nyári Zoltán vokálisan sosem volt tökéletes, most sem az. Ő a karakter ábrázolásával tud nagyot alkotni. Most is pontosan tudta, hogy kicsoda ő és miért van a színpadon. Az I. felvonásban nem sok lehetősége volt a kibontakozásra, de a II. felvonásban hibátlanul hozta a faszvezérelt, türelmetlen macsót, aki egy pillanat alatt lecseréli Ruszalkát a sokkal szexibb Hercegnőre. A lányoknak mondom, hogy ha egy férfi olyan hangon szólal meg, mint Nyári Zoltán, amikor ráförmed a remegő Ruszalkára hogy “Menj átöltözni!”, akkor attól a férfitól jobb menekülni. A III. felvonásra ő is megtört persze. Ősz paróka nélkül is lehetett tudni, a hangjából, hogy legalább 30-40 évet öregedett.
A boszorkány Jezsibabát éneklő Gál Erika elég rosszul indult az első felvonásban, azt hittem, beteg. A III. felvonásban derült ki, hogy nem beteg, hanem öregasszonyt játszott. A darab végére megfiatalodott, hangilag is. Gyakorlatilag az ő karaktere köré épül a rendezői koncepció. Mintha egy vámpír lenne, aki amikor emberré változtatja Ruszalkát, kiszívja belőle az életerőt is. Ne az I. felvonás szerint ítéljük meg, ő egy szép mezzoszoprán, jó hallgatni.
A Kuktát éneklő Topolánszky Laurát sem hallottam még soha. Kellemes meglepetés, szép, fiatal, rugalmas szoprán, egy játékos szerepben. Úgy általában nem vagyok túl lelkes, ha egy operában nadrágszerep van, jobb lett volna, ha lánynak öltöztetik és lányt játszhat. De hangilag nagyon megkedveltem.
Az Idegen Hercegnőt éneklő Rálik Szilviának nem ez az első, hogy kurvát alakít, és jól csinálja. Legemlékezetesebb ilyen szerepe talán Jenny Smith volt a Mahaggony városának töndöklése és bukásában. Most is teljesíti az elvárásokat, kár, hogy a rendezőnek semmi ötlete nem volt erről a szereplőről.
Halász Péter vezetése alatt jól szólt az Operaház zenekara. Volt néhány rész, amikor azt éreztem, hogy elnyomja az énekeseket – de azokon a részeken jobb is volt talán.
A Ruszalka a rendezés hiányosságaival együtt is egy szép opera, gyönyörű a zenéje.
Mindenkinek javaslom, hogy nézze meg az Operaházban. Dvořák is azok közé a zeneszerzők közé tartozik, akiket nem akkor hallgatunk, amikor kedvünk támad rá, hanem amikor játsszák. Sajnos túl ritkán.
Azoknak, akik nem jutnak el az operába, legyen itt egy Ruszalka felvétel:
Jó szórakozást kíván Wotan kedvenc lánya.