Hálószobába tévét? Philips PUS85 Ambilight!
Vasárnapi termékelhelyezési rovatunk nem lehetne teljes a kortárs kijelző technológiák feletti mélylélektani vívódás kiteljesedése nélkül.
Először is essünk túl a nehezén: be kell avatnom a nyájas olvasót egy hálószobatitokba, mégpedig abba, hogy bekapcsolt tévé mellett alszok. Ez egy nagyon hülye szokás, szinte biztosan minden alvásterapeuta erről beszéli le először a lunatikusokat, mert a televízió nem csak hangos, de még világít is, ezzel a cirkadián ritmust és a melatonin termelést úgy megborítja, hogy ihajja, és #mindmeghalunk.
“Do not try this at home
A másik hülye szokásom, hogy ha már bebűnözök az éjszakában, a legrosszabb módon teszem, NatGeo HD vagy még inkább History HD biztosítja a szép álmokat, amióta leszoktam a Viasat History HD adásairól, mert az alvótársam nehezen viselte.
Aki kevésbé ismerős a dokucsatornák világában, azoknak egy rövid összefoglalóként érdemes megfontolni, hogy a NatGeo ébresztő műsorában a repülőgép-katasztrófák a dominánsak, a Viasat History a Harmadik Birodalom eseményeibe kalauzolja el az álomvilágból valóságba visszatérőket, a History pedig vagy az ősi idegenekkel vagy pedig háztáji kovácsolással segít átvészelni a nap legnehezebb óráit. És akkor az éjszakáról még nem is beszéltünk, parádés beleébredések színesíthetik álmainkat.
Ilyen terhelt háttérhez különösen nehéz megfelelő tévékészüléket választani, mert az máris látható, hogy az alacsony színvonalhoz nem tartozhatnak magas elvárások.
Aki cseppet is járatos a televíziókészülékek világában, netán követte, hogyan alakult az elmúlt évtizedekben a csodás plazmát leváltó LCD technológia, annak számára bizonyára ismerősek lesznek az olyan rövidítések, mint a TN, IPS, OLED, esetleg VA. A téma iránt kevésbé vonzódóknak pedig következzen egy nyúlfarknyi összefoglaló a pro és kontra érvekről.
A háztartási méretű LCD-k kora a TN, azaz csavart nematikus folyadékkristály elrendezéssel indult, erre biztos sokan emlékeznek még az irodai képernyőkről is: csapnivaló betekintési szögeket rontottak tovább pocsék színvisszaadással, azon túl, hogy kevesebb villanyt fogyasztottak és kisebb helyet foglaltak a hagyományos katódsugárcsöves kijelzőknél, a kezdeti monitorokat senki a háta közepére sem kívánta. Amikor beköltöztek az otthonokba, akkor sem volt sokkal jobb a helyzet, az olcsó lapostévék bárhonnan nézve lerontották a képi tartalom élvezetét, a borzasztó natív kontrasztarány még azt a keveset is fogyaszthatatlanná tette. Ámde manapság új reneszánszukat élik a TN-ek, ugyanis ez a megoldás adja a legalacsonyabb válaszidőket és hihetetlenül magas, 240 Hz feletti képfrissítéssel a gamerek a nedves álmaikat valósíthatják meg az ölős-baszós videojátékokban.
Az IPS egy teljesen más világ. Az utóbbi másfél évtized legfelkapottabb technológiája található a legtöbb nappaliban, 178 fokos betekintési szög, ragyogó színek, 99% Adobe színtér lefedettség, HDR, szóval amit csak akartok, tényleg szinte tökéletes. Az ördög azonban a részletekben rejlik, mert amíg a napsütötte nappalikban széthúzott függönyök mellett, 800 nit csúcsfénynél gyönyörködünk élénk virágmezőkön szárnyaló kolibrikben, a látvány elfedi az 1:1000 környéki natív kontrasztarányt, amit akárhogy is próbálnak dinamikus kontrasztjavítással segíteni, a hálószobában a maga meztelen rögvalóságában fog megmutatkozni, a mélysötét feketék jó esetben közepesen szürkék lesznek. A hagyományos háttérvilágítású panelek a kijelző éle felől osztják szét a teljes felületére a fényt, ezért az uniformitást, a teljesen sötét vagy teljesen világos képtartalmat beszűrődések, foltosodás zavarhatják. Ezzel együtt lehet élni ha valaki képes rá, megint mások pedig nem. A kevésbé pénztárcabarát készülékek ezt a két dillemmát orvosolják több-kevesebb sikerrel, a local dimming például egy olyan megoldás, ahol nem az élek mentén, hanem a panel mögött több csoportban elhelyezett fehér LED-ek növelik a kontrasztosság látszatát, a sötétebb részek mögött leveszik a fényerőt, a világosabbak mögött pedig felnyomják, ebből aztán olyan izgalmas meglepetések adódhatnak, hogy a kép egyes részei teljesen önálló életre kelnek a máshol zajló történésektől. Minél több zónára van osztva a képernyő, annál drágább lesz a végeredmény, mert a vezérlés és a beépített LED-ek mennyisége determinisztikusan összefügg az árcetlivel, különösen ahogy a képátló a 65″ fölötti tartományokba emelkedik. A különböző rövidítések, mint a PLS, QLED, Nanocell ne tévesszenek meg senkit, ezek ugyanazt takarják, az előbbi az egyik legnagyobb gyártó saját verziója, utóbbiak pedig a technológia hibáira adott válaszok. Nappaliba, világos életterekbe kitűnő választás lehet, a hálóba viszont kétszer is gondoljuk át.
Minden hálószobába az ultimát választás lehetne az utóbbi három-öt év legfelkapottabb megoldása, az OLED. Ez az, ami ismerős lehet a prémium mobiltelefonok, exkluzív laptopok világából, az organikus LED végtelen kontraszttartománnyal rendelkezik, a feketéi valóba feketék, nulla foton jut át a kijelzőt bámuló szemébe, amikor az adott pixelnek sötétebbnek kell lennie a legsötétebbnél. Dióhéjban arról van szó, hogy amikor általánosságban LED háttérvilágítású LCD kijelzőkről beszélünk, akkor valójában egy megjelenített képpontot vörös, zöld és kék szubpixelek alkotnak, ezek zárják el a fény útját, ahogy az elektromágneses térben a folyadékkristályok elfordulva megváltoztatják a fényáteresztő képességüket és az eléjük helyezett polarizáció szűrőn áthalad a fénymennyiség vagy részben elzárva annak töredéke. Ebből következően mindig át fog szűrődni valamennyi fény, akkor is ha a DC vagy PWM vezérlésű háttérvilágítás megpróbálja minimális szinten tartani a fényerőt sötét képtartalomnál. Szemben az OLED megoldással, ahol a képpontok emittálják gerjesztés hatására a fotonokat, tehát ha nincs gerjesztés, nincs foton, nem keletkezik fény. Az OLED tehát tökéletes lehetne, ha… nem kellene rákölteni egy használt motor árát. És ami tovább árnyalja a képet, ha már a hálószobában nem is motorozunk, hogy az OLED hajlamos a beégésre, a statikus tartalom tönkreteszi a panelt. És mi van a tévéadásokban garantáltan? Csatornalogo. Úgyhogy ha valaki nem szeretné élete végéig a kedvenc Sharknado epizódja Blu-ray kiadásának szemlézésekor is a bal felső sarokba égett History logo-t bámulni, annak le kell mondania az OLED nyújtotta éjjeli élvezetekről.
Aki eddig kibírta a terjedelmes kijelző-lélekbúvárkodást, az már ne adja fel, mert elérkeztünk a mai szemlénk tárgyához, a VA, azaz Vertical Alignment folyadékkristály elrendezéshez.
Anélkül, hogy elmerülnénk a részletekben, azt érdemes tudni, hogy TN és IPS panelekhez képest sokszoros natív kontrasztarányt kapunk, a Sony kínálatában előforduló készülékeknél mértek 1:4000 felettit is, a Philips PUS7x szériájánál 1:5200 környékét, ezzel szemben egy IPS jellemzően az 1:1000 körül teljesít, de ez lehet 1:800 is. A kontrasztot ilyenkor érdemes úgy értelmezni, hogy a legfényesebb képponthoz képest nézzük, így valójában a kontraszt az elérhető fekete (sötét vagy sötétebb szürke) szintre vonatkozó információt jelenti. Cserébe alacsonyabb betekintési szögeket és kevésbé látványos színeket, dinamikatartományt kapunk. A képen látható MVA és a hozzá tartozó magyarázat (Multi-domain VA, a csoportosított orientációjú folyadékkristályok részben elfedik a VA hibáját megfelelő polarizáló szűrővel) valamennyit javít a szögeken, de akkor is tanácsos minél inkább szemből nézni.
“Most már áruld el, hogy mi az ördög az a PUS85 és az Ambilight!
A webáruházak kínálatát tallózva a fillérfucker logika mindig az ársáv aljától indít, azzal a fixa ideával, hogy a nagyobb kijelző eredendően jobb, tehát az adott budgetből a legnagyobb lapostévét kell kihozni, különben szégyenben maradhatunk a szomszédok előtt.
Ezt gyorsan felejtsük is el, olcsón nem kapunk jót, legfeljebb közepesen szart és az sem igaz, hogy a nagyobb eredendően jobb, mert nagy felületen az ordító hibák is látványosabban fognak ordítani.
A logikus megoldás mindig az, hogy az alkalmazáshoz választunk megfelelő készüléket, a döntéseinkkel évekig együtt kell élnünk és ha már rögtön az elején elbasszuk, abból nem lesz hosszú románc, csak egyre fokozódó gyűlölet.
Miről is beszélek? Az elrontott kijelzőtípus visszaüt. Ha a nappaliba rakunk (M)VA paneles nagytévét, szinte garantált a csalódás. Aki kicsit is oldalról nézi, egykönnyen inverált sötét részleteket láthat. Ha a hálóba rakunk IPS-t, gyűlölni fogjuk a szürke összes árnyalatát.
Ezen a rögös úton jutottam el a hónap technológiai nyuszijához, a Philips 50 PUS8505/12 típusszámú üdvöskéhez. Mások már készítettek róla videót, hogy nekem ne kelljen.
Az 50 az 50″, azaz 126 centi, a PUS85 a Performance (The One) modellcsalád jelölése, teljes értékű Android 9 Pie operációs rendszerrel az okos funkciókhoz- Ez többek között akkor lehet fontos, ha valaki rendelkezik HBO GO előfizetéssel, mert az eggyel alacsonyabb számozású PUS7x széria kijelző panelje ugyan nagyon hasonló, de a Philips saját operációs rendszerét futtatja, amire korlátozott számú alkalmazás telepíthető és nem érhető el a Play Store kínálata, így onnan filmeket és egyéb tartalmakat sem lehetne beszerezni, ha valaki a belépő szint mellett döntene. A 85 utáni két számjegy a keret színét és a hozzá adott távirányító képességeit takarja, a 35 és 55 számokhoz QUERTY elrendezésű alfanumerikus gombok is tartoznak. A /12 pedig arra utal, hogy Philips három összeszerelő üzeme közül ezt Lengyelországban gyártották.
Mi szól mellette? Az MVA panel sötétszobabarát, az 50″ egyértelműen elég, talán még túl sok is egy hálóba, ennél nagyobb méret egészen biztosan nem kell. Sokan panaszkodnak a 2020-as szériánál közelről nézve tapasztalható pixelesedésre, szürke árnyékok megjelenésére, ezek egyes tartalmak feldolgozása során a P5 processzor hibái lehettek, firmware frissítésekkel orvosolták a visszajelzések alapján, a 2021. március 8. update az AVForums szigorú ítészeinek megelégedését is kiváltotta.
És a non-plus-ultra, az Ambilight. Ez a Philips egyedi megoldása, a lényege, hogy a képtartalom függvényében változtatja a tévé mögötti fal megvilágítását. Ez látszólag egy teljesen idétlen és haszontalan mókusvakító őrültségnek hangzik, de nem az. Amióta méretes kijelzők költöztek a háztartásunkba, mindegyik mögé előbb-utóbb saját világítás került, mert kellemesebb a szemnek ha nem a töksötétben bámuljuk a kedvenc élienes sorozatunkat. Ezeket ráadásul a Philips HUE okosvilágításai közül választottam, mert mondjuk az Aura tökéletesnek bizonyult ambient fényviszonyok létrehozására, ráadásul az okosotthon vezérléssel párosítva a napkeltéhez-napnyugtához igazodva kapcsol fel és le, anélkül, hogy hozzá kellene nyúlni egyetlen kapcsolóhoz. Az Ambilight most ezt teszi még sokkal jobbá, már nem csak statikus, egy színű háttér van a tévé mögött, hanem ha mondjuk kitör az űrháború, az rárobban a falra. De szavak helyett inkább jöjjön egy kis bemutató a Philips jóvoltából, hogy mit lehet kihozni belőle a meglévő HUE lámpáinkkal kiegészítve, 8 percnél kezdődik a show:
A készülék a kibontás utáni alapbeállításokkal penetra szar képet ad, ez ne tántorítson el senkit, direkt csinálják, a vevőcsalogató bemutatótermi képi világ pont azért van, hogy el lehessen adni minél többet. Úgyhogy a legjobb, amit tehetünk, hogy a legelső lépésben kikapcsolunk MINDEN képjavító funkciót, különösen a mozgás (motion) részben és máris megszabadulunk a szappanopera-effektustól, ami megkeseríti az összes lapostévé vásárló életét márkától, típustól függetlenül. Aki mostanában vesz tévét, annak a gyártók is segítenek, vásárlói nyomásra ugyanis a legtöbb ismertebb nevű készülékbe beépítették a True Cinema vagy hasonló elnevezésű fícsört, adott esetben a távkapcsolón dedikált gombbal, ami arra hivatott, hogy a focirajongók kedvéért a gyors mozgások feljavítására két valódi kép közé interpolált mesterséges tartalmakat nem hozza létre, ezzel megszűnik az összes természetellenes és zavaró hatás. Ugyancsak érdemes levenni valamennyit a piros és zöld szintekből a fehéregyensúly beállításokban, így tényleges kalibrálás nélkül is egészen emberi bőrtónusokat kaphatunk anélkül, hogy hazavágnánk a kontrasztosságot.
Az utazás még csak most kezdődik, máris szeretném meggyűlölni, de még annyira friss a szerelem, hogy egyelőre maradhat hálótársnak és ma reggel már együtt élvezhettük az ősi idegenek legfrissebb epizódját a History HD-n, mindenki legnagyobb megelégedésére.
Kinek ajánlott? Azoknak a tudatos vásárlóknak, akik nem elérhetetlen elvárásokkal indulnak neki a bemutatótermeknek, hanem képesek az ésszerű kompromisszumokra, az se baj ha a megoldás végül pénztárcabarát. Továbbá azoknak a gyermekded lelkeknek, akiket lenyűgöz a falra vetített Ambilight.
