Kis- és nagydolgok a Napkirály udvarában
Amikor azt halljuk, hogy Versailles, szinte mindenki a végtelen pompára és szökőkutakra asszociál. Tévesen.
Minden bizonnyal XIV. Lajos királyi rezidenciája lehetett az egyik legpocsékabb hely az országában.
XIV. Lajos utálta ha valaki a jelenlétében végzi a kis- vagy nagydolgát. De miért tett volna bárki ilyet? Kérdezhetnénk egyből. Nos, mert a pompás palota vendégei nélkülözték a mellékhelyiségek használatát.
Lajos gyűlölt az alattvalói között táplálkozni, ezért az alkalmanként akár húsz fogásos ebédjét egyedül fogyasztotta, a kiválasztottak legfeljebb csak nézhették ahogy eszegeti az aranyfüsttel meghintett, Bourbon-vaníliás karamellizált narancsot vagy a legkedveltebb fogását, a marhapofát. A főurak – akiknek kötelező volt a dress-code-nak megfelelő, legfrissebb divat szerinti megjelenés az udvarban – mindeközben a kastély más termeiben fogyasztották el a napszaknak megfelelően feladott, mesteri ételeket, válogatott szakácsoktól (szegény jó Vatel a kardjába is dőlt, mert nem érkezett meg időben a hal, így aztán nem lett halvacsora).
Viszont ahol esznek-isznak, ott előbb-utóbb pisilnek és kakilnak is. Hogyan oldották meg? Nos, ágytálinasok hordták körbe a biliket és ott helyben az asztalnál kajálás közben lehetett szarni. Előfordult, nem is ritkán, hogy ezt az inasos dolgot sem erőltették, az ablakok nehéz brokátfüggönyei mögött elintézték az egészet. Végülis seggtörlésre mi lehetne alkalmasabb? A kastély tehát bűzlött az emberi vizelet és fekália szagától.
De a franciák már akkoriban sem nagyon adtak a higiéniára, a fürdés, mosakodás nem létezett, ugyanis az az általánosan elterjedt nézet uralkodott, hogy minden kórságot a víz terjeszt. Ebben volt is persze valami, számos járvány okozója volt, amikor szennyvíz keveredett az ivókutakba, aztán jól megkolerásodtak vagy tífuszosodtak és mindenkit elvitt az izzadásos láz. Ez a víz dolog annyira nem jött be, hogy maga Lajos is talán ha kétszer életében találkozott vízzel, születéskor és halálakor. Inkább alsóneműt cserélt naponta háromszor. Annyira büdös volt, hogy az egyik szeretője elmondása szerint be kellett fognia az orrát a királyi vánkoson döngetés közben.
A kor szokásainak megfelelően a testszagot különböző párfőmökkel próbálták elfedni, a nehéz állati illatok, úgy mint pézsma és ámbra domináltak, de Lajos például odavolt a narancsvirág illatáért, ezért azzal ütötték fel a számára készített egyedi keverékeket.
De így már talán valamennyire érthető, hogy miért nem kajált együtt a nemeseivel. Már azon túl, hogy rettegett a merénylettől, ezért az ő udvartartásában vezették be a tompa, lekerekített végű késeket az asztalnál, tiltott volt a hegyes tőrrel megjelenés.
Szóval Versailles egy teleszart, telehúgyzott, testszagtól és nehéz állati szagoktól bűzlő hely volt, ahol az emberi szarról felröppenő legyek dongták össze a felszolgált ételeket.
De legalább a víz nem terjesztett kórt.
Jó étvágyat az ebédhez!
