Könyvek ítéletidő esetére

Amikor százhússzal fúj a szél, és vagy jeges esőt csap a nyakadba, vagy – rosszabb esetben – egy fát vagy egy táblát, érdemes kicsit megállni, tűnődni, aztán – miután meggyőződtél róla, hogy van otthon whisky, esetleg alapanyag valami jó leveshez, vörösbor és egy kényelmes fotel, visszafordulni az ajtóból és úgy dönteni, hogy inkább otthon maradsz olvasni. Igen ám, de mit?

Ilyen esetekre vannak bevált receptjeim. Igen, egy csomó elcsépelt, meg lehet, hogy holnap valami egész mást vennék elő, de lássuk, mivel lehet elütni az időt, ha szar.

1 – E. Annie Proulx: Kikötői hírek

Aki látta Lasse Hallström filmjét, már tudja, miért szeretem ezt a könyvet. Illetve nem, nem tudja, de a hangulatát talán ismeri. A történet főhőse egy igazi balfasz, Quoyle; semmihez sem ért, mindenki – a felesége is, a munkatársai is, és alapvetően tök szar Quoyle-nak lenni. Aztán beüt a tragédia, előkerül egy nagynéni, és főhősünk máris azon kapja magát, hogy Új-Foundlandra utazik, és a helyi újság teljesen felesleges rovatát, a Kikötői híreket vezeti. És persze, ahogy ez lenni szokott, idővel kiderül, hogy mégsem akkora kretén, csak épp nem volt a helyén soha életében. Na jó, ilyesmi is csak a regényekben derül ki, de értitek. Külön öröm, hogy minden fejezet egy csomófajta definíciójával kezdődik – valószínűleg nem vagyok azzal egyedül, hogy a tengeri történetekkel engem meg lehet venni kilóra, pláne, ha csak érintőlegesen tengeriek vagy hajózósak, de ahhoz eléggé, hogy hozzá tudjam képzelni a sós levegőt meg a sirályokat.

2 – Múmin

A múminokról már írtam, de azóta is szeretem őket. Ha valami különösen elbaszott mesére vágysz a trollokról, amint épp trollkodnak, ne is keresgélj tovább. Mint minden autentikus északi termékben, itt is van valami ijesztő és bizarr a mesékben, de azért nem olyan bugyuták és sötétek, mint a Harisnyás Pippi (Lindgrennek soha nem fogom megbocsátani az Oroszlánszívű testvéreket, még jó, hogy nem gyerekként olvastam először. Mondjuk abba most ne menjünk bele, hogy miért olvasok kislányoknak szóló meséket harmincas pasiként). Tudom, hogy mindenkinek a japán rajzfilm ugrik be a meséről, de ahogy a Disney-féle Micimackó esetében is, itt is sokkal szebbek az eredeti rajzok.

3 – Wodehouse

Ha két óra alatt akarsz elolvasni egy regényt úgy, hogy a lehető legenyhébb terhelés érje az agyadat, marad Wodehouse. Vagy Durrell, de most inkább Wodehouse-t választom, mert Durrelltől elfogna a sárga irigység, amiért jókat esznek és jó az idő, én meg itt ülök egy zacskós levessel az orkánban. Nemrégiben végigolvastam vagy húsz regényt zsinórban, egy idő után már fájdalmas, de ha maradsz a klasszikusoknál, nagyobb kár nem érhet, a Psmith és a Rengeteg pénz – pláne Szerb Antal fordításában – még mindig zseniálisak. Találtam két méltatlanul ismeretlen gyöngyszemet is, az egyik a Csirkék és szerelem címet viseli, ebben – talán már kitaláltátok – a csirkék jelentik az újdonságot, egyébként ugyanaz a szirupos-naplementés szerelmi történet, mint a legtöbb Wodehouse, a másik pedig a Mr. Mulliner meséi, ami valahogy félúton van Sam Small kalandjai és Münchausen báró történetei között, csak épp egy angol pubban.

Vagy pedig persze mindig ott van a Galaxis útikalauz, ha tényleg nem érdemes már kilépni az utcára, vigasztalhat a tudat, hogy talán titkon esőisten vagy te is.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: