Kőpalacsinta

A kőpalacsinta olyan, mint a kőleves. Nem kell hozzá más, csak kő. Blue receptje szerint néhány hozzávalót elveszünk (főleg, ugye a követ), másokat hozzáadunk és már kész is. Nézzük, hogy néz ki mindez az én minimál háztartásomban!

Az egész tehát Blue-val kezdődik, általában ő a miattas, merthogy minden szavazásában szerepel a lekváros palacsinta, ami elindítja azt a hihetetlenül erős vágyakozást, hogy nekem muszáj palacsintát ennem. Lehetőleg azonnal. A palacsintához tudvalevőleg kell liszt, tojás, tej, szódavíz, pici só és cukor, olaj a sütéshez és valami belevaló kence, elsősorban is baracklekvár, esetleg nutella. Vagy tejfölös túró. Egészen ritkán tejbegríz. A problémák ott jelentkeznek, hogy nekem az összetevők kb. harmada-fele szokott rendelkezésre állni: tojás, só és baracklekvár.

Mit tehetünk ilyenkor kezdő szakácsként? Az egyszerűbb út, hogy a picsába! sóhajtással már az elején feladjuk a dolgot és megnyugodva bevágunk egy tábla csokit. A rettenetes valóság viszont gyakran az, hogy csoki sincs itthon. Efeletti bánatunkban esetleg kitunkolhatjuk a nutellát savanykás zöldalma cikkekkel, de azt tapasztaltam, hogy ez a legritkább esetben csillapítja a palacsintaéhséget. Úgyhogy miután megettem egy fél üveg nutellát, mégiscsak elgondolkodom, hogyan kéne nekiállni.

Van még az „elmegyünk a boltba” opció, de ez nem valós alternatíva. Ehhez ugyanis fel kell öltözni, és úgy általában is emberi formát kell ölteni, ami néha kifejezetten nehéz, ha épp zombi stádiumban van az ember. Emellett alaposabban végiggondolva: az olaj tuti megavasodna (tudom, van az a spricnis, de itt olyat még nem láttam), a liszt pedig bedohosodna, mire a saját tempómban elhasználnám, úgyhogy ilyesmit nem veszek. Cukrot sem, mert az majdnem kokain, azt meg bűn otthon tartani.

Hát akkor?? Tehetné fel a kérdést az olvasó, ha kíváncsi lenne a nyűglődésemre.

Hát kérem, én kis tűnődés után ledarálok némi zabpelyhet lisztnek. Igen, ZABPELYHET!! Na most erről tudni kell, hogy olyan távol van a búzaliszttől, mint Makó Jeruzsálemtől, csak egy kicsit még távolabb, mert pont az a ragacsosság hiányzik belőle, ami a folyadékkal érintkező lisztnél megvan, és amitől picit összeállna a tészta. Mindegy, nem fogok lisztet venni, hogy utána itt nézegessem a polcon hónapokig, vagy a következő szavazásig. Zabpelyhet ellenben mindig tartok, mert egyrészt bármikor járhatnak erre olyanok, aki nem tudnak zabkása nélkül élni, másrészt én is eszegetem néha.

Tej helyett vízzel hígított főzőtejszínt használok, amit zöldséges, gombás dolgok miatt általában tartok itthon, és az ócskább verziók zsírtartalma csak kicsit több mint egy normál tejé. A cukor felesleges, a lekvár úgyis túl édes az ízlésemnek, és akkor már csak a tojást kell beleütnöm. A szódavizet (ami lehetne szénsavas ásványvíz is) egyszerűen negligálom.

Összekeverve mindent és tartva a szokásos arányokat egy baromi híg sárgásfehér löttyöt kapok, amiben zabpehely darabkák úszkálnak megadóan. Állagra egyáltalán nem hasonlít egy palacsintatésztára, de ilyenkor várok kicsit az összetevők közti „kémiára”. Kurvára nem szokott történni semmi, úgyhogy az utolsó tojást is feláldozom, hátha az összetartja. Így az egész egy túlhígított omlett alapanyagra kezd emlékeztetni, de arról legalább tudom, hogy megsül.

És itt jön a következő bökkenő: a sütéshez csak kacsazsír van itthon, ami még mindig jobb, mint a tökmagolaj, amit eddig csak salátákra használtam, és amivel szép zöldre lehetne színezni az egészet, de nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet. A kacsazsír legalább megbízhatóan kacsaízű, és reménykedem, hogy a baracklekvár majd elnyomja.

Röviden összegezve a sztorit: a végeredmény borzalmas. Ne csináljátok, tényleg rossz. Az még hagyján, hogy a tészta túl lágy és kínlódni kell a fordítgatással, de ízre az egész valóban az omlettra emlékeztet, merthogy az is. A lekváros omlettet meg valahogy nem kívánom.

Eddig kétszer próbáltam, mert kicsit nehéz a felfogásom, de az eredmény teljesen megbízhatóan szar. A következőkben smarnit (aka császármorzsa) fogok készíteni, ami majdnem ugyanez, de legalább össze lehet muszkulni és ahhoz is kell baracklekvár. Érzem, jók az esélyeim, úgyhogy türelmetlenül várom a következő szavazást!