Még jó, hogy megmaradt: a sok hülye szuvenírnek hordta haza a Stonehenge darabjait
Az 1860-as években teljesen hétköznapinak számított pikniket szervezni a Stonehenge-hez, csak az volt a fontos, hogy apa ne hagyja otthon a vésőt meg a kalapácsot.
Nem is véletlenül gyűjtötték a kődarabokat: egyrészt a Stonehenge sziklái kurva nagyok, úgyhogy fel sem tűnik, ha egy kis darabot hazaviszel belőle emlékbe, másrészt pedig az 1660-as évek óta közismert tény volt, hogy egy ilyen kődarab távol tartja a varangyokat az ember kútjától. Miért, láttatok már varangyot a Stonehenge szikláin? Na ugye. Idővel olyannyira elterjedt ez a szokás, hogy a festő Benjamin Robert egyenesen angol betegségként írta le azt, hogy a sok hülye mindenhova odamegy és összetöri a dolgokat. Szerintem a Szfinx orra is így tűnhetett el.
Peter Frizsche történész szerint ez annak a jele lehetett, hogy az ipari forradalom hatására az emberek már nem úgy tekintettek a múltra, mint amire támaszkodniuk kell a jövő érdekében, vagyis az ember elvesztette a kapcsolatot a gyökereivel, ezért kapott rá arra a szokásra, hogy tárgyi emlékekben idézze vissza a múltat. No, ez egy jó bonyolult mondat lett, de mindegy, mert szerintem nem is igaz: úgy gondolom, hogy itt nem gyökértelen emberekről van szó, hanem gyökerekről.
