HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

Autó-motorLifestyle

Megváltoztathatja a kétkerekűek világát a BMW?

A BMW sokak fejében az indexelés nélkül sávot váltó városi terepjárósok szinonimája, pedig semmi sem állhatna távolabb a valóságtól, hiszen a BMW az alapítás óta folyamatosan ontja az utakra a kétkerekű közlekedési megoldásokat.

Futurisztikus kétkerekűt mutatott be a BMW

Modern korunk egyik legkomolyabb kihívása a munkába bejutás és függően attól, hogy napi 3-5, 5-10 vagy 10-50 kilométereket közlekedünk, más-más megoldási sémák állnak elő, egy a közös bennük, hogy szinte nincs semmi közös bennük.

Akinek a közlekedés abból áll, hogy felszáll a villamosra és három megállót utazik, annak gondtalan az élete, nincs szüksége individuális járműre, mert kényelmesen elzötyög, legrosszabb esetben pedig némi időveszteséggel elsétál a napi célpontjáig. De mivel az ember képességei determináltak és három kilométer óránként az a sebesség, amivel kényelmesen elboldogul, nehezen kivitelezhető a leszakadás egy jármű használatától, legyen az akár közösségi, akár individuális – hacsak az egyén nem megszállott gyalogló.

Hol húzódnak meg a fizikai erőnlét határai az átlag közlekedőnél? Gyalog olyan 1-2 km, kerékpárral 3-5. Onnantól vagy jármű vagy segédhajtás szükséges. Bizonyított tény, hogy a városi közlekedők alig 1%-a hajlandó napi 10 kilométernél többet tekerni.

És mi van a még hosszabb távokkal? 10-50 km? A felső érték valahol a napi bejárás racionális határa, feltételezi, hogy megéri egy-másfél órát utazni befele, majd ugyanannyit vissza, amikor mindenki más is ugyanazt teszi, tehát tömegben, sok késlekedéssel, ha éppen közösségi közlekedésről van szó.

Itt jöhetnek képbe az autózást a városokból kiszorító korban azok a kétkerekűek, amelyek megfelelnek az egyre szigorodó előírásoknak.

Milyen előírásokról is van szó? Például egy kétkerekű nem hajthat rá a zárt kerékpársávra vagy kerékpárútra, ha nincs rajta pedálos hajtás. Ha van, akkor pedig be kell tartania az Európában nagyjából egységes 25 km/h sebességet. Ha viszont közúton és nem kerékpársávban halad, akkor a felső sebességhatár országtól függő, a németeknél 45 km/h, Magyarországon városban 40, lakott területen kívül 50. Belátható, hogy ez az elővárosi, alvóvárosi bejáráshoz még talán elég, többsávos gyorsforgalmin viszont már kevés.

Erre a sok összetevős dilemmára mutatott be egyből két adaptív mobilitás (AMBY) koncepciót a BMW, ahol a trükk, hogy geofencing és GPS alapján limitálják a kerékpárjaik teljesítményét, így a kerékpárutakon 25, a városi közutakon 45, a városba be- és kivezető utakon pedig 60 km/h limittel közlekedhetnek az ilyesmire fogékonyak, tisztán elektromos segédmotorral vagy adott esetben pedálos hajtással.

Miért jó? Mert egy alig 30 kilós közlekedési eszköz nagyjából nagyanyáink postásbiciklijének tömegével és méretével megoldhatja a személyes mobilitásunkat 50 km ingázás felett is a dolgos hétköznapokban a közösségi közlekedés tömegiszonyos undormánya és az autózás fosszilis kipufogása nélkül.

A BMW i Vision AMBY és a BMW Motorrad Vision AMBY válaszok egyelőre fel sem tett kérdésekre, talán a jövő előhírnökei, egy olyan világé, ahol nem kell tudnunk a helyi szabályokat, elég ha csak különösebb odafigyelés vagy erőlködés nélkül betartjuk azokat.

HOLDKOMP