Mesék a Dolomitokból III. – A kőbabák legendája

Sok-sok évvel ezelőtt, valamikor nagyon régen, fáradt pásztorgyerekek ültek a Karerpass legelőjén. Az esti harangszóra vártak, hogy hazahajthassák a jószágot.

Ahogy ott üldögéltek, egyszercsak odalépett hozzájuk egy öregember.

– Kedves gyerekek! Elveszítettem a késemet; nem láttátok?

A gyerekek tagadólag rázták a fejüket, de segítettek az öregnek a kését keresni. Azonban nem találtak semmit, s közben az esti harangszó is megszólalt, így át elköszöntek az öregtől, és hazaindultak a jószággal. Ahogy mentek, a legidősebb kislány, Mènega, észrevett valami csillanást a legelő szélén. Felemelte, hát egy gyönyörű kés volt az, arany markolattal.

“Ez biztos az öregé!”, gondolta. Gyorsan utánairamodott, amerre az öregembert eltűnni látta. Még időben utolérte, mielőtt amaz eltűnt volna a Latemar rengetegeiben.

– Idenézz, bácsikám! – nyújtotta át neki a kést.

Az öreg rettentően megörült kedves késének, és megkérdezte a kislányt, mit szeretne jutalmul. Mènega elgondolkodott. Nagyon szerette a babákat, így hát azt kért. Az öreg bólintott, és megígérte a kislánynak, hogy ha másnap ugyanitt megjelenik, a többi gyerekkel együtt, akkor csodaszép babákat ajándékoz nekik.

Mènega boldogan indult haza. Ekkor elébe toppant egy öregasszony, akinek aztán boldogan el is mesélte az öregemberrel való találkozását, és az egyezséget. Honnan tudta volna szegény kislány, hogy pont egy gonosz boszorkányba futott bele? A csúflelkű vénasszony végighallgatta a kislányt, majd így szólt:

– Ejnye, egy igazán szép a vén velencei kalmártól. De tudod-e lánykám, hogy az öregnek kétféle babái vannak? Az egyik rend selyemruhákat hord, a másik pedig gyöngyökkel kivarrott, felékszerezett babák rendje! Ha tehát holnap az öreg a selyemruhás babákat hozzá eoétek, meg ne elégedj azzal, hanem kiáltsd el magad:

Pope de preda,

con strazze de seda,

ste lì a vardàr

el Làtemar!!!!

(Selyemrongyos kőbabák, maradjatok ott, és bámuljátok a Latemart!)

Másnap a gyerekek ki is mentek a megbeszélt helyre. Pontban alkonyatkor felpattant egy hatalmas ajtó, és gyönyörű, selyemruhás babák masíroztak az ámuló gyerekek elé. Álmélkodtak mindannyian,  Mènegát kivéve, aki bosszúsan el is kiáltotta a varázsversikét, amelyre a gonosz boszorkány tanította.

Szállt a vers a hegyek fölött, a babák megtorpantak, és kőve változtak. De nem jöttek elő helyettük másik babák, helyette csúfondáros nevetés visszhangzott a sziklák közt. A gyerekek lógó orral indultak haza, az öreg velenceit pedig soha többé nem látta senki.

… de a mai napig, ha szépen csillan a lenyugvó nap, megcsodálhatjuk az egykorvolt babák selyemruháit a Latemar ormain.