Nagyezsda Krupszkaja letette a telefont
Maga Joszif Visszarjonovics hívta fel, hogy régi barátként tisztázzanak egy félreértést.
Különös idők különös megoldásokra sarkalják a legjobb vezetőket is, az 1932-34-es évek minden szempontból különösnek számítottak.
Mindenhol ellenségek vették körül, Joszif Visszarjonovics pedig nem szívlelte az ellenségeskedést. Grúz létére is megtartotta udvarias formáját, amikor ráért, képes volt órákra belefeledkezni az irodalomba, saját maga sem vetette meg a költészetet, ifjú korában poétaként alkotott maradandót.
A belső Pártban sem bízhatott meg, szerencsére voltak tehetségek, akiket igyekezett is felkarolni. Ott volt Nyikita Szergejevics, a vidéki suszter iskolázatlan fia, rá mindig számíthatott. Amikor együtt italoztak, rendszeresen rávette, hogy tradicionális néptáncokkal szórakoztassa, aztán a többiekkel egymás hasát fogták a kacagástól, ahogy pattogott az a kis lökött. És hát ugye elsimította a titokban hatalomra törő Berija ügyét is, volt miért kölcsönösen tisztelni egymást.
Aztán Joszif Visszarjonovics ha arról volt szó, közvetlenül tartotta a kapcsolatot az ismerőseivel, Boriszt is felhívta ha volt tisztázni valója. A félreértések nem vezetnek semmi jóra, az egyenes beszéd az egyenes beszéd, a mismásolás és köntörfalazás a lopakodó imperializmus melegágya.
Olga hat hónapos terhes volt. Felvette a legszebb selyem ruháját. Másnap elvetélt.
A külső ellenségekkel is tele volt a világ. Keletről a japánok, nyugatról a németek, a britek és az amerikaiak. Ott volt ez a Roosevelt. Össze-vissza beszélt, a béke hírnökének aposztrofálta magát, de hatalom- és háborúmániás őrültként készült az újrafegyverkezésre, azzal akarta fellendíteni a gazdaságot. Sok háború, sok munkahely. New Deal. Ott volt még ez a Hitler Adolf, a judeobolsevikok iránti olthatatlan gyűlöletével, az élettér elméletével, de retorikában épp csak árnyalatnyi különbség volt a másik fekete öves, háborúmániás őrült Winston Churchill uszító antibolsevik beszédeiben. Ki hinne ilyen fajankóknak, akik képesek kitalálni, hogy a németek lebombázzák Londont és hatszázezer halálos áldozat lesz ha nem kezdenek azonnal fegyverkezésbe?
Nagyezsda Krupszkaja egy sajátos félreértés áldozata lehetett, ezt kellett aznap tisztázni. Bombaként robbant a hír, amikor megírta a Párt központi lapja, hogy Vlagyimir Iljics álnéven valójában Joszif Visszarjonovics műveit adta ki és végre a halála után egy évtizeddel kiderülhetett az igazság.
Nagyezsda Krupszkaja talán rosszul emlékezhetett, mert nehezményezte, hogy Vlagyimir Iljics özvegyeként, saját maga is régi harcostársként ezekkel az írásművekkel másképp találkozott.
Joszif Visszarjonovics továbbra is a legjobb udvarias modorában tájékoztatta, hogy amilyen időket élnek, bárki lehet Vlagyimir Iljics özvegye ha holnaptól azt írja meg a Párt központi lapja. Nem feltétlenül ragaszkodnak Nagyezsda Krupszkaja személyéhez. És senki nem is fog kételkedni, mert a kételkedés egyenes út Szibériába.
Nagyezsda Krupszkaja okos asszony volt. Rájött, hogy sokkal jobb csendben özvegynek maradni mintsem egy jelöletlen sírban nyugodni valahol távol északkeleten.
Joszif Visszarjonovics elégedetten tette le a telefont. Egy újabb piszlicsáré ügy végére került pont, lehet érdemi kérdésekkel foglalkozni. Túl sok a gyanús alak a vezérkarban, abból bármikor baj lehet.
De lám-lám, nem is kell mindenkit deportálni, elég néhány kedves baráti szó, néha abból is értenek.
