HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

A csodás természetGasztro

Nem minden tó annyira geci

Gondolhatnánk, hogy az elképzelhetetlen pH értékű sós-lúgos tavak csak ártanak a sirályhojszáknak. De nem.

Winter mai posztja eléggé paráztatós volt, na.

Amikor egy tó fingik

A kaliforniai, sivatagi környezetben található Mono-tó (Mono Lake) is lehetne egy halálos csapda minden élőlény számára, a sókoncentrációja a tengerekhez, óceánokhoz képest 2,5-3-szoros a víz szintjétől függően. Egy lefolyásmentes tóról van szó vulkanikus múlttal, érthető, hogy minden korábban kioldott ásványi só és lúgos cucc a több százezer éves múltja során felhalmozódott elég rendesen. Ráadásul változtatja a természetét, hol rétegződik a vize fajsúly szerint, hol pedig keveredik.

Az egyik legfőbb összetevője alapján leginkább a marónátron/mosószóda lúgossága környékére tehető, aki találkozott már ilyennel, az tudja, hogy háztartási használatban az ujjakról szinte lemarja az ujjlenyomat barázdáit, magasabb koncentrációban szó szerint húsig képes leégetni az emberről a bőrt.

A Mono mégis egészen különleges, a sós tavak között is teljesen önálló egyéniség.

Az egy dolog, hogy a kicsapódó ásványok milyen klassz mészkőtufa oszlopokat építenek. A vízszint 10 métert csökkent, ezért vannak most a felszín felett.

A tó élővilága hihetetlenül változatos, mivel nem élnek benne meg a halak, ezért az algákat falatozó apró rákok (Artemia monica) tíz és százmilliárdjai népesítik be nyaranta. Ebből máris kiderült, hogy legalább az algák és rákok megélnek benne.

És kik eszik az aprócska rákokat? A gázlómadarak. A lábuknak meg se kottyan a lúg, a szomszédos Nagy-sóstó mellett itt a legnagyobb a madárpopuláció a sós tavak világában.

És persze itt is élnek sirályhojszák.

Ami viszont még ennél is érdekesebb, hogy létezik egy világviszonylatban is egyedi, nagyjából 5-6 mm-es szőrös legyecske (Ephydra hians), egyfajta sólégy, őkelme szintén nagy algazabáló. Kifejlesztett egy olyan önvédelmi mechanizmust, hogy a dús szőrzete csobbanáskor egy levegőbuborékba zárja, aztán ha megkajált, simán csak fellebeg és a felszínre érve szárnyát bontva elrepül. A lárváit is a tó mellett rakja le, a környékbeli indiánok gyűjtötték és lesózva fűszerként fogyasztották.

Sóstavi sólégylárva sózva? Nyami!

Ha ez eddig érdekes volt, akkor most leeshet az állunk: 2010-ben megjelent egy cikk a Science-ben, a NASA egyik asztrobiológusa azt állította, hogy a Mono-tó felveti egy párhuzamos evolúció lehetőségét, azaz nem csak egy – általunk ismert – fája volt az élet kialakulásának, hanem legalább kettő. Korábban is gyanították a mélytengeri vulkanikus kürtők élővilága kapcsán, hogy a hagyományosnak tartott foszfor alapú fehérjeképződés és DNS mellett létezhet egy vagy több másik vegyi összetétel, azonban erre soha nem volt semmi kézzelfogható bizonyíték.

A tó iszapjában élő extremofil GFAJ-1, pálcika forma baktérium (Halomonadaceae család) a sima desztillált vízben nem szaporodott, a Mono-tó arzén tartalmú vizéhez hasonló környezetben pedig igen. Ebből arra következtettek, hogy képes lehet a foszfor helyett arzént beépíteni az osztódás során létrejött szervezetekbe, ezzel egy teljesen új, ismeretlen, szinte földönkívüli módon szaporodni.

Persze azonnal számtalan kritika is megjelent, 2011-ben ettől volt hangos az asztrobiológia. Kritizálták a módszertant, mert nem volt igazolható a szaporodásra alkalmas környezet teljes foszformentessége, továbbá az arzénszint sem volt feltétlenül mérési hibát meghaladó mennyiségű. Érdemi cáfolat vagy érdemi igazolás sem látott azóta napvilágot.

Hát szóval ilyenek ezek a a fura tavak.

Fotók: Bill Wright @Flickr

HOLDKOMP