HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

A csodás természetFilozófiaKomolyKözéletTörténelem

Pöcsös lányok, tökös asszonyok I. – Albánia

Ahogy így szottyogok a délutáni kávém maradékai fölött, amelyet fojtásként küldözgetek a sült liba és vöröskáposzta hamvai fölé*, azon gondolkodom, minek is kellett nekem ez az egész. A téma, a pöcsökről és lányokról, a kommentek közt bukkant fel még egy tegnapi posztnál. Viszont minden kedves olvasót tartok annyira műveltnek és felvilágosultnak, hogy ha azt mondom nekik: thai ladyboy, akkor (természetesen nem saját tapasztalatból) de pontosan tudja, hogy miről is van szó. Ez pedig nem ér meg egy karácsonyi posztot.

Ezért úgy döntöttem, kicsit komolyabbra veszem a témát, és lekotorásztam agyam elektrosokkolt-fagyasztott rejtekeibe. Emlékeztem én, hogy vannak nők, akik férfiként élnek, és vannak férfiak, akik nőkként. Ezzel se mondtam semmi újat, ez sem mostanában van így. Mindig akadtak olyan emberek, akik a másik nem képviselőinek öltözve érezték jól magukat, és nincs is ezzel semmi gond. A gond akkor szokott lenni, amikor néhány elborult agyú, barom úgy gondolja, hogy ez nem kedves valamely láthatatlan égi szellemnek, és ezt majd ő itt a földön akkor jól rendbehozza.

De mi van olyan helyeken, ahol tradicionális, hogy a férfi nőnek öltözik, és a nő férfinak?

Na, erről lesz itt most szó, nem a kathoey-król, bár – mivel szeretem a kickboxot és a muay thai-t, megemlítem น้องตุ้ม-t, aki személyes kedvencem. Na, róluk majd később.

 

Az albán fiúlányok

Nagyon régen láttam egy riportot azokról az albán nőkről, akik valamely tetszőleges életkorban szüzességet/tisztaságot fogadnak, és onnantól férfiként élnek.  Nevük burrnesha, ami magyarul kábé ‘shemale’ (neszójjábe, tudom hogy angol!)

Ez a szép szokás különben abból eredeztethető, hogy az elmúlt évszázadok során az albánok a kecskét is többre becsülték, mint a nőt. (Ez nem valami népi sajátosság, elég csak bizonyos, nem feltétlenül katolikus országokra gondolnunk) Ez a sajnálatos felfogás egy 15. századi faszfej, Lekë Dukagjini törvénykönyvén alapszik, amelyet aztán az albán nép századokon át használt. Az albán nőnek alig vannak jogai. A vagyon apai ágon öröklődik, és a férjezett nő férje családjával él együtt. A nő vagyontárgy. Nem örökölhet, nem birtokolhat. Férjének, és férfi családtagjainak alávetve él, kötelessége a család férfitagjainak kényelmét szolgálni, gyermekeket szülni, a házimunkát végezni, és elviselni a verést.

Ebből a kellemesen női szerepkörből kínálhat menekülést a fiúlányosodás. A nő, aki burrnesha akar lenni, a falu vénei előtt tisztasági fogadalmat tesz, és onnantól férfiként él. Egy burrnesha bármely életkorban leteheti ezt a fogadalmat, s onnantól kezdve férfiruhát hord, pipázhat, fegyverrel járhat, férfimunkát vállalhat, leülhet ‘férfitársaival’ sörözni, beszélgetni.

Attól azonban, hogy szabad pipázni, és gatyát hordani, még nem sok épeszű nő fiúsíttatja magát. Ezen külső privilégiumok mellé járt még néhány; nevezetesen a vagyon öröklése, és a családfői szerep, akinek kimondott szava törvény. Plusz, a tisztasági fogadalom azzal is járt, hogy innentől a burrnesha nem volt házasságra kényszeríthető. Nagyon sok esetben anyai befolyásra történt a fiúlányosodás; a fiút nem szült, özvegyen maradt asszonyoknak ugyanis három káprázatos lehetősége volt. 1. Vagy visszamegy a szülői házhoz 2. vagy férje családjánál marad szolgálni 3. vagy hozzámegy a legközelebbi férfirokonhoz. Azonban, ha lánya volt, ez a leány lehetett burrnesha, s onnantól kezdve, mint fiú, eltarthatta özvegy édesanyját, és gondoskodhatott róla.

Burrnesha a fiatalkori képével

A huszadik század közepétől aztán a nőknek is lettek olyan jogaik, mint a szavazójog, vagy pl. karóra hordása, dohányzás, alkoholfogyasztás, nyilvános helyen megjelenés, földvásárlás, vagyonhoz való jog, zenélés, éneklés.

A burrnesha hagyomány így aztán kezd kihalni, akik még élnek, már ötven fölött járnak. Ugyanakkor a legutóbbi kutatások szerint nem teljesen ez a helyzet, és arra is van esély, hogy egyes helyeken a hagyomány akár újra is éledhet.

 

Következő részben: pöcsös asszonyok Szamoán.

 

*a libát és a káposztát édesatyám követte el, hálistennek.

HOLDKOMP