Szart csakis olcsón – Corte Alle Mura Chianti
Néha faszságokat csinálok, mert imádok minden szart megvenni, ha kellően le van árazva.
Történt ugyanis, hogy be kellett ugranom a Lidlibe vagy az Aldiba (faszom se tudja, hogy melyik volt), mert ott van este nyolckor is friss péksütemény, ami eléggé pótolhatatlan versenyelőny. Ahogy téblábolok és a rosseb tudja, hogy hányadik ökörséget pakoltam bele a kosaramba, egyszer csak megakadt a szemem egy üveg Chiantin, ami ott figyelt a maga ezer forintos valójában a polcon.
Egyből eszembe jutott ez a jelenet:
Gondoltam egy bebaszott estére én is lehetek Lecter és pont nem ittam Chiantit már kurva régóta és mit veszíthetek vele. Az olaszok amúgy is két dologhoz értenek és abból az egyik a bor. A másik nem az autók, vagy az autópálya-építés, hanem a lopás.
A Lidl és az Aldi híres arról, hogy tízből két bora a fogyasztható kategóriába esik. Mertem nagyot álmodni és az jutott eszembe, hogy most fogok rátalálni a filmnézős kedvencemre és majd tökre jó kis estét töltök a kanapén valami fincsi kis vörössel.
Biztos ismeritek azokat az undorító cukrozott édes szarokat, amiket utoljára tizenévesen ittunk, akkor is csak azért, mert tutira volt valami VBK-n szocializálódott hülyegyerek, aki kényszert érzett arra, hogy ha tömény savat iszik húggyal keverve, ahhoz mindenképp legyen hozzálapátolva legalább egy zsák cukor.
Na, ez pont olyan, csak cukor nélkül. Azt hiszem (és viszonylag ritkán mondok ilyet), hogy egy picit jobb lenne, ha ez is a többi “édes” bor sorsára jutott volna a hordóban és nem hagyják meg így. Mert amúgy nem a retkes szar kategóriába esik, hanem csak egy árnyalatnyival fölé, mert még pont elfogyasztható a harmadik pohár után. Addigra az ember nem érzi a fogait és elfeledkezik a jó öreg “ezerforintos bor refluxszról”, ami nagyjából minden kibaszott éjszakát jellemez, miután az ember bevásárol az alsó polcról, vagy iszik egyet a Gozsduban.
A tragédia ebben az, hogy ha az embernek édes vagy félédes bor kerül a kezébe, akkor nagyjából tudhatja, hogy mire számítson: vállalhatatlan, fogyaszthatatlan lőrére, amit addig basztak tele cukorral, amíg valami ízlésficamos szerencsétlen tirpák meg nem bírja inni. Ami azért is jó, mert nem érzed, ahogy kirohadnak a fogaid és átlyukad a gyomrod. Ebben az esetben az a tömény akkusav jelleg, ami benne van nem lepleződik semmivel, szóval ha hízelegni akarnák azt mondanám:
Ez egy őszinte bor.
Őszintén szar. Sangiovéből és canaioloból kéne lennie, de szerintem teli van baszva a legalpáribb merlot-val és cabernetvel, amitől olyan lesz, hogy ha ismerte volna Varg Vikernes, akkor ezeket burogatja a templomokra gyújtogatás helyett. Elvileg szobahőmérsékleten ajánlott – én két korty után basztam be a fagyasztóba, hogy ne érezzem az ízét. Nem lett jobb, de most már legalább hideg. Színében a faszom tudja milyen, inkább fel sem kapcsoltam a villanyt. Sokat sejtető illata van, de a dohos dögszagú íze picit csökkenti az élményt.
Az a szomorú benne, hogy van benne valami kerek, jófajta és robosztus alap, amit még akár élvezni is lehetne (valamennyire megpróbálhatták a chianti-előírásokat lekövetni), de utána van valami domesztoszízű, tolakodó okádásíz, amit nagyon nehéz legyűrni. Amúgy fél üveg után nagyjából már nem lehet érezni és az üveg végére szinte teljesen kinyílik. Egyébként a sok sok sok szellőztetés sokat segít rajta: ezek a reduktívan erjesztett küvék általában egy nagyon picit megjavulnak, ha hagyod egy kicsit levegőzni.
Hányás közben földes ízeket és animális jegyeket is felvesz és bár a gyomorsav kicsit csökkent a savasságán, a róka és seprőízt még az estére elfogyasztott cabanossi sem csökkenti. Újságíróknak, művészeknek jó.
(Egyébként kigugliztam közben és a Lidl volt)
