That’s fifty more!
Piroslámpás negyed és kurvák Amszterdamban. Naná, hogy mindenki erre kíváncsi és ami azt illeti, nem is nagyon találtam átfogó ismeretanyagot a témában a neten. Ezt egyrészt betudom a prüdériának, másrészt meg annak, hogy automatikusan személyesen is érintettnek képzelik a beszámoló íróját azok, akik olvassák. Egyik oldalon sem érzem magam fenyegetve, szóval akkor lássuk az amszterdami piroslámpás negyed részleteit.
A De Wallen, azaz a piroslámpás negyed sokkal inkább egy túristaattrakció, mint bármi más. Nagyjából másfél hektáron terül el, nyolc vagy tíz meghatározott utcában, főként a régi templom, az Oude Kerk környékén. Körülbelül 400 ablak/kirakat van, ahol saccra ezer szexmunkás váltja egymást: jellemzően nappali és éjszakai váltásokban. Legtöbbször egy lány ugyanazt a kirakatot bérli, nappal 85, esti műszakban 115 euróért az erre szakosodott cégektől.
A striciskedés sokáig illegális volt, de aztán fokozatosan átcsúszott a szürkezónába, most pedig már “opcionális”. Jól mutatja a helyzetet, hogy baromira nehezen kontrollálható és szabályozható a dolog, mert ezek a menedzserek jellemzően nem tárulkoznak a nyilvánosság elé és éppen ezért adófizetésre is csak nehezen kötelezhetők. Mivel a prostitúció mindenhol a világon magával húzza a kábítószer-kereskedelmet és a bűnözés egyéb fajtáit, ez Amszterdamban is állandó probléma. Ugyan tulajdon elleni bűncselekmények és erőszakos bűncselekmények viszonylag ritkán fordulnak elő és akkor is inkább a lányok kárára, azért nem nagyon érdemes mocsárrészegen ténferegni a környéken.
A lehúzás viszont az ipar természetes velejárója. A lányok és fiúk egyaránt 50 euróért árulják a 15-20 percüket, amibe a leendő kuncsaftok nagyon sokat képzelnek. Általában a diskurzus úgy zajlik, hogy a lányok blowjobot és szexet ígérnek a delikvenseknek, de nem definiálják, hogy mind a kettő egy dologra vonatkozik. Ha nincs a scope rendesen definiálva, az ikonikus “That’s fifty more!” vagy “Fifty extra!” felkiáltással húzzák le a felajzott vagy épp lehangolt kuncsaftokat plusz szolgáltatásokra. Plusz szolgáltatásnak minősül az is, ha valaki nem csak kézfogást akar. Gyakran 200-250 euró környéki a számla vége, amit aztán garantáltan behajtanak rajtad, ha mást nem akkor, amikor később megtalálnak a “bizonsági kollegáik”. A csajok persze nem törekednek a teljes időtartam kitöltésére, ezért a vendégek képességeiktől függően percek alatt távoznak a kirakat mögötti kis szobákból.
A nyers valóság az, hogy bármennyire is próbálja bárki úgy beállítani, hogy kedves diáklányok vállalkoznak keresetkiegészítésképp a negyedben, igazából egy embertelen húsdaráló, ahol bekristályozott és speedezett káeurópai és csúnya afrikai csajok próbálják túlélni az estét és megszedni magukat. Jelenleg a szolgáltatók 75%-a kelet-európai, afrikai és ázsiai. Fotózni ugyan nem engedik magukat, nem ritkán a kanálisban végzik a telefonok vagy a fényképezőgépek, de a szolgáltatók ettől még nem bújhatnak el a nyilvánosság elől. A kurválkodás és a gyakori füvezés is pont ugyanolyan stigma Hollandiában, mint bárhol máshol. Attól még, hogy megtűrt, egyáltalán nem támogatott. Jellemzően évről évre felröppennek olyan kezdeményezések, hogy felére vagy negyedére akarják csökkenteni a De Wallen ablakainak a számát.
Ezeket a prostituáltak szakszervezete általában elutasítja, mert szerintük az a bűnözés visszaszorulásában nem, viszont az árak felverésében igencsak közreműködne. Az élő színházat és a pár strip clubot már párszor be akarták zárni, kevés sikerrel.
A Prostitute Information Centre szervez túrákat a negyedben, amiket érdemes meglátogatni, hogy a fenti információkat személyes élménnyel gazdagítsátok. Azt javaslom mindenkinek, hogy a kötelező egy vagy két sétán túl ne támogassátok pénzzel ezt az ipart. Nem az az ártatlan, huncut móka, mint aminek elsőre látszik.
A képeket loptam, a jóisten bocsássa meg nekem. Ahol volt forrás, kitettem.
