Február 18 – a NASA nagy napja lehet a Marson
Ahogy arról korábban beszámoltunk, komoly verseny indult a Mars meghódításáért. Jóformán egy héten belül a vörös bolygó körüli események borzongatják
Tovább olvasomKis lépés ez az árnyékos oldalon…
Ahogy arról korábban beszámoltunk, komoly verseny indult a Mars meghódításáért. Jóformán egy héten belül a vörös bolygó körüli események borzongatják
Tovább olvasom2035-re a NASA embereket szeretne eljuttatni a Marsra. A számtalan nehézség egyike a távolságon túl, hogy az oda (esetleg vissza)
Tovább olvasomLőjük le egyből a poént: a korábban feltételezett kétezer milliárdnál lényegesen kevesebb galaxisról szóló becslés jelent meg az Astrophysical Journal
Tovább olvasomSikeres küldetést hajtott végre a NASA, amikor az emberiség írott történelmében először találkozott egy amerikai űrszonda egy távoli aszteroidával, hogy
Tovább olvasom2020. október elseje jelentős mérföldkőként vonulhat be az űrkutatás történetébe, ugyanis hosszú idő, konkrétan évtizedek után egy vadonatúj toilet kerülhet
Tovább olvasomRendhagyó üzleti ajánlattal örvendeztette meg az amerikai űrügynökség a Hold és a bányászat szerelmeseit. Mindazok, akik egyszerre hódolnának mindkét addikciójuknak,
Tovább olvasomKeleti parti idő szerint 16:33-kor indítják útnak a floridai Kennedy Space Center 39A számú kilövőállásáról az űrsikló program leállítása óta
Tovább olvasomCAPE CANAVERAL, Fla. (AP) – a NASA lekapcsolja a Spitzer űrteleszkópot 16 év működés után.
Tovább olvasomTizenhét hónap után, november 13-án a Japán űrügynökség (JAXA) második aszterodia-szondája a Föld felé vette az útját.
Tovább olvasomA naprendszerünkben eddigi csúcstartó Jupitert fosztotta meg a trónjától. Húsz új hold felfedezését jelentették be október 7-én.
Tovább olvasomAhogy arról korábban beszámoltunk, a csillagközi térből érkezett a naprendszerünkbe egy új látogató. A C/2019 Q4 azóta nevet is kapott.
Tovább olvasomEgy újabb, feltehetően másik naprendszerből származó égitest bukkant fel, meglehetősen különös, excentrikus pályán.
Tovább olvasomMa hajnal óta folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy a kínaiak szondája leszállt a Hold túloldalán.
Tovább olvasomEz a kérdés mémesedett az elmúlt pár hétben, az Internet Népe egy emberként vetette rá magát pro és kontra.
Tovább olvasomFelfedezése óta idén másodszor kerül a pályájának bolygónkat leginkább megközelítő pontjára a 2015 TB145 aszteroida. Valamivel a Hold távolságán kívül,
Tovább olvasomEzért aztán elküldte a kutatóit a Mars Desert Research Station földi állomásra Utah államba.
Tovább olvasom665 űrben töltött nap után sikeresen landolt Peggy Whitson, elmesélte, milyen volt szarni odafenn.
Tovább olvasomHa űrmisszióról van szó, jobb a dolgokat nem a véletlenre bízni – gondolták a NASA mérnökei.
Tovább olvasomA kínaiak már a Holdon vannak.
Tovább olvasom