Idén is meg fogom hívni, hátha
A címet Szurcsik Erikától, a Gustave Tiger egykori és az Unknown Child zenekarok jelen (?) frontemberétől – frontnőjétől – nyúltam, de mivel fénykoromban párszor beszéltem vele, nem érzem akkora csalásnak.
Előre is kérem a t. olvasó elnézését, ha a következők éretlen, kamaszos nyavalygásnak tűnnek, pláne kérem a személyesen érintettek bocsánatát, már ami ezt az izét, a halált illeti, de a kellő idő elteltével mindannyian személyesen érintettek leszünk. (Mondhatom, hogy a kellő idő esetemben már el is telt.) Éppen a feltámadás (haha) napján ráznám le magamról az öncsalás bilincseit. Ahogy az lenni szokott, a jóval avatottabbak elmondták előttem, amit fogalmazni akartam, pl. Földényi F. László: “ha az ember a világot bomlasztó semmivel szemben tehetetlen, akkor magával a Teremtővel kell szembefordulnia, és képtelen legyűrni magában a világ megvetését.” Vagy amint kamaszkori rajongásunk másik nagy tárgya, a White Wolf gótpunk játékainak zászlóshajóján, a Vámpírban botlik bele az ember (fontosnak tartották mindig a pozőr idézeteket): “a gyerekkor az a hely, ahol senki nem hal meg, legalábbis senki, aki számít”.
Tehát… tehát nincs, legfeljebb a csodálkozás, hogy a lét nagy igazságainak egyikére az ember már megint egy ostobácska gótpunk musicalben (ínyencek kedvéért: jó, volt belőle képregény is, tán még egyszerűbb), a Hollóban bukkan rá: “akkor nősz fel, amikor rájössz, hogy meg fogsz halni.” Tényleg, ennek semmi köze az első berúgáshoz, dugáshoz, cigihez és hasonló baromságokhoz. Tanulság sincs már megint, csak a parttalan háborgás, ahogy minden normális felhasználó érez, amint a lét szövetén támadó újabb és újabb lyukakat kénytelen udvariasan kerülgetni. Mintha mi sem történt volna, pedig történt, a legnagyobb, legundorítóbb hazugság.
Post Comment
You must be logged in to post a comment.