Nyugodj békében, Sir
December 7-én, mindössze harminckilenc évesen elhunyt a finn zenészvilág egyik meghatározó alakja, Sir Christus. Halálának okát még nem hozták nyilvánosságra.
Sir 1978 április 10-én született Jukka Mikkonen néven. Édesapja Arwo Mikkonen volt, a Popeda gitárosa. Jukka és az öccse, Matthau, gyakorlatilag a Popeda turnébuszán nőttek fel. 1986-ban meghalt az apjuk, így a fiúk félárván nőttek fel.
Jukka ötévesen kezdett gitározni. Tinédzserként egyik alapító tagja volt a Bloodpit nevű együttesnek. Később gitározott a The Salvationban is. Ez utóbbival mindössze egy albumot adtak ki, mielőtt a zenekar felbomlott.
1997-ben csatlakozott a Negative nevű glam rock-együtteshez. Tehetsége messze túlmutatott a zenekaron, ami feszültségekhez vezetett. Súlyosbította a helyzetet, hogy drogozott és ivott. 2008-ban a zenekar megvált tőle. Ezek után különböző projektekben vett részt, de sehol nem maradt tartósan. Rövid ideig csatlakozott öccse, Matthau zenekarához, de ott sem volt maradása. Az utóbbi években inkább zeneszerzőként, komponistaként működött, fellépéseket ritkábban vállalt.
Bár jó hangja volt, ritkán énekelt. Ennek két oka is volt; egyrészt a lámpaláza, másrészt az énekes, Jonne Aaron féltékenysége. Ennek ellenére mégis rögzített a Negative-val egy Alice Cooper-feldolgozást, a Lost in America c. dalt. Ezt később többször is előadta a Private Line nevű együttes fellépésein.
Jellegzetes gitárjával, a Pink Ladyvel.
Nyugodj békében, Sir Christus!