Elcsattant egy robotcsók – dagad a botrány
A Calvin Klein divatház kénytelen volt bocsánatot kérni.
Ezért a 30 másodpercért.
https://youtu.be/h2jdb3o2UtE
Bella Hadid (balra) és Lil Miquela (jobbra) egy reklámban megcsókolták egymást.
Hol itt a gond? Kérdezhetné bárki – hiszen egy felvilágosult világban ez teljesen elfogadott, hogy két lány csókolózik.
Csakhogy Lil Miquela egy robot. Meglehetősen realisztikus android. Egy 19 éves lány a szerepe szerint, ő az első robotmodell, de a Victoria’s Secret első robot angyala is egyben. Rendszeresen kiáll a LMBT jogokért a Twitter csatornáján. Mert hogy olyan is van neki és nem fél hallatni a hangját.
Teljes a zavar. Az LMBT kis social justice warrior-jai egyből ráugrottak a témára, szerintük ezzel most sikerült lerombolni minden igyekezetüket az egyenlőség irányába, a robotok elveszik a munkájukat. Ez egy “queerbaiting” – állítják, cinikusan kihasználja az LMBT-t arra a célra, hogy a cég növelje az eladásokat azzal, hogy meglepi a nézőközönséget a váratlannal.
Ami persze messze nem igaz.
A Calvin Klein már a ’90-es évek óta elkötelezett a sztereotípiák lebontása és a tolerancia gyakorlása mellett, néha – a mostanihoz hasonlóan – némiképp meghökkentő módon is akár.
De hamár cinizmus, a New York Magazine szerkesztője házhoz viszi:
Who is gonna tell Calvin Klein you’re supposed to wait until June for your tone-deaf queer-bait ad campaigns!! Lil miquela and bella hadid out here smooching two weeks too early!!!
A híresen toleráns New York-i tollforgató azt találta ki, hogy közismerten június a Pride hónapja, a divatház igazán várhatott volna még két hetet a robotleszbi smacival.
A Calvin Klein korrektül kiállt a kampánya mellett, ez mondjuk tisztelendő:
This specific campaign was created to challenge conventional norms and stereotypes in advertising. In this particular video, we explored the blurred lines between reality and imagination
Valahol a képzelet és valóság határán próbálták megjeleníteni, hogyan lehet a hirdetésekben is fellépni a konvencionális normák sztereotip világában egy jövőbeni egyenlőség felé.
Ugyan egyáltalán nem tartják azt, hogy “queer-bait” lett volna a klip, amikor Bella Hadid közismerten heteroszexuális kapcsolatban él és egy robotnak nem igazán lehet neme, tehát az azonos neműek közötti csók nem állja meg a helyét, de mégis megértik, ha valakinek a képzeletvilágában ez jönne ki.
We understand and acknowledge how featuring someone who identifies as heterosexual in a same-sex kiss could be perceived as queer-baiting
Mégis elnézést kértek ha bárkit megbántottak volna, hiszen mindig is kiálltak az LMBTQ+ jogokért, nem az volt a szándék, hanem pont az ellenkezője.
As a company with a longstanding tradition of advocating for LGTBQ+ rights, it was certainly not our intention to misrepresent the LGTBQ+ community. We sincerely regret any offense we caused
A közelmúltban a Gucci, a Burberry és a Prada voltak kénytelenek közösségek túlérzékenységei miatt visszakozni a kampányaiktól, legutóbb a szikh kisebbség találta bántónak a kék turbán felvonultatását egy divatbemutatón.
Egyre többen élünk itt a Föld nevű bogyón, ha mindenki folyton csak érzékenykedik, az nem vezet semmi jóra, mert nem célzottan a közösségeik, a kultúrájuk megsértésére irányulnak az ilyen események, már ránézésre is látható, hogy ebben az esetben is teljes volt a félreértés.
A kultúrák találkozása – akár ebben a formában – sokkal inkább erősíti a toleranciát és az elfogadást mintsem a bezárkózás.