A kínai szellemek nem érik be akármivel

Mi, nyugatiak, viszonylag tiszta szellemképpel (bocs) rendelkezünk: ha véletlenül összefutunk egy tizenhetedik századi ruhába öltözött figurával egy skót kastély huzatos folyosóján éjfélkor, amint épp a hóna alatt hurcolja a fejét és nyög, elégedetten nyugtázhatjuk, hogy ismét egy szokásos keddet tudhatunk magunk mögött. A japán szellemekről már írtunk, de ezt nem ér felhozni, mert a japánok – hát, japánok.

A japán kísértetektől beszarsz

A kínaiak viszont úgy tartják, hogy az embernek halála után is ugyanazok maradnak a vágyai és igényei (mondjuk így jobban belegondolva nem vagyok róla meggyőződve, hogy a japánokkal ez másként van), úgyhogy amikor eljön az Éhes Szellemek Ünnepe, pénzt, ételt és iPhone-okat áldoznak az elhunytaknak. A kínai elképzelés szer

int az ember halálakor a lelke kétfelé válik, az egyik része megmarad a temetés helyszínén, míg a másik az ősök táblájához kötődik, ezt vagy otthon, vagy szentélyekben tartják, és ren

dszeresen áldozatokat mutatnak be előtte, hogy gondoskodjanak a halottakról.

Ezt jobban is teszik, mert ha nem így történne, az éhes szellemek előjönnének a sírból, ezt meg igazán senki nem akarhatja. Erre a szellemek havában nyílik lehetőségük (鬼月). A történet a harmadik századig nyúlik vissza, ekkor történt, hogy egy szerzetes anyja egy falánk szellemként tért vissza a sírból, és csak áldozatok bemutatásával sikerült végül lenyugtatni (a népszokás ilyen vagy olyan formában az idők során szinte egész Ázsiában felbukkant, vannak benne buddhista és taoista vonások is, de a Mulian nevű szerzetes legendája központi szerepet játszik a mostani ünnepben).

Ilyenkor ugyanis azoknak a mohó szellemeknek áldoznak, akik mindig többre vágytak, mint amennyi jutott nekik, így holtuk után sem tudnak megnyugodni. Egy egész sor babona kötődik a hónaphoz, így például ez alatt az időszak alatt

– Tilos fütyülni (éjszaka pláne)

– Tilos lakást vásárolni

– Tilos éjjel fényképeket készíteni

– Tilos kint hagyni a ruhát éjszakára száradni

– Tilos végighúzni egy botot a falon (miért akarnál ilyet tenni eleve?)

– Tilos éjfélkor buszozni.

Viszont ajánlatos „pokolpénzt”, vagyis direkt erre a célra gyártott papírokat égetni, de papírból készült ruhákat, házakat, lovakat és szolgákat is kínáltak a mohó elhunytaknak. De változnak az idők: most már nem valószínű, hogy a halottak beérik egy papírlóval: most már minden kapható, ami szem-szájnak ingere, így a kapzsi elhunytak már kaphatnak papír iPhone-t, papírból készült Rolls Royce-ot, meg úgy általában bármi olyan drága szart, amit csak megkívánhat az ember. Tévét és hűtőt is szoktak égetni (elég szar lehet a túlvilágon hűtő nélkül, de remélem, égetnek hozzá néhány rekesz sört is), sőt, csinos papír-titkárnőket is (oké, titkárnő nélkül halottnak lenni majdnem olyan szar lehet, mint hűtő nélküli szellemként élni, vagy mi).

A fesztivál különösen vidéken népszerű, a városokban – főleg a fiatalok között – egyre kevésbé szokás megünnepelni. Eltűnőben van a zhizha-papírok készítésének művészete is: a hagyomány szerint az embernek magának kell elkészítenie az áldozatokat, így gyakran gyönyörűen kidolgozott, művészi értékű papírokat égetnek ilyenkor, de ezt felváltották a sorozatgyártott áldozatok. A kormányzat a kínai kultúra fontos elemének tartja a Szellemek Fesztiválját, és arra törekszik, hogy városi fiatalokkal is megkedveltesse az ünnepet – egyfajta kínai Halloweent próbálnak faragni belőle.

(Atlas Obscura, SCMP)