Éljen a Győzelem Napja!
Választhatunk, hogy picit bekomcsulunk vagy benáculunk május nyolc alkalmából!
Viccet félretéve, 1939. szeptember elsejétől 1945. május 8-ig tartott a II. világháború, amiben körülbelül százmillió embert soroztak be és ezáltal volt részese valamilyen módon a világméretű katonai konfliktusnak. Nagyjából hetvenmillió áldozatról tudunk jelen állás szerint, a világ minden táján, ezzel is a történelem legnagyobb népirtása díjra nagy sikerrel pályázik. Hirtelen minden nemzet feljogosítva érezte magát, hogy egy picit etnikai tisztogasson, ami hetekkel Hitler öngyilkosságát követően, Németország feltétel nélküli kapitulációjával ért véget májusban, legalábbis Európában.
Mindenhol ünneplik az európai országok közül – nálunk csak azért nem terjedt el annyira, mint például a Franciáknál, mert hogy eléggé minket is lenyomtak, mint a bélyeget. Picit visszás lenne ünnepelni, hogy a szovjet csapatokat bevezényelték az országba, hogy aztán évtizedeken át tartó rémuralomban üljenek egy nép felett és szépen lassan kilúgozzák az agyát. Azt is nehéz ünnepelni, hogy igazából részt vettünk a világ legnagyobb geciségében, ráadásul tapsikoltunk is hozzá. K-Európában egyébként csak a volt szovjet tagköztársaságok, plusz a szerbek és a bosnyákok ünneplik, ők is leginkább holnap.
Reimsben, ahol a németek megadták magukat, valószínűleg épp isznak és esznek az emberek. Nem kevés fasza francia pezsgővel. Finom, omlós sajtokkal és a reimsi rózsával, ami egy pink süti, amit pezsgőbe kell mártani.
Jó nekik.
