Nem csak egy robogó: életstílus
Ez a szlogenje a Vespának, a papucsos-kötött sapkás hipszterek kedvencének.
A céget Rinaldo Piaggio alapította 1884-ben Genovában, először fűrészmalmokat vittek, majd miután 1887-ben három új befektető csatlakozott Rinaldóhoz, már bútorokat is szállítottak – a közlekedéshez ekkoriban annyiban kötődtek, hogy tengerjáró hajóknak gyártottak berendezéseket, ami nem is csoda, mert az egyik új üzlettársnak éppenséggel hajói voltak. A hajók után a légierőnek szállítottak alkatrészeket, 1921-ben már vadászrepülőkhöz készítettek motorokat, ennek következtében a legtöbb üzemüket lenullázták a második világháború alatt. Miután nem csak a gyárakat lőtték szét a picsába, hanem úgy egyébként minden mást is, de a nemzetközi helyzet nem igazán engedte volna meg, hogy túl sok energiát feccoljanak a vadászrepülőkészítésbe, így Rinaldo fia, Enrico úgy gondolta, hogy profilt váltanak. A kurva szar utakon biciklivel még épp jól el lehetett volna lavírozni, de a francnak van kedve tekerni: kitalálta, hogy gyártsanak robogót. A háborúban már így is szokásban volt motorokat hajigálni a repülőkből, így a Cushmanok mintájára egy könnyű és olcsó jármű fejlesztését tűzték ki célul, így született a Paperino. Ez baromi ronda lett, úgyhogy némi láncfelvarrás után végül új nevet is kapott: döngicsélt, mint a darázs, áramvonalasan is nézett ki, így lett Vespa.
A Vespák végül elég népszerűek lettek, de volt valami, amit senki más nem csinált meg robogóval, ezzel egyúttal a torkára forrasztják a szót azoknak is, akik valami buziságnak tekintik a műfajt: építettek egy olyan gépet, amivel tankok ellen lehet békésen döngicsélni. Ez csak elsőre tűnik hülye ötletnek, Svájcban egészen 2003-ig léteztek kerékpáros ezredek, a katonák nem csak ide-oda tekergőztek a vidám hegyi utakon (jó szar bicajokon: 1993-ig változatlan volt a modell, ami, ha jól megpakolták, és persze azért voltak, hogy jól megpakoljanak, akár ötven kilót is nyomhattak. A tankelhárító lövedék nem zabkása, a lejtmenet egy ötven kilós döggel, amit a szar első fék sem állít meg, de a kontra is legfeljebb beborít a bozótba, egy igazi élmény lehetett, nem csoda, hogy a civil lakosság is rendkívüli büszkeséggel tekintett a bringás svejci hadfiakra. Az új bringa már kapott rendes váltót is, még jó, hogy nem sokkal a bevezetése után már ki is vezették, eredetileg csak katonák vehették volna meg a leszerelt darabokat, de hamarosan felbukkantak a neten is, ezer euró környékén indulnak, ennyiért viszont elvárhatod tőlük, hogy egy bazookával a hátsó csomagtartón, egy kőbányaival teli cekkerrel az elsőn és egy megtermett svájci parasztlánnyal a vázon sem fognak összecsuklani alattad).
No de térjünk vissza az olaszokhoz! A Vespa 1950-ben kapta meg a felkérést a francia hadseregtől egy tankelhárító robogó fejlesztésére.
Ne tessék röhögni, ha van tankelhárító bicikli, akkor lehet robogó is.
Ha meglett volna már akkoriban a Mad Max, meg mertem volna rá esküdni, hogy Enrico egy fárasztó nap után ledöglött a tévé elé némi proseccóval meg olajbogyóval, másnap meg megcsinálta a skicceket, hogy na, gyerekek, ha valaki ennél durvább robogóval áll elő, az elmehet a picsába. Ezen még a zokniszandál-kombót se merik majd kiröhögni. Az első TAP 150-esek 1956-ban kerültek ki a gyárból, ‘59-ben kicsit még reszelgettek rajta, aztán készen álltak rá, hogy a francia gyarmati ejtőernyősök bevessék őket Indokínában és Algériában. A tankelhárító Vespa megerősített vázat kapott, ami valószínűleg nem árt, ha egy tanknak akarsz nekimenni vele (bár nekimenni így is, úgy is elég nagy hülyeség lenne), valamint felszerelték egy M20-as könnyű páncéltörővel is, aminek a nevét biztos szarul fordítom, mindenesetre tízcentis páncélt is át lehet vele lőni. A robogó eredetileg csak a löveg szállítására szolgált volna, de lehetséges volt elsütni a járművön is, abba nem igazán merek belegondolni, hogy milyen eredménnyel.
A TAP nem igazán vált be az indokínai konfliktusban, Algériában viszont egész jó hasznát vették. Először is becsomagolták őket, raklapra helyezték, körbepakolták szalmabálákkal, majd párokban ledobták őket. Ha minden jól ment, még ejtőernyőt is raktak rájuk. A robogók párban jártak, az egyik szállította a fegyvert, a másik a lőszert, ráadásul egész olcsón elő is tudták állítani őket. Annak ellenére, hogy viszonylag hasznosnak bizonyultak, legalábbis az algériai gerillák ellen szépen beváltak, máshol nem vetették be őket. Csinos holmi, otthonra is kéne.
