Cuccbuzulás

Gear buff, gear acquisition syndrome, cuccbuzi. Ez utóbbi kifejezésért én vagyok a felelős, mert jobb híján muszáj volt valamit kitalálni és hát valljuk be, nem én vagyok a legjobb ebben sem. Érdekes módon ez a mindenkit érintő probléma valahogy nem forog közszájon, elintézzük egyszerű sznobériával, vagy vanilla megfogalmazásban túlzott igényességgel, de a helyzet ennél súlyosabb.

AG.A.S. cuccbuzulás jelenségét kisebb-nagyobb mértékben mindenki érezhette magát a bőrén. Amikor rájövünk, hogy kell még egy gitár, kell még egy újabb objektív, egy pecabot, egy újabb videókártya, egy jobb bicikli. A megállíthatatlanul életünkbe hömpölygő technikai fejlesztések ráerősítenek és a teljes marketing iparág ennek a szemét érzésnek a kiaknázására épül. Valamink nincs, ami másnak van és attól ő jobb, mint mi. A másik birtokában van a csodaszernek.

Személyes érintettségem folytán pont szembetalálkoztam a minap egy cikkel valamelyik online szaklapban, amely valamelyik házautomatizációs fejlesztést egyenesen “elengedhetetlennek” aposztrofált a “mai modern világban”. Bár teljesen egyetértek az érintett eszköz szükségességével és főként a hasznosságával, a bennem élő (rettentően elnyomott) purista felhördült és megkérdezte magától, hogy tulajdonképpen mi a lófaszt is csináltunk enélkül az elmúlt párezer évben?

A cuccbuzulás ártalmatlanul indul. Érdeklődsz valami iránt. Mindannyiunkkal megesik. Az átlagember az OECD felmérése szerint körülbelül alvással együtt 15 órát szentel saját magára. Az életünkből egyébként nagyságrendileg kilenc évet töltünk még tévézéssel, tíz nettó évet munkával, két teljes évet különböző reklámok nézegetésével és körülbelül négyszázezerszer fingunk.

Életünk kevesebb, mint tíz százalékát töltjük átlagosan a szabadban és akkor sem teljesen azzal, amit szeretnénk.

A frusztráció kódolva van az időbeosztásunkban; amikor valaki elkezd ráfeszülni a legújabb hobbijára, azt kipróbálja, az elkezdődő számítógép előtti kutatás felszínre hozza azokat a dolgokat, amiket még korábban nem tudtunk az adott tevékenyésgről. Engedélyek, előtanulmányok, felszerelésigény. És abban a pillanatban, amint a webáruház adekvát szekciójában sorba rendezzük a szükséges felszerelést ár szerint növekvő sorrendben, az eszközbuzéria szöget üt a tobozmirigyünkbe és elkezdi termelni a veddmegicint.

A szerencsésebbje megússza azzal, hogy megveszi a kezdő felszerelést és boldogan eldilettánskodik az élete végéig és szerencsés esetben akkor néz vissza a vonatkozó felszerelésekhez, amikor a korábbi tönkremegy. Azonban nem ritka, hogy tébolyult elménk mélységeiből felbugyborékol, hogy ez a hobbi lesz végre az igazi.

Ilyenkor kezdődik az, hogy természetesen egyből a középhaladó eszközt kell megvennünk, mert az majd időtálló lesz. Nyilván fogalmunk sincs a hobbiról, de már a hozzá tartozó szakfórumon előre köszönnek nekünk, amikor az adott sporthoz vagy szabadidős tevékenységhez kijövő legújabb fejlesztésről van szó és a fiatalabbak hozzánk jönnek tanácsért, annyi időt verünk el szájkaratéval.

Aztán kezdődik az igazi daráló, jönnek az első pofonok. Mivel mindenki elképesztő időhiánnyal szenved, mert el van foglalva a munkával, alvással és a fingással, óhatatlanul is szembesül vele, hogy képtelen lesz a megfelelő energiát belefektetni ahhoz, hogy az ő kis “titkos szuperképessége”, amiben “végtelenül tehetséges, csak a világ nem tud róla” teljes pompájában tündököljön. Természetesen a recept ott van abban a két év folyamatos reklámnézésben: vegyél hozzá még motyót.

Természetesen mint minden tulajdon, a vásárlástól indítva minden elkezd fakulni. A boltban még szép és csillogó dolog abban a pillanatban, amint kinyitjuk a dobozt ott fog tündökölni lassan porladó, földi, fakó valójában.

A következő nagy dolog természetesen már ott várakozik ránk a sarkon. Amint megvesszük a legjobb motyót, nem telik bele pár nap és újabb, szebb dizájnnal, még több funkcióval csak arra vár, hogy megvegyük. Ezek a ráncfelvarrott csodák csak arra várnak, hogy extra terhet jelentsenek a hobbink gyakorlásában azzal, hogy pusztán jelen vannak.

9159201cfe1f46e4ebd9864e29514a5bKi nem hallotta “középhaladóktól”, hogy egyszerűsíteniük kell a felszerelésükön? Hogy össze kell állítaniuk “utazós” megoldást? Persze, mert olyan komplex lett a cájgjuk, hogy az már mobilizálhatatlan, komoly veszélye lett a lopásnak  és persze tárolhatatlan. A tárolás (“jajj, vegyük meg ezt a klassz lovaspóló fali-ütő tartó táska szettet!”) önmagában megérne egy cikket és persze a megfelelő tárolás hiánya  további sérülésekhez és amortizációhoz vezet.

Az okosabbja ilyenkor kapcsol, a sok hülye, magamat is ideértve persze folytatja tovább a harácsolást.

És egyszerűen figyelmen kívül hagyja, hogy a vásárlásai nem a pénzébe kerülnek, hanem az adott hobbijára fordított időbe, extra munkaórákba. Csupa olyan dologba, ami a legértékesebb. Lassan felfedezzük, hogy ezek a dolgok igazából nem is olyan fontosak más embereknek és azok nem is igazán vannak tőle lenyűgözve (“jó képeket csinál az új fényképezőgéped“). Tudat alatt, vagy néhányunk egészen tudatosan szakértőnek és profinak akar látszani mások előtt.  Szeretnénk, ha észrevennék legújabb szerzeményünket, de sajnos az esetek többségében ez nem következik be, mert mások telibe leszarják, hogy az autónkban van oldalütközés ellen előre sípoló hang.

És Gizi férjének a controllingról már amúgyis van olyan. A birtoklásban boldogságkeresés mindig rövidéletű, mert arra az alapérzésre épít, hogy akinek több van, az boldogabb. Persze ez egy olyan soha véget nem érő verseny, amiben sosem nyerhetünk. Sosem elégülünk ki, nem lesz olyan, hogy “most már elég”, pusztán vásárlással. A kielégülés a hobbi üzéséből fog fakadni és ha a csalódottságunk okait kívül keressük, sosem leszünk igazán sem tapasztaltak és nem fogjuk igazán értékelni a tevékenységet sem.

Sosem leszünk “készen”.

Ami esetleg segíthet és nem a saját hülységem, hanem én is úgy olvastam, miközben az interneten bóklásztam, ezért idézni sem tudom pontosan: ha valamit vásárolunk, akkor rövid időre boldognak és kiteljesedettnek érezzük magunkat. De a boldogság oka nem az, hogy megszereztük, amit akartunk, hanem az, hogy egy rövid időre megszabadultunk attól a nyomasztó érzéstől, hogy elszántan, tébolyultan akarunk valamit, amivel nem rendelkezünk és egy rövid időre boldogok tudunk lenni.

Fákk je, a tanulság: ne vásároljunk össze egy csomó szemetet, inkább menj ki és csináld, amit szeretnél.