A kísérteties betörő
Egy rendőrtiszt története.
“Nyolc éve történt. Esős este volt, és egy idős, kétségbeesett hölgy telefonált. Azt állította, hogy egy kísértet van a házában, mert annak ellenére, hogy egyedül él, folyamatosan lépéseket hall, mintha valaki fel-alá mászkálna. A hölgy olyannyira meg volt rémülve, hogy a diszpécser megígérte neki, vonalban marad, amíg ki nem érünk.
A hívás harmadik perce körül az idős asszony felsikoltott,
Itt van, látom őt, kint van az udvaron, a teraszajtó túloldalán, és engem néz!
Az alak – egy férfi – körülbelül egy percig farkasszemet nézett az asszonnyal, akit a diszpécser próbált nyugtatni, majd lassan ellépett az ajtótól, és eltűnt a sötétben.
Mire kiértünk, az idős asszony – nyolcvan felett járt -, már hisztérikus állapotban volt. Az előszobában maradtam vele, hogy megnyugtassam, a társam kiment a kertbe körbenézni. Pár perc múlva visszajött, és jelentette, hogy semmit nem talált.
A biztonság kedvéért azért körbenéztünk a házban is. A nappaliban, ahonnan a hölgy telefonált, sárfoltokat, és lábnyomokat találtunk.
– Volt ma odakint, vagy volt ma esetleg látogatója? – tettem fel a kérdést. A hölgy nemet mondott. Egyedül élt, és aznap látogatója sem akadt. Akkor hát honnan jöttek a nyomok?
Mint kiderült, a válasz a hölgy idős korában rejlett. Nem látott már túl jól, így, amikor az üvegajtóra nézett, valójában a behatoló tükörképét látta. A férfi odabent állt, pár lépéssel az asszony mögött, mialatt az telefonált!
Nem tudom, mi történt volna, ha a diszpécserünk nem marad vonalban, hogy nyugtassa a hölgyet. Azt se tudni, mik voltak a behatoló szándékai – nem hiányzott semmi, nem keletkezett kár. De a mai napig kiver a víz, ha visszagondolok az esetre.”
