Hogyan fessünk hajat hennával?

Mai világunkban egyre nagyobb gondot fordítunk a természetességre.

Természetesen senki sem szereti, ha harminchat évesen ötvennégynek saccolják hátulról, és ennek semmi köze a bevásárláshoz használt banyatankomnak. (Praktikus, kuss!) Annál inkább a holdfényben forrásvízként megcsillanó ezüst szálaknak, amelyek a gyönyörű hajamat szövik át, és leginkább úgy hatnak, mintha belesétáltam volna egy masszív ökörnyál-tenyészetbe.

Eleinte jut is, marad is alapon csipesszel tépegettem ki az undorító, fehér szálakat, de 1. ez fájt, 2. miután egyik reggel arra ébredtem, hogy kb. a fél fejem kopasz lesz így, más megoldás után néztem.

A hajfesték az fúj, mert büdös, meg drága, meg különben is macerás. Fodrászhoz nem megyek, mert az még drágább, ráadásul végighallgathatom a környék összes pletykáját, amihez nincs különösebb idegzetem.

Maradt a henna. Ezt a szart mindenki dicsérte a közvetlen környezetemben, azt mondtam, adok neki egy esélyt. Ez egy természetes anyag.

Az első pofáraesés akkor ért, amikor kiderült, hogy többféle henna van, és többféle színt is választhatok. Én egy ilyen ideges személy vagyok, és nem szeretem, ha választás elé állítanak. Én a fehér hajamat akarom befesteni, nem válogatni. Végül sikerült megegyeznem magammal, és egy kellemes rézvörös árnyalat mellett döntöttem. Ez a szín rengeteg mindenkinek jól áll, az idősebb, főként irodákban alkalmazott, kakadufrizurás vén banyáknak meg egyenesen kötelező. Utóbbiak esetében erősen javallott hozzá a láncon függő, kurva ronda szemüveg, és a 120 D-s kebelméretre ráfeszülő nájlon kiskosztüm.

Boldogan hazajöttem a hennával, és miután két körben sikerült letárgyalnom nagymamival, hogy nem kéne meginni hashajtó teának, mert az a szenna, nekidőltem a festésnek.

A gyanús színű és szagú, komorzoli állagú port egy tálba öntöttem, és hozzáadtam a javallott mennyiségű és hőmérsékletű folyadékot. Ezen a ponton elgondolkodtam, hogy talán mégsem jó úton járok, mert a keletkezett akármi kezdett egy bélproblémákkal küszködő, idős ebállat végtermékére hasonlítani. Színre, szagra, és alighanem ízre is, de idáig már nem mentem el. Bevonultam a zuhanyzófülkébe, és ott előírásszerűen beletunkoltam a fejemet a tálba, majd egy ritka fogú fésűvel alaposan beledolgoztam a hajamba. A pépet, nem a tálat.

Máig nem tudom, mit basztam el.

Körülbelül öt perc telt el, amíg fuldokolni kezdtem a szagtól. A zuhanyzófülke felfogta a katyvasz nagyját, ami a belefésülés során szétrepült. Kompletten úgy nézett ki az egész helység, mintha egy hasmenéses birka lambadázott volna benne.

Erős egyéniség vagyok, valahogy kibírtam azt a félórát, ami alatt ennek a szarnak állítólag bele kellett volna épülnie a hajamba. Közben vékony hennapépcsíkok folytak le az arcomon, ezeket nemtörődöm közönnyel törölgettem. A félóra leteltével visszaaraszoltam a zuhanyfülkébe – időközben megszáradt a falán a henna, és úgy nézett ki, mintha egy frissen megőrült mendhiművész a dadaista korszakát élte volna ki benne -, és kezdtem lemosni a folyékony szart a fejemről.

Sikerrel jártam. A henna eltűnt a hajamról, nyom nélkül. Mintha soha nem is kentem volna be vele a fejemet. Egy árnyalat nem sok, annyit sem változott. Minden egyes ősz hajszálam kacéran szemberöhögte a tükörképemet.

Már kezdtem volna kétségbeesni, hogy valami hennahamisítványt sóztak rám, és soha nem is volt pigment a cuccban, de amint ismét a tükörbe néztem, és legyűrtem a hátsó fali szívinfarktust, megnyugodhattam; valódi hennára adtam ki a pénzemet. Igaz ugyan, hogy kábé egy hétig hidatsza-sziú indián harci arcfestéssel közlekedtem, de a természetességhez – ezek után -, nem fért kétség.

Tanulság?

Ha hennával festesz hajat, legalább esőtáncolni tudj a Nagy Manituhoz. Úgy mégiscsak természetesebbnek hat majd, ha a bepingált fejed miatt végül elvisznek a mentők.

Nem saját kép. De lehetne.