Ne tépd a szakállamat, Uram!

Arról van szó, hogy vannak ábrázolások, ahol egyik személy a másik szakállát huzigálja.

Na most, maradjunk annyiban, hogy egy ilyen gesztus minimum barátságtalan.

A tárgyalt ábrázolások a 6. és 12. század közé esnek, elterjedésük pedig Nyugat-Európa, Kaukázus, a Kaukázus déli része, és Albánia. Van olyan, hogy csak az egyik fószer huzigálja a másiknak, van olyan, hogy kölcsönös a huzigálás. (Még mindig a szakállról beszélek.) Ezek a fajta ábrázolások nem is túl gyakoriak,  de ha már előfordulnak, akkor a keresztény ikonográfiában.

Hogy egészen pontosan mit jelentenek ezek a szakállhuzigálós jelenetek, arról eltérőek a vélemények. Normál esetben persze azt jelenti, amit a jelenetek többsége maga is tükröz; haragot, negativitást, küzdelmet. Vannak olyan értelmezések, mely szerint ezek a jelenetek a bűn ábrázolása.

Az Akhtamar-szigeteki templom (Törökország) déli homlokzatán található szakálltépéses jelenet azonban valószínűleg egy legenda utolsó jelenetét örökítik meg; Artashezd király megátkozza a fiát, Artavazdot, egy lezser szakálltépés menetében. Ugyanennek a jelenetnek a másik értelmezése szintén a legendához kötődik; az apai átokból kifolyólag egy khadj, egy szellem, az Ararát mélyébe rántja a megátkozottat.

A templom. Magáról a szakálltépésről nem találtam képet, de szerintem el tudjátok képzelni

Ezen a sztélén is egy szakálltépést láthatunk

Az Abháziai Állami múzeumban található ez a sztélé, amelynek kora, keletkezése, eredete, és minden más egyebe is bizonytalan, mint a kutya vacsorája, kivéve ha az a kutya Blue macskája.  Egy dinamikus jelenetet láthatunk; középen egy diadémos alak áll, és lendületből húzza maga után a bal oldalán látható alakot, míg előtte egy harmadik alak fekszik, akivel egymás kezét fogják.

A pláne a dologban az, hogy a szakállas és a fekvő alak alighanem egy és ugyanaz a személy. Az ábrázolás részletei (magas homlok, hátul összefogott haj, egyenes szemöldök, nagy szemek, tunika a bal vállon összefogva)

Ami azt jelenti, hogy a diadémos akárki a szakállánál fogva lerántotta a szakállasat a földre.

Nem szép dolog.

Erre a sztélére rímel az a franciaországi, a Notre Dame-ban található oszlopfő, ahol egy nagyon hasonló jelenet játszódik le.

A történészek ezt a jelenetet József álmával azonosítják. A baloldali figura valszeg egy angyal (középen elválasztott haj, tunika, glória, miegyéb), a sszakállas férfi pedig nagy hasonlóságot mutat az abháziai sztélével (nagy szemek, magas homlok, stb.) A földön fekvő alak hiányzik, és ami meg megkülönbözteti ezt a jelenetet a sztélétől;itt az angyalnak hatalmas szárnyai vannak.

Van olyan is, hogy két, kimondottan tiszteletre méltó férfiú húzza egymás szakállát.

Ebben a bájos jelenetben, amely egy albán templomban maradt fent, Jézus Krisztus urunk tépi meg kedvenc apostolát, Jánost. A Bibliában ilyesmiről szó sincs, de az apokrif János cselekedeteiben igen, ez a 2. században keletkezett szöveg igen kedvelt volt a korakeresztény bizánci kultúrában.

«And behold, since He loved me, while He doesn’t see I am approaching secretly to Him and standing looking at Him from behind. And I see that He does not wear any garments at all, but He is uncovered even of that what we see, and He is not completely man, His legs are whiter than snow so as the earth is shining under His feet, His head is setting against the sky. Therefore I cried being frightened, but He turned to me, appeared as a little man and having seized my beard pulled to Himself and said to me: “John, don’t be unfaithful but faithful and don’t be curious”. I said to Him: “What have I done, master?” I tell you, brothers, that the part of my beard that he had seized was so painful for thirty days that I asked Him: “Master, if pulling jokingly You hurt me so much, so what would be if You slapped me in the face?” And He answered to me: “It means that your deal is not to tempt the improvable”»

Magyarán János a meztelen Jézus mögé állt, mert szerette, és akinek úgy ragyogtak a fehér lábai, hogy világított alatta a föld, a feje meg az égnek állt, amitől János felsikoltott. Jézus megfordult, kicsinek tűnt János előtt, majd megragadta János szakállát, és annál fogva magához húzta (ezen a ponton kezdtem elgondolkodni, miféle testrészt is eufemizált itt a az író szakállként).Jánosnak harminc napig fájt utána a dolog, meg is kérdezte, “ha az ennyire fáj, Uram, hogy a szakállamat húzod, mennyire fájna, ha pofonütnél?” Válasz: “nyugi, béke van”

Azért gondolkodtam el, hogy a szakáll az nem vajon valami más testrész-e, mert – és ez már a Biblia -, vannak benne igen zaftos és elcsodálkoztató dolgok, amikbe most ne merüljünk bele, viszont minimum két esetben említ a Biblia olyat, amikor egymást ragadják tökön az emberek, eskü szándékával.

Monda azért Ábrahám az ő háza öregebb szolgájának, aki őneki mindenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom alá!
Hogy megeskesselek téged az Úrra, a mennyek Istenére, és a földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közül, akik között lakom.
Hanem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságim közé és onnan vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak.” (24, 2-4.)

Jól hangzik, mi?

Az eredeti héber szövegben állítólag az áll; “vedd a kezedbe a nemző szervemet”.  Férfi nemi szerv, mint olyan, akkoriban még nagy tiszteletben állt, mint szaporítószerv, és mint Istentől elrendelt, körülmetélt valami.

Komoly viták folynak róla különféle fórumokon, hogy most hova is tette a szolga a kezét, de a szöveg kontextusában szerintem simán elfogadható, hogy mivel “én hazám, én rokonságom”, ezért igen, oda.

Ezek után nem mernék rá mérget venni, hogy a szakáll megragadása valóban a szakáll-e. És akkor ezt most így gondoljuk is végig….